Hír és közéleti magazin

A hét filmje: Kötéltánc

Tizenkét ember járt a Holdon, ám a Világkereskedelmi Központ ikertornyai közötti szakadék felett csupán egyetlenegy sétált végig.

Koteltanc_socialmedia_3 (2)

Philippe Petit (Joseph Gordon-Levitt) tanácsadója, Rudy papa (Ben Kingsley) vezetésével és szárnysegédei támogatásával elképesztően őrült tervet készül véghezvinni: végig akar sétálni a Világkereskedelmi Központ tornyai között kifeszített vékony drótkötélen. Minthogy az akció illegális, tervének megvalósításához pontosan olyan előkészületek szükségesek, mintha bűntényt kívánna elkövetni. Útjában számtalan technikai, jogi akadály, rengeteg nehézség, ellenlábas, sőt ellenség áll.

Robert Zemeckis, a Forrest Gump, a Számkivetett, a Vissza a jövőbe, a Polar Express és a Kényszerleszállás rendezőjének lélegzetelállítóan látványos és izgalmas filmjében a legmodernebb technikákat alkalmazza, hogy a nézők úgy érezzék, maguk is a felhők közt sétálnak. A Kötéltánc alig hihető, ám igaz története emléket állít egy különleges embernek, és tiszteleg a hetvenes évek Párizsa, illetve New Yorkja, valamint a World Trade Center néhai épülete előtt.

HAT ÉVEN ALULIAKNAK ÉS TÉRISZONYOSOKNAK NEM AJÁNLOTT

  1. augusztus 7-én, egy nappal azelőtt, hogy Richard Nixon bejelentette lemondását, egy francia légtornász, bizonyos Philippe Petit rendkívüli mutatvánnyal kápráztatta el New York lakóit: kezében vékony rúddal egyensúlyozva végigsétált az akkor még befejezetlen Világkereskedelmi Központ ikertornyai között kifeszített drótkötélen. Az utcákon megállt a forgalom, és mindenki lélegzetvisszafojtva bámult felfelé, ahol egy apró emberke táncolt száztíz emeletnyi roppant magasságban. Lentről a sodrony szinte egyáltalán nem látszott, és úgy tűnt, hogy a vakmerő akrobata a levegőben lépdel.

Negyven évvel később a filmszakma egyik legelismertebb hollywoodi rendezője, Robert Zemeckis úgy döntött, ?megismétli? a mutatványt, ám jobb helyet biztosít a nézőknek: nem az utcáról nézve, hanem Petit szemszögéből láttatja az attrakciót. ?Amikor először hallottam Petit történetét ? mondja Zemeckis ?, rögtön arra gondoltam, hogy mindenképp meg kellene filmesíteni, és mindenképp 3D-ben kellene vetíteni. Abban is biztos voltam az első pillanattól kezdve, hogy a nézőknek azt kell látniuk, amit a kötéltáncos. Mert mikor máskor lehetne részük ilyen élményben? A kötéltáncosokat mindig alulról vagy legföljebb oldalról látjuk.?

Ezúttal viszont a tornyok közt feszülő acélkábelről tárul elénk a látvány. Együtt izgulhatunk a főhőssel, amint szedett-vedett bandájával igyekszik elhárítani az akadályokat a páratlan akció megvalósítása felé vezető úton. Aggódhatunk minden egyes lépésnél, megbillenésnél, és magunk is átélhetjük a kötéltáncos halálfélelmét. ?Tetszett, hogy ez a srác mindent feltett élete performanszára ? mondja Zemeckis. ? Elképesztő kitartással, leleményességgel és erőbedobással készült a mutatványra, ami abszolút illegális és rendkívül veszélyes volt, noha csak önmagának árthatott vele. Noha a produkció rövid ideig tartott, maradandót alkotott vele: önnön korlátait legyőzve megvalósította álmát, és megmutatta, hogy képes a lehetetlenre.?

?Magával ragadott Philippe Petit elszántsága. Nem hétköznapi elszántság volt ez, mint amikor mondjuk egy producer meg akar csinálni egy filmet ? mondja Steve Starkey producer ?, hanem olyanféle eltökéltség, mint amikor valaki élete kockáztatásával jobbá készül tenni a világot. Ő maga csínytevéseknek nevezte mutatványait.?

