Előzetes A 30 legjobban várt 2021-es film

A 30 legjobban várt 2021-es film

A 2021-es új és igencsak várt sorozatok listájának összeállításakor is megszenvedtünk a mennyiség miatt, a legjobban várt filmek listája is hasonlóan sok munkával járt, hiszen rengeteg 2020-as filmet tolták át az idei évre, de még abban sem vagyunk biztosak, hogy idén elmehetünk mozizni, szóval jó pár film esetében a 2022-es premier sem lenne meglepő. (Így járt például a Morbius, ami ezen prózai okból került ki a lenti listából és vicces, de a cikk befejezése előtt jött a hír, hogy az Uncharted is 2022-re költözik…)

Hogy 2021-ben milyen filmek premierjére számíthatunk azt ebben a listában csekkolhatod le, igyekszünk frissen tartani:

2021 legjobban várt filmjei (bemutató szerint)

Na de mi az, amit az idei filmkínálatból legjobban várunk? Mutatom a listát:

King’s Man: A kezdetek (The King’s Man)

A King’s Mannel komoly tervei vannak a stúdiónak, állítólag egyszerre 7 projekten is dolgoznak. Egyelőre annyi biztos, hogy jön az előzményfilm, amiben a hivatalos leírás szerint: mikor a történelem legszörnyűbb zsarnokai és bűnöző lángelméi összegyűlnek, hogy háborút kirobbantva emberek milliót tüntessék el a föld színéről, egyetlen férfi képes rá, hogy versenyt kell futva az idővel megállítsa őket. Fedezd fel, miként született a legelső független hírszerző ügynökség a King’s Man: A kezdetekben. A rendező ezúttal is Matthew Vaughn, a főbb szerepekben Gemma Arterton, Matthew Goode, Aaron-Taylor Johnson, Stanley Tucci és Matthew Goode. Előzetes ide kattintva nézhető.

Antlers

Scott Cooper rendezésében, Nick Antosca tollából, Keri Russell és Jesse Plemons főszereplésével érkezik az Antlers, amely egy természetfeletti horror lesz. A sztori szerint egy kisvárosi iskola tanára és rendőr testvére nagyon aggódik az egyik diák miatt, aki egy természetfeletti lényt rejteget otthonában. Az Antlers előzetesét ide kattinva nézheted meg.

Szellemirtók: Az örökség (Ghostbusters: Afterlife)

Azóta, hogy négy elszánt lúzer felvette a harcot a New Yorkot elözönlő túlvilági lényekkel, és visszakényszerítette őket oda, ahonnan előbújtak, senki nem találkozott kis zöld vagy nagy lila, a falon is áthatoló, gyilkos humorú szörnyekkel. De a nyugalom csak átmeneti. És a világnak megint szüksége van rá, hogy néhány rettenthetetlen harcos a kezébe vegye a plazmafegyvert. Csak sajnos, nincs jelentkező…Kivéve az egyik egykori szellemirtó feltűnően kiskorú unokáját, aki megtalálja a nagyapja pincéjében az eredeti felszerelés poros-pókhálós maradékát. És amikor már minden sarokban szellemek kísértenek, beindítja a régi járgányt, és elindul, hogy rendre utasítsa a hívatlanul érkezett túlvilági lényeket. A legendás és örökzöld Szellemirtók végre méltó módon folytatódik: az eredeti nagy csapat közreműködésével, de a szellemirtók új generációjával folytatódik a halhatatlan vígjáték. A filmet ráadásul Jason Reitman, az eredeti Szellemirtók-filmet készítő Ivan Reitman rendezi, így ez duplán is “örökség” lesz.

Ezek alapján méltó folytatás lesz a Szellemirtók: Az örökség

Nincs idő meghalni (No Time to Die)

A 007 Nincs idő meghalni története szerint Bond otthagyta a titkosszolgálatot és élvezi az életet Jamaicán. Nyugalmának vége szakad, amikor felbukkan régi barátja, a CIA-s Felix Leiter, és a segítségét kéri. A cél egy elrabolt tudós megmentése, ám a küldetés a vártnál sokkal kockázatosabbnak bizonyul, s a 007-es egy új, veszélyes technológia birtokában lévő, titokzatos gonosztevő nyomába ered.

