WESTWORLD sorozat pilotkritika


Az évekkel ezelőtt beharangozott jóslat mára teljesen igaznak bizonyult: lesz idő, amikor a tévé túl fogja szárnyalni a mozit. Ez az idő jó pár éve már el is érkezett, hiszen olyan sorozatokat láthatunk ma a kisképernyőn, amelyek feladják a leckét a recsegő-ropogó hollywoodi szériagyártásból kikerülő látványos, de bágyasztó tucattermékeknek. Gondoljunk csak a Trónok harcára vagy a Kártyavárra, de egyébként is: folyamatosan olyan szériák kerülnek elénk, melyek történetvezetés, kivitelezés, színészi játék terén is lenyomják a nagyjátékfilmeket. Az HBO folyamatosan igazolja a fenti tényt. Idei legnagyobb dobása a Westworld, melyet az 1973-as, Michael Crichton (Kóma) által írt és rendezett azonos című sci-fi ihletett.

westworld

Az eredeti történet szerint létezik egy hatalmas szabadidőpark Amerikában, melyet Delosnak hívnak, ennek pedig három nagyobb állomása van: egy vadnyugati játéktér, egy középkori és egy római világ. A jelmondat: „Azt csinálsz, amit akarsz”. Kiélheted eltitkolt vágyaidat, ölhetsz, rabolhatsz, bármit tehetsz, hiszen a játék összetevői androidok, emberszabású robotok, amelyeket csupán tenyerüknél fogva lehet megkülönböztetni. A vadnyugati világ, a római miliő és a középkori kastély mind-mind tele van vendéggel és sok-sok kalanddal – s ez persze túl szép és idilli lenne, így hát az androidok meghibásodnak és fellázadnak…

A 70-es években, még távol bármilyen Terminátortól és a jelenkor okos számítógépeitől, a gépek lázadása nem számított olyan elcsépelt témának, mint napjainkban. Az ötlet tehát briliáns. A történet azonban – és talán éppen ezért nem emelkedett később a klasszikus sci-fik közé – rendkívül sovány, ezt a 88 perces játékidő is tükrözi. Ám még e szűkre szabott időtartamban is meglepően sok az üresjárat és a felesleges jelenet. De az ötlet jó kiindulási alap, az HBO pedig nagyon helyesen kisképernyőre konvertálta, méghozzá Christopher Nolan fivére segítségével, aki a Memento, A tökéletes trükk, a Batman-filmek és a Csillagok között forgatókönyvét is írta. Az első rész alkalmával a rendezői székben is ő ült, s bátran mondhatjuk, hogy átment a vizsgán.

westworld-evan-rachel-wood

A 60-as évek végén, a 70-es évek elején indult útjára a sci-fi azon modern műfaji vonulata, amely túllépett az addigi tematikai kliséken (szörnyfenyegetésen, űrlény-invázión), a kezdetleges effekteken, nevetséges történeteken, mi több, ekkor kezdett a tudományos fantasztikum frigyre lépni a filozófia, a társadalomkritika területeivel. Ekkortájt álmodta vászonra Kubrick a 2001: Űrodüsszeiát, Robert Wise Az Androméda törzset (melynek ugyancsak Michael Crichton az írója), s a sci-fi lehetőségei hirtelen kitágultak. A Westworld is az intelligensebb science fiction-történetek táborát gyarapítja; díszleteiben, kivitelezésében, tárgyi szféráját tekintve pedig tagadhatatlanul a hetvenes évek filmjeit idézi. Az ötlet természetesen Michael Crichton örvén megjelenik a Jurassic Parkban is, de meglátásom szerint a Truman Show-ra is termékenyítőleg hathatott. A kérdés csupán, az eredeti ötletből mennyit sikerül átmenteniük az új sorozat íróinak úgy, hogy az valóban eredeti és egyedi maradjon?

Megnéztem hát az HBO új szériájának első két részét. Jonathan Nolan bátor és ügyes ráncfelvarrást hajtott végre a Westworld nyúlfarknyi történetén és felületesen kidolgozott világán. Az ilyesfajta modern újragondolások sokszor bizony balul sülnek el, de a sorozat épp azt távolítja el az eredeti koncepcióból, ami annak leginkább problematikus eleme volt, ugyanakkor új, innovatív értékeket is hozzáad. Ésszerű döntés volt például, hogy kigyomlálták a történetből a középkori és római kori miliőt, így kitüntetett szerephez juthatott az ezeknél sokkal érdekesebb vadnyugati szórakoztatópark. A remake továbbá teljesen más felütéssel kezd; már az első rész sugallja, hogy itt bizony nem csak egy szűk másfél órányi sztorit kapunk majd, hanem egy hosszasan hömpölygő, bonyodalmas történetet. Annak idején a Trónok harca nyitóepizódja kétségkívül nagyot szólt, de a Westworld még merészebb. Egyrészt sokkal kevésbé mainstream témát boncolgat, másrészt jóval elvontabb is. A Westworld-öt ráadásul olyannyira erőteljes, pezsgő atmoszféra jellemzi, hogy bizonyosan roppant méretű rajongótábort fog magához vonzani. Ha valaki belekezd az első epizódba, és szereti a műfajt, nehéz elképzelni, hogy nem fog elcsábulni és a képernyő előtt ragadni.