?Amikor Philippe meglátta a Világkereskedelmi Központ újonnan felhúzott tornyait ? teszi hozzá Zemeckis ?, azt mondta: ?Ki kell húznom köztük egy kötelet és végig kell sétálnom rajta.? Számára ? aki jó néhány középületet meghódított már Európában és Ausztráliában ? az a két torony csak azért épült, hogy ő meglássa bennük a kihívást.

Philippe tettében az a csodálatos ? folytatja a rendező ?, és azért hiszem, hogy története egyszerre egyedülálló és egyetemes, mert kitűnően szimbolizálja a legnagyobb művészek motivációit. Ha megkérdezel egy művészt, miért festette meg a képét, miért írta meg a zeneművét vagy miért készítette el a filmjét, nem fogsz választ kapni tőle. Egyszerűen meg kellett csinálniuk. Bármi áron.?

A filmben nemcsak azt láthatjuk, hogyan nőtt fel, milyen ember volt Petit és miképp hajtotta végre hajmeresztő akcióját, hanem magát a kötéltáncot is végignézhetjük az ő szemszögéből. ?A mutatványról készült néhány fotó ? mondja a főhőst alakító Joseph Gordon-Levitt ?, amik csodálatosak ugyan, de nem adják vissza az élményt, amit véghezvitele jelentett a művész számára. Igazán akkor érthetjük meg Philippe tettének egyedülállóságát és nagyszerűségét, ha az egészet onnan nézzük, ahonnan ő látta.?

Akárcsak a Forrest Gumpban, Zemeckis a Kötéltáncban is a főszereplő narrációjával fokozza a hatást: amikor például az artista végigsétál a sodronyon, a valódi Philippe Petit hangján halljuk gondolatait.

A Kötéltánc az a film, ahol valóban értelme van a 3D-nek. ?Igaz történetről van szó, amely számos részletét tekintve úgy esett meg, mint a filmben ? magyarázza Zemeckis, aki mindig hipermodern látványtechnikák felhasználásával viszi vászonra karakterközpontú, szívszorító és elgondolkodtató történetit. ? Van benne ugyanakkor valami valószínűtlen, valami meseszerű ? mintha egy másik, meghatározhatatlan térben és időben zajlana ?, ezért csak részben ragaszkodtam a tényekhez, részben viszont szabadon engedtem a fantáziámat.?

A Kötéltánc meseszerű jellege miatt Kevin Baillie, a vizuális effektek szakértője már a kezdetektől aktívan részt vett a film előkészületeinél. ?Hat vagy hét éve dolgozom Roberttel a projekten ? mondja Baillie. ? Már akkor tervezgetni kezdtünk, amikor a Karácsonyi éneket forgattuk.?

A produkció különleges kihívást jelentett a VFX-szakember számára: mivel a jelenetek zöme 1974-ben, New Yorkban játszódik, olyan világot kellett teremtenie, ami ma már merőben másként fest. A várost ráadásul rendhagyó perspektívából, több száz méter magasból kellett megmutatnia, két torony közül, amely ma már nem létezik. ?Voltak helyszínek, amiket a látványtervezők megépíttettek, így például a tornyok tetejét, ám a városképet, illetve magukat a tornyokat fényképek alapján, digitális eszközökkel kellett létrehoznunk ? magyarázza Baillie. ? Mivel a két torony éppúgy főszereplője a filmnek, mint Petit, és mivel lerombolásuk tragikus emléke elevenen él az emberekben, igen lényeges volt, hogy maximálisan valósághűnek látsszanak. Ezt csupán a legmodernebb technika használatával, és még azzal is csak rendkívüli körültekintéssel lehetett megoldani.

Érdekes volt például ? meséli a film vizuális effektjeiért felelős szakember ?, hogy az emberek, akiket megkérdeztünk, különbözőképpen emlékeztek az épület színére. Kiderült, hogy azért annyira eltérőek a beszámolóik, mert a tornyok színe aszerint változott, hogy épp milyen szögben sütött rájuk a nap.?