Mortal Kombat

Nem tudom kell-e bármit is mondani a filmről azon túl, hogy a filmre adaptálások során először a hírhedt kivégzéseket is bemutatják majd benne. A készítője szerint véres, akciódús és drámai filmre számíthatunk. Az új film egy a játékokban nem megjelenő karakter, az MMA harcos, Cole Young személyén keresztül vezet be minket a Mortal Kombat újragondolt világába. Előzetes még nincs, de képeket már láthattunk a véres összecsapásokból.

Dzsungeltúra (Jungle Cruise)

A Disney kalandfilmje az egyszer már igencsak jól működő párossal, Dwayne Johnson és Emily Blunt főszereplésével, amelyben áldások és átkok körül folyik majd a kalandozás az Amazonas őserdőiben. Vicces, kalandos mókázásnak, igazi családi filmnek tűnik.

Toxikoma

Herendi Gábor új közönségfilmje, a Toxikoma, Szabó Győző azonos című önéletrajzi írásán alapul, mely a két főhős, a drogos alfahím (Szabó Győző szerepében Molnár Áron) és az istent játszó pszichiáter (Csernus Imre szerepében Bányai Kelemen Barna) egymásnak feszüléséről és baráttá válásáról szól. A könyv a népszerű színész életének legnehezebb éveit eleveníti fel, egy hosszú évekig tartó drogos zuhanást, melynek végén minden szétesik Győző körül, aki végül rászánja magát az elvonókúrára. Itt találkozik Csernus doktorral, s innen indul a film, ami azt az ego harcot mutatja be, ami a két domináns férfi között zajlott a pszichiátrián. Mindketten bejárják a saját útjukat és megtanulnak valamit a másiktól, amitől a saját életüket is jobb irányba fordítják. Győző és Csernus egymással harcol, de egy ponton mindkettejüknek el kell jutni a felismerésig, hogy csak közösen juthatnak előre, és hogy van valami, amiben csak a másik segíthet rajtuk. A Toxikoma előzetese itt nézhető.

Végtelen (Infinite)

Antoine Fuqua legújabb filmjében egy férfit tudathasadással diagnosztizálnak, de kiderül, hogy a hallucinációi tulajdonképpen nagyon is valósak, hiszen a korábbi életeiből származó emlékek. A thriller elemekkel felturbózott sci-fi (vagy fordítva) Mark Wahlberg, Rupert Friend, Dylan O’Brien és Chiwetel Ejiofor főszereplésével érkezik a mozikba.

Free Guy

A Twentieth Century Fox nagyszabású kaland-vígjátékában egy Ryan Reynolds által alakított banki alkalmazott rádöbben, hogy valójában háttérszereplő egy nyílt világú videojátékban. Úgy dönt, kezébe veszi az irányítást és ő maga lesz saját története főhőse – ő lesz az a fickó, aki e korlátokat nem ismerő terepen kiigazodva megmenti a világot, de a maga módján… amíg még nem késő. A Free Guy előzetes itt nézhető.

Free Guy
Ryan Reynolds a Free Guy c. film plakátján

Dűne (Dune)

Denis Villeneuve új nagyszabűsú filmjében Paul Atreidesre (Timothée Chalamet) olyan sors vár, amelyet senki fel nem foghat: sem más, sem ő. A távoli jövőben, a bolygóközi királyságok korában járunk. A királyságok az Arrakis bolygó feletti uralomért harcolnak, de a naprendszereken átívelő cselszövések, háborúk és politikai manőverek közepette van egy ember, aki talán békét hozhat az univerzumnak. De ehhez harcolnia kell. Ellenséges bolygók, fantasztikus tájak, különös lények és emberfölötti teljesítmények története ez. És két évszázados királyi ház, az Atreidesek és a Harkonnenek viszályáé. És egy szerelemé, amelyet egész hadseregek sem tehetnek semmissé. A Dűne előzetese ide kattintva nézhető.

