10 dolog, amit nem biztos, hogy kiszúrtál A vezércsel sorozatban

-

Azon túl, hogy mindenki imádja a sorozat sztoriját, A vezércsel alkotói olyan mindenre kiterjedő részletességgel, már-már brutális aprólékossággal rakták össze a sorozatukat, hogy az előtt csak hajlongani lehet.

Így készült A vezércsel

Már önmagában Beth Harmon karakterének ruhái külön cikket érdemelnének, de ezt meghagyjuk a stílusmagazinoknak, azonban ezek rejtett és nyilvánvaló utalásai mellett nem mehetünk el szó nélkül.

Hatalmas meglepetést kapott A vezércsel főszereplője

A fehér királynő

Az utolsó részben például Beth (Anya Taylor-Joy) elbővülő, fehér ruhája elsőre talán beleolvad a környezetbe, másodszorra meg egyértelmű, hogy a fehér királynő rója éppen a moszkvai utcákat.

“Az ötlet természetesen annak közvetítése, hogy ő most a királynő a sakktáblán, és maga a sakktábla a világ” – mondta a show jelmeztervezője, Gabriele Binder a Vogue-nak.

A vezércsel fehér királynő

A tudatalatti

Persze a sakktáblára emlékeztető szimbólumok is mindenhol ott vannak Beth ruháján, de még a lepedőkön is.

Ez nem csak azért történt, hogy aztán majd egy hülye magyar kritikus leírja, hogy kockás ruhákat adtak egy sakkról szóló sorozat főhősére, hanem azért is, mert ezzel azt szerették volna tükrözni, hogy Beth agya intuitív módon minden pillanatban, így vásárlás közben is a sakkon jár.

A vezércsel ruha sakktábla

Cleo, az orosz kém

Cleo, a titokzatos francia modell, akivel Benny lakásán ismerkedik meg Beth. Aztán a véletlen úgy hozza, hogy a Borgov elleni meccset megelőző este ismét összefutnak és Cleonak köszönhetően Beth annyira berúg, hogy a másnapi meccsen ki is kap Borgovtól.

Ez a szál önmagában is jól illik Beth karakteréhez és Beth démonjaihoz, azonban azt se felejtsük el, hogy akkoriban az oroszok mindent bevetettek. Mi van, ha Cleot az oroszok bérelték fel? Ezt alátámasztja az is, hogy a Borgov elleni párizsi meccset követően soha többé nem bukkan fel a sorozatban a karakter. Nem győztelek meg?

A vezércsel főszereplője szerint nem elég szép a filmekhez

Talán meggyőzőbb az elmélet, ha felidézzük azt is, hogy van egy jelenet az utolsó epizódban, amikor Beth megkérdezi Townest, hogyan sikerült az utolsó pillanatban vízumot szereznie, és a férfi elárulja neki, hogy az orosz nagykövetség segíthetett, mivel azt hitték, hogy elvonja majd Beth figyelmét. Mint talán emlékszel, Cleo volt az egyetlen ember, akinek Beth elárulta Townes iránti érzéseit. És ez természetesen egyetlen kérdést vet fel: honnan tudhatná az orosz nagykövetség, hogy Townes jelenléte zavaró lehet Beth számára, ha nem Cleotól?

A vezércsel Beth és Cleo

A sakktáblák

Amikor Beth a plafonon sakkozik, mindig azt a készletet látja, amin Mr. Shaibel megtanította sakkozni.

A vezércsel Mr. Shaibel

Nem csak Mr. Shaibel készlete, de a Beth által vásárolt első készlet is nagyon fontos jelentőséggel bír, ezt is bizonyítja, hogy az utolsó részben, amikor Beth rájön hogyan tudná megverni Luchenkót, még mindig azt a készletet használja, amit először vásárolt meg.

A vezércsel sakktábla

Minden összeér

Nem csak a sakktáblákban, de a sakkpartikban is törekedtek arra, hogy a kör lezáruljon. Amikor Beth először játszik Mr. Shaibel ellen, akkor a sötéttel játszik, vagyis hátrányból kezd. Az utolsó Borgov elleni küzdelmet már a fehérrel kezdi, vagyis ezzel is a Beth által megtett utat kívánták szimbolizálni.

Mr. Shaibel Borgov

7 rész, 7 lépés

A Beth által megtett út egy másik szimbolikája, hogy miért lett éppen 7 részes A vezércsel. Ezzel azt kívánták szimbolizálni, hogy ennyi lépésre van szüksége ahhoz egy gyalognak, hogy végül királynővé váljon. Beth gyalogként kezdte, de a hetedik rész végére ő lett a sakk királynője.

