Weinstein-ügy: Az Amazon dobta David O. Russell sorozatát

Az Amazon Studios bejelentette, hogy mégsem készít sorozatot náluk David O. Russell, aki a The Weinstein Companyvel karöltve készített volna tartalmat az online óriásnak.

A nagy titokban tartott, de a sajtó által évek óta figyelemmel követett gigaköltségvetésű széria egyik producere, a nemi erőszakkal és szexuális zaklatással vádolt Harvey Weinstein – az Amazon pedig nyíltan felvállalja, hogy a botrány miatt lépett vissza a sorozattól, amelynek főszereplője Robert de Niro és Julianne Moore lett volna és amelyet korábban egyből két évadra rendeltek be. Moore és de Niro egyébként nyilatkozatban jelezte, hogy támogatják az Amazon döntését

A cég másik, a The Weinstein Companyvel közösen készített sorozat, a The Romanoff’s azonban nem lett elkaszálva, igaz a sorozatot önállóan készíti el az Amazon, Weinsteinéket kirakták belőle.

Egyébként éppen a napokban látott napvilágot a hír, hogy nem csak a Weinstein Company (illetve a Miramax és a Dimension Films, vagyis minden, aminek Harvey Weinsteinnek köze volt) volt hangos a szexuális visszaélésektől, de például az Amazonnál is történt hasonló eset.

Roy Price
Roy Price

A fenti képen látható Roy Price, az Amazon mozifilmekért és sorozatokért felelő vezetője például a The Man in the High Castle, vagyis Az ember a fellegvárban című sorozat egyik vezető producerét Isa Dick Hackettet zaklatta a két évvel ezelőtti San Diego Comic Conon egy vacsora alkalmával, ahol szexuális szolgáltatásért cserébe előrelépést ígért a producernőnek.

Roy Price-t az ügy kivizsgálásáig felfüggesztették, a helyét Albert Cheng vette át átmenetileg.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Ettől a szerzőtől

Komment
Close