Mission: Impossible 7.

Pontosan azt várjuk tőle, mint az előző Mission: Impossible filmektől. Adrenalinbombát, látványos üldözéseket, fordulatos történéseket és persze Tom Cruise futkorászását. Hogy a sztoriról mit tudni? Pont annyit, amennyit a korábbi filmekéről a bemutatásuk előtt. Semmit.

tom-cruise-mission-impossible-7
Tom Cruise a Mission: Impossible 7. c. film forgatásán

Mátrix 4.

Egy másik film, aminek sztorijáról pont annyit tudunk, mint Christoper Nolan filmjeinek sztorijáról… A Mátrix 4. az eredeti főszereplőkkel, de egy teljesen új történettel tér vissza, és úgy hírlik ezúttal is filmtörténeti jelentőségű akciójeleneteknek lehetünk majd szemtanúi.

Red Notice

Rawson Marshall Thurber rendezésében, Dwayne Johnson, Ryan Reynolds és Gal Gadot főszereplésével érkezik a Red Notice címet viselő film, amelyben egy Interpol-ügynök a világ legkeresettebb műkincstolvajának nyomába ered. Az akció-vígjáték a Netflixre érkezik, nagyon úgy néz ki, hogy ez lehet az év egyik nagy durranása.

2021-ben minden héten egy új filmet mutat be a Netflix

Tomorrow War

Ez meg a másik: A Tomorrow War címet viselő – a jelek szerint az Amazonra érkező – filmben egy idegen civilizáció inváziót hajt végre a Föld ellen, a tudósoknak köszönhetően pedig úgy veszi fel velük az emberiség a harcot, hogy katonákat hoznak vissza a múltból. A film főbb szerepeiben Chris Pratt, Yvonne Strahovski, Betty Gilpin, Keith Powers, Sam Richardson és JK Simmons látható.

Top Gun: Maverick

Miután több mint harminc évet szolgált a flotta egyik legjobb pilótájaként, Pete „Maverick” Mitchell (Tom Cruise) most a neki leginkább megfelelő helyen van: vakmerő tesztpilótaként egyre feljebb teszi a lécet, és ügyesen kitér az előléptetés elől, amely földi szolgálatra kötelezné. Amikor egy osztagnyi Top Gun növendéket olyan különleges küldetésre kell kiképeznie, amilyet élő pilóta még nem látott, Mavericket összehozza a sors a Rooster hívójelű Bradley Bradshaw hadnaggyal (Miles Teller, Whiplash), aki nem más, mint Maverick néhai barátjának, Nick Bradshawnak, azaz Goose-nak a fia… A bizonytalan jövővel szemezve és a múlt árnyaitól kísérve Maverick kénytelen megküzdeni legbelsőbb félelmeivel, és ez a küzdelem egy olyan küldetésben csúcsosodik ki, amely során a legnagyobb áldozatot kell meghoznia azoknak, akiket végül kiválasztanak a repülésre.

 

Godzilla vs. Kong

Már előzetest is láthattunk az Adam Wingard rendezésében érkező Godzilla Vs. Kongből, amelyben a két gigász összecsap majd, miközben az emberiség sem nagyon tudja, hogy melyik szörnynek szurkoljon…

Démonok között 3. – Az ördög kényszerített (The Conjuring: The Devil Made Me Do It)

A Démonok között harmadik felvonása a jelek szerint annyira lesz horror, mint tárgyalótermi dráma. A Démonok között 3: Az ördög kényszerített ugyanis a Warren házaspár azon esetét dolgozza fel, amikor egy kuncsaftjuk azzal védekezett, hogy nem ő ölt, hanem megszállta valami.