A Kötéltánc azokba az időkbe röpíti el a nézőt, amikor az ikertornyokkal kapcsolatos kezdeti ellenszenv átfordult. ?Átadásuk idején az emberek nem szerették a tornyokat ? mondja Baillie. ? Mindenki azt mondta, hogy úgy néznek ki, mintha óriás iratszekrények lennének. Philippe Petit attrakciója után azonban a New York-iak megkedvelték őket. Valahogy átalakultak: személyesebbé, barátságosabbá váltak.?

?A tornyok folyamatosan jelen vannak a filmben ? teszi hozzá Zemeckis. ? Olyanok, mintha maguk is a történet főszereplői lennének. Kezdetben még csak tereptárgyak, de a kötéltánc után átlényegülnek. Ekkor ugyanis történik velük valami dicsőséges, felemelő, mélyen emberi. Valami, amire érdemes emlékezni.?

A legendás rendező legnagyobb filmjeire mind jellemző volt, hogy a csúcstechnológia eszközeit a történetmesélés szolgálatába állította. ?A technológia eszköz, amit a rendező kedve szerint alkalmazhat. Minden nagy varázsló többféle eszközt használ az illúziókeltéshez. A titok az eszközök kombinálásában rejlik. Ugyanígy kell tennie a filmesnek is: meg kell válogatnia a legmegfelelőbb eszközöket a kívánt hatás eléréséhez, de úgy, hogy a nézők ne jöjjenek rá a trükkökre.?

A produkció nem jöhetett volna létre az igazi Philippe Petit közreműködése nélkül, aki szerint a Kötéltánc meghökkentő hűséggel adja vissza élete ?főművének? feledhetetlen pillanatait. ?Amikor elkészült a film, IMAX 3D-ben néztem meg ? mondja Petit. ? Lélegzetelállító volt! Noha a saját történetemet néztem végig, így nálam jobban senki sem tudhatta, miként végződik, bevallom, vetítés közben titokban ilyen gondolatok futottak végig rajtam: Remélem, sikerül neki! Úristen, ne oda nézz, mert lezuhansz! Ha pedig épp nem izgultam, akkor a hideg rázott a felismeréstől, hogy életem legfontosabb pillanatait milliók fogják látni és végigélni.?

Petit szerint a film nem csupán egy egyedülálló artistamutatványról szól, hanem jóval túlmutat az akción: ?Arról szól, hogy a művész mindenét felteszi művére. Sokan mondták nekem az előadásaim után, hogy inspirálta őket a performanszom. Hogy úgy érezték tőle, képesek megvalósítani az álmaikat, és hegyeket mozgathatnak meg.?

AKI KÖTÉLEN TÁNCOL: JOSEPH GORDON-LEVITT

 

Philippe Petit szerepét Joseph Gordon-Levitt alakítja a filmben, méghozzá olyan emlékezetes és hiteles módon, hogy az embernek az az érzése támad, senki más nem játszhatta volna el a legendává vált kötéltáncos figuráját. ?Amikor először találkoztam Joe-val ? mondja Zemeckis ?, éreztem, hogy a szíve mélyéig érti Petit tettének mozgatórugóit, és tökéletesen képes azonosulni vele. Testalkatát, mozdulatait, testbeszédét tekintve is eszményi választás volt a fanatikus showman szerepére.?

Márpedig a Kötéltánc Gordon-Levitt minden fizikai képességét igénybe vette. A szerep eljátszásához egyaránt szükség volt a színész kitűnő állóképességére, táncos rutinjára, akrobatikus ügyességére, hajlékonyságára, kerékpáros múltjára (Fék nélkül), szórakoztatóiparban szerzett gyakorlatára (?Saturday Night Live?) és persze színészi kvalitásaira (Eredet, Looper ? A jövő gyilkosa, A Sötét Lovag ? Felemelkedés).

Igen, Gordon-Levitt a film kedvéért valóban megtanult kötélen járni. ?Nagy kihívás volt, nem mondom, de szeretem a kihívásokat ? meséli a színész ?, és szeretem, ha próbára kell tennem a fizikai képességeimet.?

