1899: Itt az első előzetes a Dark alkotóinak új sorozatához

Aki látta már a Netflix fordulatos sorozatát, a Dark-ot (a.k.a Sötétség), az tudja, hogy az alkotók, Baran bo Odar és Jantje Friese szeretik, ha a nézőnek rejtvényt kell fejtenie sorozatozás közben. Az 1899 című új sorozatban egy újabb lebilincselő koncepciót készítettek és úgy tűnik, ebben sem lesz hiány rejtvényekben.

1899 sorozat

Az 1899 alapvető cselekménye egy Európából New Yorkba tartó hajó útját követi. A különböző hátterű és nemzetiségű utasokat összekötik az új évszázaddal és a külföldi jövővel kapcsolatos reményeik és álmaik.

Amikor felfedeznek egy második, hónapok óta eltűnt, a nyílt tengeren sodródó hajót, utazásuk váratlan fordulatot vesz. Amit a fedélzeten találnak, az rémálomszerű rejtéllyé változtatja az ígéret földjére vezető útjukat, és titkok hálójával köti össze az egyes utasok múltját…

Ezek némelyikének kulcsa Maura Franklin (Emily Beecham) lesz, aki szerint egy hihetetlen történt fog elénk tárulni:

Tudom, hogy mindenki csak legyint, ha azt hallja <ez semmihez sem hasonlít!>  Én azonban a legkomolyabban mondom, sőt az életemre esküszöm, hogy nem hasonlít semmihez, amit valaha olvastam! Másképp kellett megközelítenem, mint bármely más forgatókönyvet korábban“. – nyilatkozta a színésznő az Empire-nek.

Beecham mellett egy igazán ütős, lenyűgöző nemzetközi szereplőgárda áll, többek között Aneurin Barnard (walesi), Andreas Pietschmann (német), Miguel Bernardeau (spanyol), Maciej Musial (lengyel), Lucas Lynggaard Tønnesen (dán), Rosalie Craig (angol), Clara Rosager (dán), Maria Erwolter (dán), Yann Gael (francia-kameruuni), Mathilde Ollivier (francia), José Pimentão (portugál), Isabella Wei, Gabby Wong (hongkongi), Jonas Bloquet (belga), Fflyn Edwards (angol) és Alexandre Willaume (dán). A nemzetiségüket azért tartottam fontosnak kiírni, ugyanis mindannyian az anyanyelvükön fognak beszélni a sorozatban, vagyis igazi bábeli zűrzavar elé nézünk.  (Megjegyzés: Isabella Wei származásáról nem találtam információt, ha tippelnem kellene, akkor kínai vagy hongkongi származású a színésznő.)

Az 1899 egy igazán európai sorozat, amelyben a különböző országokból származó szereplők az anyanyelvükön beszélnek. Nagyon szerencsésnek érezzük magunkat, hogy a világ minden tájáról csodálatos tehetségeket találtunk, akik velünk együtt vágnak bele ebbe az izgalmas utazásba” – mondta Jantje Friese, a sorozat írója ennek kapcsán.

Emily Beecham egyébként azt is elárulta, hogy az 1899 a The Mandalorian forgatásán is alkalmazott LED-falas technológiával készül. Szerinte ez “a valóság új rétegét” kínálja a forgatás során. “Egy hajón forgatunk, és a díszlet szó szerint tengeribetegséget okoz. Nos, nem annyira vészes, de olyan érzésed van, mintha folyamatosan mozognál. Olyan, mintha egy virtuális valóság világában lennénk.

Ezt később a Netflix is megerősítette: A forgatási helyszín a legnagyobb dinamikus LED-fal Európában, amely a játékmotor-technológiával létrehozott virtuális díszletek és helyszínek segítségével lehetővé teszi, hogy jelentős mennyiségű összetett vizuális effektfelvételt rögzítsenek.

A csúcstechnológiát képviselő virtuális produkciós színpad a Berlin mellett található, nagy múltú Babelsberg Studiosban van kiépítve, és a tartalomkészítők számára a kreatív történetmesélés új és innovatív módjait kínálja.

Az 1899 még nem jelentett be a premierdátumot. A teasert alább találjátok.