Démonokkal suttogók: Ed és Lorraine Warren 8 megtörtént esete

Az utolsó éjszaka a Sohoban (Last Night in Soho)

Edgar Wright legújabb filmje a hivatalos leírás szerint az Utolsó éjszaka a Sohóban az 1960-as évek Londonjában játszódik, amikor egy Eloise nevű fiatal, divattervezőnek készülő lány (Thomasin McKenzie) találkozik a bálványával (Anya Taylor-Joy), egy káprázatos énekesnővel és ez a találkozás az egész életét megváltoztatja. Csakhogy nem éppen úgy, ahogy ő gondolta volna, London ugyanis nem pontosan az, aminek látszik.

Old

2021-ben M. Night Shyamalan is megint készül valamivel, amiről egyelőre annyit tudni, hogy az örök élethez lesz valami köze. A főbb szerepekben Thomasin McKenzie, Rufus Sewell és Eliza Scanlen lesz látható.

Reminiscence

A Westworld egyik írója, Lisa Joy rendezi és írja ezt a sci-fit, amelyben Hugh Jackman kínál lehetőséget mindenkinek arra, hogy átélje korábbi emlékeit. Aztán az egyik páciens erőszakos halált hal, Jackman meg megpróbálja az emlékeiből kihámozni mi is történt pontosan. Jackman mellett Rebecca Ferguson, Natalie Martinez, és Thandie Newton is a film fedélzetén van.

Hugh Jackman és Rebecca Ferguson
Hugh Jackman és Rebecca Ferguson a Reminiscence c. film forgatásán

Mélyvíz (Deep Water)

Az éppen a napokban szakító Ben Affleck és Ana de Armas egy olyan párt alakítanak, akik engedik egymásnak, hogy félrelépjenek. Aztán kicsit megbonyolódik a helyzet, amikor a nő szeretői egymás után tűnnek el nyomtalanul és a férfit gyanúsítják meg a megölésükkel.

Hang nélkül 2. (Quiet Place 2.)

A Hang nélkül folytatásában az otthonukban történt halálos eseményeket követően az Abbott családnak a külvilág borzalmaival kell szembesülnie, miközben tovább küzdenek a túlélésért – a legnagyobb csendben. Miután arra kényszerülnek, hogy nekivágjanak az ismeretlennek, gyorsan ráeszmélnek, hogy nem csak a hangra vadászó szörnyek jelentenek fenyegetést a homokösvényen túl…

Spirál: Fűrész hagyatéka

Chris Rock írta a forgatókönyvet és ő is a főszereplője az új Fűrész-filmnek, a Spirál: Fűrész hagyatéka című thrillernek, amelybe rendezőként, a II, III, IV-et rendező Darren Lynn Bousman is visszatér. A projekt attól igazán érdekes, hogy a hírek szerint nem egy újabb bőr lenyúzása lesz, hanem egyenesen a Hetedik-hez hasonlítják. Ezek után persze, hogy kíváncsian várjuk.

Malignant

James Wan végre visszakanyarodik a keményebb horrorhoz, legalábbis az amerikai korhatár-besoroló bizotsság a legmagasabb kategóriába sorolta a filmet, annak nyelvezet és sokkoló jelenetei miatt. A Malignant a hírek szerint egy Alan Gates nevű férfire koncentrál, egy végső stádiumú rákbetegre, aki már pont beletörődik a sorsába, amikor rájön, hogy daganata valójában egy titokzatos parazita, aki természetfeletti erőt ad neki.

Kampókéz

A helyiek körében köztudott, hogy Chicago Cabrini Green nevű környékének lakóházait egy rémtörténetekből ismert, kampókezű természetfeletti gyilkos tartotta rettegésben, akit kellő bátorsággal megidézhetett az, aki ötször kimondta a nevét a tükör előtt. Napjainkban, tíz évvel azután, hogy a Cabrini utolsó eredeti épületét is lebontották és a felértékelődött területet az ezredforduló után született generáció népesítette be, Anthony McCoy vizuális művész és barátnője, a galériavezető Brianna Cartwright beköltöznek egy ottani luxuslakásba. Anthony festői karrierje éppen hullámvölgyhöz ér, amikor találkozik egy régi lakossal, akitől megismeri Kampókéz valódi, szörnyűséges történetét. Hogy megőrizze pozícióját a chicagói művészeti világban, Anthony elhivatottan kutatni kezdi a kísérteties részleteket, amik friss ihletet adhatnának műveihez. Nem sejti, hogy eközben olyan múltra nyit ajtót, ami kikezdi elméje épségét és iszonyatos erőszakhullámot enged szabadjára.