?Mi is a kötéltánc? ? teszi fel a kérdést Robert Zemeckis. ? Egyfelől mutatvány, amit többnyire kaszkadőrök végeznek, hiszen igen veszélyes, kivált, ha valaki 3-400 méter magasban csinálja. Ugyanakkor tánc is. Balett, ami rendkívül nagy összpontosítást, test és elme egészének harmonikus, esztétikus munkáját igényli.?

Gordon-Levitt igazán nem kívánhatott volna kitűnőbb tanárt magának: maga Philippe Petit tanította kötélen táncolni. ?Még mielőtt találkoztam volna vele ? mondja a színész ?, elolvastam a róla szóló könyveket és a vele készült interjúkat. Egyik mondatát akkoriban alaposan félreértettem: ?Én soha nem esek le.? Úgy éreztem, hogy ez a kijelentés kissé fennhéjázó, és arra gondoltam, hogy azért olykor biztosan ő is mellélép. Ám amikor megismertem, rájöttem, hogy igazat mondott. ?Ha ugrasz, azért teszed, mert így döntöttél. Ha elveszíted az egyensúlyod, vagy bármi egyéb problémát észlelsz, nem ugrasz. A döntést azelőtt kell meghozni, mielőtt túl késő volna. Így van ez akkor is, ha matrac van alattad, és akkor is, ha szakadék fölött táncolsz. Ha baj van, letérdelsz, és egész egyszerűen nem esel le.??

?Nyolc napon át reggeltől estig együtt voltunk Joe-val és tanítottam ? meséli Petit. ? A talajon kezdte, de a nyolcadik napon már kétméteres magasságban, kilenc méter hosszú kötélen sétált.?

Petit úgy véli, nem az egyensúly megtartásán múlik, hogy valaki képes-e végigmenni a kötélen. ?Joe megértette ? magyarázza a légtornász ?, hogy addig nem jöhet létre a kívánt egyensúly, míg test, elme és lélek szinkronba nem kerül.?

Philippe Petit (Joseph Gordon-Levitt) in TriStar Pictures' THE WALK.

Gordon-Levitt úgy érezte, hogy a kötéltánc nem sokban különbözik a színészi munkától. ?Az első lépés a legnehezebb, mert tele vagy kétségekkel ? mondja a színész. ? Ha sikerül félredobnod a kétségeket, akkor már képes vagy koncentrálni, és onnantól kezdve nagyon élvezed, hogy megy a dolog, és meg tudod csinálni. Így van ez a szerepekkel is. Először az ember megijed: Úristen, minden szem rá szegeződik, forog a film, nem szabad elrontani! Ettől a nyomástól meg lehet őrülni. Nem szabad tudomást venni a mi van, ha? kezdetű gondolatokról. Félre kell söpörni ezeket, és a játékra kell összpontosítani??

Steve Starkey producer szerint Gordon-Levitt egészen fantasztikus módon elsajátította a mutatványt. ?Az akaraterő diadala, hogy ilyen rövid idő alatt képes volt megtanulni a mutatványt. Mintha valamiféle beavatáson esett volna keresztül. Amikor végigcsinálta a nagyjelenetet, az egész stáb hatalmas éljenzésben tört ki. Szinte alig vettünk levegőt, amíg átsétált a kötél egyik végétől a másikig.?

Gordon-Levittnek természetesen nemcsak kötélen kellett megtanulnia táncolni, hanem el kellett sajátítania némi párizsias francia akcentust, és el kellett lesnie Petit gesztusait. Az eredmény annyira meggyőző volt, hogy maga Petit is megdöbbent. ?Bob Zemeckis a vetítés után hozzám fordult és odasúgta: ?Elárulok neked egy titkot. Miközben te Joe-t tanítottad, ő folyamatosan figyelt téged. Nemcsak arra, amit átadsz neki, hanem a mozdulataidra, a szokásaidra is. Figyelte a beszédstílusodat, az akcentusodat, a heppjeidet, a mimikádat? nézd csak meg, láthatod a filmen.? És láttam! ? mondja az artista. ? Egészen zavarba ejtő? ? teszi hozzá nevetve.

A TOVÁBBI SZEREPEKBEN?

