Még később jön az ÚJ MUTÁNSOK, de a SÖTÉT FŐNIX sem lesz idén bemutatva

2018-ra három X-Men filmet is ígért a FOX, de csak a Deadpool 2-t fogják idén bemutatni…

0 56

Még az is előfordulhat, hogy a Trónok Harca forgatása tett be az X-Men univerzumnak?

A fiatal X-Meneket bemutató, a Trónok harcában Aryát alakító Maisie Williams főszereplésével készült, pszichiátrián játszódó Új mutánsok eredetileg idén áprilisban került volna bemutatásra, ám legutóbb jövő év februárjára, most pedig jövő év augusztusára helyezte át a film premierjét a FOX.

Ezek után nehezen hisszük el, hogy nem kell kábé újraforgatni az egész filmet, amely pletyka a tesztvetítések után merült fel, mondván, hogy a horrornak beharangozott X-Men-film kicsit sem félelmetes. Mivel a filmet csak 2019. augusztus 19-én tűzik műsorukra a mozik az Egyesült Államokban, így tulajdonképpen 1,5 év van arra, hogy kvázi újraforgassák az egészet. Érdemes lesz majd visszanézni akkor az első előzetest…

A fő történetszál új felvonása, a Dark Phoenix, vagyis Sötét Főnix eredetileg november másodikán mutatkozott volna be, azonban a szintén Trónok harcás Sophie Turner (Sansa) által alakított Jean Grey körül forgó film is késik, 2019. február 14-én kerül csak mozikba.

Hivatalos magyarázattal egyik esetben sem szolgált a stúdió… de legalább annak örüljünk, hogy a Deadpool 2. túlélte a FOX variálását.