Filmek, sorozatok, kultúra

100 dolog – avagy a tárgyfüggőség komédiája

100 napig a rengeteg dolgukból minden nap csak egyetlen egyet vehetnek vissza. Te meddig bírnád a cuccaid nélkül?

Mi határoz meg téged? Mi az, ami nélkül nem tudod elképzelni a mindennapjaidat? Mi az, ami nélkül egy lépést se tennél? Okostelefon, cipő, autó, táska, pénz, kedvenc bögrénk, fogkefénk – végtelen a lista.

Függünk tőlük és már a birtoklás is örömet okoz. Bármi, amit veszünk, boldoggá is tesz? Anyagias világunkban elengedhetetlen a fejlődés,  mindent gépekkel, kütyükkel akarunk helyettesíteni és közben elfelejtjük mi miért és kiért van. Te vajon meddig bírod ki nélkülük?

Két régi jó barát Toni és Paul (Florian David Fitz és Matthias Schweighöfer) nem is lehetne különbözőbb: egyik rendmániás, rendezett és kreatív; a másik szétszórt, laza és spontán. Gondolnak egy nagyot és kifejlesztenek egy programot, ami forradalmian új és hatalmas összegért el is tudják adni.

De az ünneplés nagy alkoholizálásba és egy meggondolatlan fogadásba torkollik: anyaszült meztelenül ébrednek fűtetlen lakásaikban, minden cuccuk egy raktárban van – 100 nap minden tárgy nélkül, naponta egyetlen dolgot vehetsz csak magadhoz. Aki elbukik, bukja a részvényeit is.

100 dolog film

A néző is közben felállít magában egy prioritást, egy listát, mi magunk mit és mikor vennének ki a raktárból. Haladunk a cselekménnyel és nevetés közben azon kapjuk magunkat,hogy már gondolkodunk, mi jön még, mi kellhet még?

A film görbe tükröt mutat a mai fogyasztói és túlfogyasztói társadalomnak, keveri a vígjátékot és drámai szálakat, finoman szövögetve azt hol lágyítva egy poénnal, hol keményítve egy erős ténnyel, újabb szereplővel és velős gondolattal: „Miért nem tudunk egyszerűen boldogok lenni? Hiszen mindenünk megvan és meglehet.”

Megismerjük a főszereplők barátságának múltját és mélységét, Paul fantasztikus, sokat megélt nagymamáját, Toni megismerkedik egy érdekes lánnyal és mindenki kilép kicsit a komfortzónájából. Elgondolkodtat: Ahelyett,hogy foglalkoznánk a dolgainkkal, a cuccainkkal, nyomkodjuk a telefont és folyton csak vásárolunk – nem nyitunk a világ és egymás felé se.

Aztán rájövünk szépen lassan, hogy az igazi boldogság nem a tárgyak birtoklásában és sokaságában rejlik, hanem magában a kapcsolatokban, a családban, a szerelemben és abban ,ha tényleg azt csinálhatjuk, amit szeretünk.

Tehát az igazi következtetés, a központi tézis és a megoldás elmarad, de ez éppen elég ahhoz, hogy elgondolkodjunk, mennyi felesleges tulajdonunk van.

A XXI. században ideje lenne újra feleszmélnünk, minek van „értéke”, nem igaz?

<