Joseph Gordon-Levitt mellett egy csapat kitűnő színész, veteránok és ifjak szerepelnek Petit történetében. Az Oscar-díjas Ben Kingsley alakítja Rudy papát, Petit mesterét és egyúttal tanácsadóját. ?Az Omankowsky társulat híres és nagyszerű csapat volt ? meséli Kingsley. ? A férj és a feleség trapézművész, a gyerekek pedig légtornászok voltak.?

?Azt beszélik, Rudy papa vasököllel irányította a családi vállalkozást ? mondja Zemeckis. ? Ben Kingsley emlékezetes alakítást nyújt a különös figura szerepében, aki vélhetőleg cseh származású volt, de Párizsban élt, és több nyelven is beszélt.?

Kingsley szerint Rudy papa nem csupán kivételes tehetségű artista, de nagyon érdekes személyiség lehetett. ?A rendkívüli adottságokkal és képességekkel megáldott művészek sokszor az életben is különleges, furcsa emberek, akik viselkedéseükkel, tudásukkal kitűnnek a többiek közül ? magyarázza a színész. ? Sok ilyet ismertem, nagy színészeket, híres artistákat, zenészeket, festőket, sakkbajnokokat, filmeseket? akik kimagaslót nyújtottak a maguk szakterületén, és egyikük sem élt hétköznapi életet. Intelligenciájuk egytől egyig rendkívüli volt: a géniusz nem maradhat rejtve, és nem lehet, hogy csak a mesterségben nyilvánuljon meg.?

Koteltanc_socialmedia_3 (1)

A francia kanadai színésznő, Charlotte Le Bon játssza Annie, Philippe barátnőjének szerepét. ?Ő Philippe első számú cinkostársa ? állapítja meg Le Bon. ? A srác kezdettől fogva mesél neki nagyravágyó, páratlan terveiről, és álmai magával ragadják a lányt is. Annie nélkülözhetetlen Philippe számára: szilárd talajt, biztos pontot jelent a légtornász életében. Mert a fiú, bár senki másnak nem mutatja meg ezt az oldalát, sebezhető lélek, és mint mindenki, még ő is tele van kétségekkel.

Csodás élmény volt Robert Zemeckisszel dolgozni ? teszi hozzá a színésznő. ? Annyira másképp működik, mint a francia rendezők, akik filmezés közben folyton belső párbeszédet folytatnak önmagukkal, és sosem biztosak benne igazán, mit és hogyan is szeretnének elérni. Ők egyfajta önterápiaként tekintenek a munkára. Zemeckis ezzel szemben pontosan tudja, mit akar, és hogy mi a dolga a szereplőknek egy-egy jelenetben. Ez megnyugtató a színész számára. A soron következő projektjén évekig gondolkodik és dolgozik, hogy mire a forgatás kezdetét veszi, a teljes film a fejében legyen. Irányítása alatt olyan jó dolgunk volt, hogy kérhetett bármit, örömmel teljesítettük.?

A további szerepekben James Badge Dale-t (Jean-Pierre), Clément Sibonyt (Jean-Louis), César Domboyt (Jean-Francois/Jeff), Ben Schwartzot (Albert), Benedict Samuelt (David) és Steve Valentine-t (Barry Greenhouse) láthatjuk.

ÚJJÁÉPÜL A VILÁGKERESKEDELMI KÖZPONT

?A 2001. szeptember 11-én történt légitámadás következtében a World Trade Center ikertornyai megsemmisültek, így a filmhez reprodukálni kellett az épületet ? mondja Joseph Gordon-Levitt. ? Ez véleményem szerint olyan szépen sikerült, hogy a Kötéltánc méltó emléket állít az épületkomplexumnak, mely közel harminc éven át uralta New York látképét. Bob [Zemeckis] éppúgy a tornyok megszállottjává vált, mint elkészültük idején, 1974-ben Philippe. Mindent tud róluk. Fel tudja sorolni az összes liftjét, pontosan megmondja, hány méter magasak és milyen szélesek voltak, mekkora volt köztük a távolság stb.?

A tornyok egyes részeit megépítették a stúdió színpadjain, de végül digitális eszközökkel teremtették újra a filmben. Megjelenítésük hatalmas feladatot jelentett Naomi Shohan látványtervező és Kevin Baillie, a vizuális effektusokért felelős szakember számára.