 

A halottak hadserege (Army of the Dead)

A Red Notice mellett a Netflix másik nagy 2021-es slágerfilmje A halottak hadsereg lehet, amelyet Zack Snyder rendezett egyebek mellett Dave Bautista, Garret Dillahunt és Hiroyuki Sanada főszereplésével. És hogy mitől érdekes? Mert hősei a zombi-apokalipszis kitörésének káoszát arra próbálják meg kihasználni, hogy kifosszanak egy Las Vegas-i kaszinót.

Chaos Walking

Doug Liman új filmjében egy pusztító vírus csak a férfiakat hagyta életben, akik cserébe képesek hallani egymás gondolatait. A főszereplő, Todd (Tom Holland) azonban egy nap belebotlik egy furcsa lányba, Violába (Daisy Ridley), aki valahogy mégis túlélte az egészet – megbonyolítva ezzel amúgy sem egyszerű életét… A Chaos Walking első előzetese ide kattintva nézhető.

Post Mortem

Az első világháború véget ért. A spanyolnátha járvány lecsendesedett. De sok halott temetetlenül maradt, és ők a mi világunkban rekedtek. És egyre dühösebbek, amiért nem találnak nyugalmat. 1918 fagyos telén Tomás (Klem Viktor) a fiatal vándorfotós abból próbál megélni, hogy halottak utolsó fényképét készíti el a családjuk körében. Egy tízéves kislány hívására eljut egy kis faluba, ahol szokatlanul sok munkája akad, és egyre több természetfölötti jelenséggel találkozik. A kísértetek közölni akarnak vele valamit, és ő elhatározza, hogy kideríti, mi a céljuk. De veszélyes terepen jár: minden rossz mozdulat egy új, az előzőnél is vadabb támadást vált ki. A kísértetek nem akarnak békében élni az élőkkel. Az első igazi magyar horror egy különleges korban, különleges helyszínen játszódik, és elképesztő vizuális effektusokkal, valamint mindig új fordulatot tartogató forgatókönyvvel rémíti és lepi meg nézőit.

Halál a Níluson (Death on the Nile)

A legújabb Agatha Christie-adaptációban az ezúttal is Kenneth Branagh által alakított belga detektív, Hercule Poirot egyiptomi vakációja egy folyami gőzösön ijesztő fordulatot vesz, amikor a hajón utazó álompár idilli nászútját gyilkosság zavarja meg. A végeláthatatlan sivatagban, a gízai piramisok lábánál kibontakozó rejtélyben a féktelen szenvedély és az őrjítő féltékenység éppúgy főszerepet játszik, mint a változatos hátterű és kifogástalanul öltözött utazók, akik sötét fordulatok elé néznek, mielőtt szembesülnek a végső, döbbenetes megoldással. A Halál a Níluson előzetese itt nézhető.

Gyilkos Halloween

Az ígéret szerint hullahegyekkel folytatódik a közvetlenül az előző rész befejező képsoraitól folytatódó Gyilkos: Halloween, amelyben Laurie Strode és Michael Myers sagája folytatódik.

+1 Sherlock Holmes 3.

Tavaly már olvasni lehetett róla, hogy Robert Downey Jr. a Marvelhez hasonló mozis univerzummá akarja fejleszteni a Sherlock Holmes filmeket. Ennek első lépése a 2021 karácsonyára tervezett Sherlock Holmes 3. lenne, csakhogy gyanúsan nagy a hallgatás a film körül. Hivatalosan még nem jelentették be, hogy ne készülne, úgyhogy egyelőre bizakodók vagyunk és várjuk a híreket a filmmel kapcsolatban.