westworld-james-marsden-evan-rachel-wood

A történetben rengeteg a potenciál és a színészi munka is elsőrangú. Borítékolható, hogy Anthony Hopkins végül Emmy-díjat zsebel majd be szerepéért, de a korábban a True Bloodban is szereplő Evan Rachel Wood is rendkívül hálás feladatot kapott. Az általa megformált Dolores egyelőre a sorozat egyértelmű főszereplője: egy egyszerű lány a vadnyugaton, aki szüleivel él a városhoz közeli farmon. Apja egyik pillanatról a másikra elkezd emlékezni. Az androidok emlékezete minden nap törlődik, miután a vendégek megölik, megerőszakolják őket, vagy bármi egyebet csinálnak velük. Dolores az alapprogramjával emlékezetében kezdi napjait, hogy eleget tegyen a játék írói által kreált forgatókönyvnek, amelyet csak a vendégek esetleges közbelépése változtathat meg (például ha valaki önfeledten lövi le a főszereplőt a második percben). Abban is különbözik a sorozat a Trónok harcától, hogy itt, ha egy szereplőt lelőnek, és az illető android, akkor egy kis karbantartás után máris ugyanúgy kezdi a következő napját, mintha mi sem történt volna, a halál tehát a technikának köszönhetően „kiiktatható” tényezővé válik, a karakterek „reprodukálhatók”.

A Westworld, azon túl, hogy felettébb látványos, és csavaros izgalmakat is bőven tartogat számunkra, a Trónok harcával ellentétben filozofikus mélységekkel is szolgál. Persze egy ehhez hasonló történettől az ilyesmi el is várható, már csak a teremtmény-teremtő közti intenzív kapcsolatból és az eme kapcsolat által generált konfliktusokból fakadóan is. Már a második részben elhangzanak érdekes, töprengésre késztető gondolatok, természetesen Anthony Hopkins szájából, aki talán a legjobb választás a szórakoztatópark gazdájának, kitalálójának, Dr. Robert Fordnak szerepére. Ed Harris pedig a tökéletes fekete ruhás férfi. Érdekes megoldás, hogy A hét mesterlövészből adoptált, szótlan, kemény tekintetű Yul Brynner-karakterek most egy modernkori, intelligens, halhatatlan Ed Harris lett, akinek eredetét, céljait és működését még homály fedi a néző előtt.

ed-harris-in-westworld

Szükség van-e az emberre, ha a mesterséges intelligencia éppoly tökéletes, mint mi? A sorozat központi gondolata – híven az igazi tudományos fantasztikum egyik vonulatához – e kérdés körül forog. A gépek öntudatra ébredésének motívuma lehetne akár olcsó klisé is, mint ahogy azt sokszor láttuk az elmúlt években, a sorozatformátumból fakadó bő időhossz azonban lehetővé teszi, hogy a lélegzetelállító akciók szüneteiben a hősök elgondolkodtató kérdésekről merengjenek.

Jonathan Nolan sorozatának szépséghibája a kissé hatásvadász stílus. (Épp e „kór” sújtotta a Trónok harcát is.) Bár az első epizódok még merően különböznek a Westeros körül forgó históriától, hiszen a Westworld nyitófejezeteiben nem a hirtelen, sokkoló lezárás ragadja meg az érdeklődésünket, hanem a jelenetek között remekül elrejtett kérdések, a kíváncsiságot egekig fokozó titokzatosság.

anthony-hopkins-and-jeffrey-wright-in-westworld

Érdekes lenne latolgatni, hogy a mai sorozatok létfontosságú eleme, nézőcsalogató ereje miért éppen a szexualitás és az erőszak kendőzetlen ábrázolása, ugyanis ahogy a Trónok harcának és más HBO-sorozatoknak, úgy a Westworldnek is ez az egyik legfontosabb adu ásza. Ámde lényeges különbség, hogy voltaképpen maga a Westworld világa legitimálja az explicit képi fogalmazásmódot, ugyanis már a szórakoztatópark szlogenje („A hely, ahol azt csinálsz, amit akarsz”) is eléggé sokatmondó. Ebben a közegben bármi megtörténhet, s így a töménytelen vér és leplezetlen szexualitás sem szolgál olyan öncélú érdekeket, mint a Trónok harcában.

A Westworld, ha sikerül tartani a színvonalat, napjaink egyik legjobb sorozata lehet. Jonathan Nolan munkáiban mindeddig nem igazán kellett csalódnunk, Michael Crichton alapötlete pedig olyan zseniális, hogy nehezen lehet elrontani egy ilyen ütős kezdés után. Fogadni merek, hogy látunk itt még izgalmas hajszákat, látványos-futurisztikus városokat, mély gondolatokat és merész víziókat – rengeteg sejtelmes rejtély és kalandra hívó izgalom bújik meg ebben a világban, s remek móka lesz mindezt felfedezni!

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Tőle

Komment