Az első számú kérdés az volt, hogy a tornyok mely részei kerüljenek megépítésre. ?Azt a területet, ahol a legtöbb jelenet játszódott, a hitelesség és a precizitás érdekében újraalkottuk: megácsoltuk, burkoltuk, festettük, antikoltuk ? meséli Shohan. ? Igyekeztünk centiméternyi pontossággal létrehozni az eredeti külsőt. Azon voltunk, hogy a látvány a lehető legjobban hasonlítson ahhoz, amit Petit látott. A tornyok alapos ismerete nélkül nem lehet megérteni, mi hajtotta a művészt. A helyszín szerves eleme volt a mutatványnak, azt is mondhatjuk, hogy Petit? tükre

Koteltanc_FBcover_2

Shohan a WTC eredeti tervrajzai alapján dolgozott. Csapatával együtt rekonstruálta a déli torony tetejének egyik 12×18 méteres részét, azt a sarkát, ahol Petit kifeszítette drótkötelét. Minthogy az ikertornyok szinte egy az egyben egymás tükörképei voltak, és szinte négyzetcentiméterre megegyeztek, a berendezés némi átalakításával ugyanez a díszlet képviselte az északi torony sarkát is.

Kulcsfontosságú események történnek a filmben a legfelső szinten, azaz a 110. emeleten is (Philippe és Jeff például órákon át itt rejtőznek), így Shohanéknak egy az egyben meg kellett építeniük ezt a díszletet.

Végül a látványtervező és csapata újraalkotta a WTC kb. 60×60 méteres tetőszintjének egynegyedét. Megfelelő kameraállásból, ügyes operatőri munkával ez a jelenetek többségéhez elegendő volt. A tetőszint maradék területét és a tornyok nagy részét Baillie és munkatársai vizuális effektekkel pótolták.

Baillie ugyancsak az eredeti tervek, valamint korabeli fényképek felhasználásával dolgozott. A munka során csapata váratlan nehézséggel találta szemben magát: ?Azt gondolhatnánk, hogy az ilyen szimpla geometriájú, egyenes vonalú toronytest reprodukálása aligha bonyolult feladat. A látszat azonban csal ? mondja Baillie. ? Ha ugyanis matematikai pontossággal megrajzoltuk az épület nyílegyenes vonalait, az egész kinézete hamis és furcsa lett. Hibákkal kellett teleraknunk a képet ahhoz, hogy hiteles legyen. Napokig tartó kísérletezéssel és rengeteg szöszmötöléssel sikerült elérnünk, hogy az egyes panelek és a köztük lévő hézagok némileg eltérőek legyenek, az összkép mégis valóságosnak látsszon. Mindemellett berendeztünk 30 emelet belső tereit is. A szemfüles néző az ablakokon át láthatja az irodai asztalokat és székeket.?

Még ennél is összetettebb feladatot jelentett 1974 New Yorkjának történelmi hitelességű ábrázolása. A várost 420 méter magasból látjuk. Akkoriban a Nagy Alma egészen másképp festett, mint ma ? mondja Baillie. ? Két napon át helikopterrel köröztünk New York felett, és felvételeket készítettünk. A képekről aztán ki kellett radíroznunk mindazt, ami az elmúlt negyven évben épült, át kellett rajzolnunk az utakat és így tovább. A filmbéli városkép 15 ember háromhavi munkájának eredménye, és száz százalékig digitális.?

Philippe Petit éveken át gyakorolt az akcióra, Gordon-Levitt azonban csak nyolc napig, így a filmbéli mutatvány a tornyok közt részben valódi kötéltánc, részben pedig trükk. ?Az egyszerűbb mozdulatsorokat Joe begyakorolta és sikeresen mutatta be, ami lenyűgöző teljesítmény volt részéről ? mondja Baillie. ? Volt pár dolog azonban, amit trükkökkel kellett megoldani. Amikor például lefekszik a drótra, vagy amikor a hátán egyensúlyoz a rúddal, az acélsodrony alá egy zöld gerendát tettünk, és azt később digitálisan eltüntettük.?