A vezércsel

És ha már itt ez a kép

Akkor ismét elevenítsük fel Beth öltözködését, ugyanis a már említett szetteken túl, enne a szürke galléros ruhának is jelentősége van. Az első epizódban Beth egy anyja által meghímzett szürke, galléros ruhát visel és láthatjuk, hogy az utolsó partit is egy ilyenben vívja. Ennek oka, hogy a ruha az otthonra emlékezteti Beth-t és azt próbálták szimbolizálni vele, hogy most már a sakkvilág csúcsa Beth otthona.

Beth A vezércsel

Minden játékmenet teljesen hiteles

Ha nem sakkozó, valószínűleg nem veszi észre és nem fogja értékelni, hogy a show-ban bemutatott összes mérkőzés mennyire hiteles.

Anya Taylor-Joy így készült fel A vezércsel sakkjátszmáira

A vezércsel megjelenését megelőző sajtóközleményben a Netflix elárulta, hogy az egyik fő célkitűzésük “annak biztosítása volt, hogy ha egy sakk-profi leülne megnézni a sorozatot, akkor egyetlen lépést sem venne ki a történetből, annak pontatlansága miatt”.

A vezércsel főszereplője Polgár Judittal elmélkedett a sakkról és a sorozatról

A játék valódiságának biztosítása érdekében A vezércsel alkotói egy sakkedzőt és szakértőt, Bruce Pandolfinit, valamint Garry Kasparov orosz sakk nagymestert is leszerződtette.

A vezércsel sorozat Anya Taylor-Joy

Nem csak a sakktáblákhoz, de Almához is ragaszkodott

Nem csak a tárgyak, de a különböző személyek is nagyon fontos szerepet töltenek be az életében, még ha Beth karaktere nem is az a szentimentális típus, aki ezt folyamatosan hangoztatná. Az utolsó részben például a rúzsa szándékosan olyan árnyalatú, mint amilyet Alma is használt. A sminktervező, Daniel Parker elárulta, hogy Beth rúzsa szándékosan válik egyre sötétebbé és végül olyanná, mint amilyet Alma viselt, ugyanis ez amolyan “Óda a második anyjához”.

A vezércsel Beth és Alma

És a legdurvább: Alma halála

Akkor ne menjünk el amellett sem, hogy Alma halálát előre megmutatták nekünk, csak éppen nem feltétlenül vettük ezt észre. Ebben a jelenetben Almát láthatjuk, ahogy a szálloda tükrébe tekint – a felvétel beállítása pedig nem csak hasonlít, de konkrétan lemásolja Charles Allan Gilbert 19. századi illusztrátor híres vizuális szójátékát, a “Minden hiúság”-ot. Az ábra a tükörbe néző nőt és az emberi koponyát egyaránt ábrázolja. Ez a jelenet volt az utolsó alkalom, amikor Almát életben láttuk a sorozatban.

A vezércsel Alma halála

Kapcsolódó

A Birmingham bandája a 6. évadával véget ér

A Birmingham bandája az alkotók szerint valamilyen formában tovább élhet, könnyen lehet, hogy valamelyik szereplő spin-offot kap.

Gal Gadot főszereplésével készül kémthriller a Netflixnek

A Netflix szerezte meg a Heart of Stone című kémthriller forgalmazási jogait, amelynek főszerepét az izraeli filmcsillag, Gal Gadot játssza.

Chris Hemsworth elképesztő izmokat villantott

“Majdnem készen áll, már nagyon ott van!” - írta nemrég Hulk Hogan Chris Hemsworthről, aki éppen őt készül eljátszani egy életrajzi filmben.

A bokszutca személyzete: Kevin James egy Nascar-sorozatban tér vissza

A bokszutca személyzetében Kevin James játssza egy NASCAR csapat bokszutca személyzetének a főnökét.

Most a címlapon

Ben Affleck a gyerekei miatt vállalta Batman szerepét

Most kiderült, igazából nem bánta meg Batman szerepét, mert nyomós okkal vállalta el: A gyerekei miatt.

Az megvan, amikor Tom Cruise F1-es autót vezetett?

Néha jólesik elővenni régi videókat, egyebek mellett azért, mert aki ma hatalmas Mission: Impossible vagy csak éppen Tom Cruise-rajongó,...

Matt Damon is szerepelni fog a Thor: Szerelem és mennydörgésben

Egyelőre nem tudni, hogy a Love and Thunderben mekkora szerep jutott Mattnek, de az biztos, hogy otthonosan mozog majd a díszletben.

A Hírstart ajánlata

Jöhet a következő?Neked ajánljuk
Ez is érdekelhet