Beléd süllyeszti a méregfogát – A kígyó kritika

Van egy érdekes anekdota arról, hogy Christian Bale hogyan alapozta Patrick Bateman szerepét – még 1999-ből. Állítólag Christian Bale Tom Cruise „barátságosságát” vette alapul, miközben arra törekedett, hogy a tekintete mégis jéghideg legyen. Az Amerikai pszichóban így Bale karaktere szenvedélyesen tombol a legkisebb emberség és érzés nyoma nélkül.

Nehéz nem emlékezni Patrick Batemanre, amikor a Tahar Rahim által alakított létező sorozatgyilkos, Charles Sobhraj-t figyeljük, miközben kíméletlenül drogozik, rabol, majd (egyes esetekben) meggyilkolja áldozatait – akik többnyire nyugati, hátizsákos turisták Dél-Ázsiában a 70-es években.

Amikor ezek a hippi hátizsákos turisták Ázsia körúton jártak, gyakran rászorulva egy barátságos arc segítségére, akkor nyitottságuk egyben könnyű áldozattá is tette őket a jóbarát Charles Sobhraj számára.

Rahim Sobhraj sajátságos viselkedési szabályrendeszerrel építi a Kígyó álnevét a tökéletességig, aprólékosan mérlegelve minden egy kimondott szavát, cselekedetét vagy gesztusát, miközben megközelíti ezeket a gyanútlan utazókat. Levedli a bőrét, attól függően, hogy éppen milyen emberek veszik őt körül, s neki milyen közegbe kell beilleszkednie. 

A kígyó sorozat Netflix

Charles Sobhraj működési módja jól dokumentált, mégis vonzó nézni, ahogyan az első néhány epizódban kibontakozik. Semmi sem árulja el, mi zajlik a fejében, és a párbeszédeinek minden egyes sora (különösen az első két részben) patikamérlegen van kimérve. Miközben az első bűncselekményeket nézzük, különböző nézőpontokból, az eljárás perverz izgalommal jár. Miközben erősen undorodunk a képernyőn zajló kegyetlenségtől, már-már mégis felnézünk a Kígyó olajozottan működő gépezetére.

A kígyó összességében több mint ambiciózus. Bangkok, Hongkong, Újdelhi, Bombay, Párizs és mindez az 70-es években. Rendkívül nehéz újrateremteni a korszakot és eközben arra is odafigyelni, hogy a különböző – német, holland, indián, ausztrál, francia – karakterek ne sztereotípiákként jelentkezzenek, aminek eredményeként elvonnák a figyelmet az elbeszélésről.

Ebben bicsaklik meg főleg A kígyó (The Serpent), amely a harmadik résztől elveszíti minden élességét, és inkább egy olyan sorozatgyilkosos sorozatra kezd el hasonlítani, amelyet egy túlbuzgó Netflix algoritmus készített, még ha magával a történetvezetéssel elégedettek is lehetünk.

Ennél fogva, ha A kígyóra nem is fogunk sokáig emlékezni, az szinte biztos, hogy Tahar Rahim alakítása valóban a bőrünk alá kúszik.