Filmsor - Filmek, sorozatok, kultúra

A kislány, aki az utcánkban lakik filmkritika

The Little Girl Who Lives Down the Lane (1976)

Erősen megosztó darab, amely ma #metoo kampányért kiáltana.

Laird Koenig regénye 1974-ben jelent meg, tehát elég gyorsan eljutott a filmvászonig a történet, ha két évvel később már be tudták mutatni, igaz, erősen tévéfilmes jelleget kapott, ami viszont a történetből ered, hiszen egy kamaradrámát látunk, amely többnyire egy házon belül játszódik. Mindemellett úgy horrorfilm, hogy az egyetlen véres jelenet egy puszta baleset következménye. Hogy végül miért érezték fontosnak ilyen gyorsan elkészíteni, ha még a színházi bemutatóra is éveket kellett később várni? Fel nem fogom.

A kislány aki az utcánkban lakik poszter

Nem rossz film A kislány, aki az utcánkban lakik sőt, témáját tekintve kissé előremutató darab, ugyanakkor elég érdekes produkció azzal együtt, hogy erősen mutatja be a pedofília témáját, az értelmiségi és gazdagok közötti „osztályharcot” és a felnőtté válást.

Rynn (Jodie Foster) apjával él egy bérelt házban. Illetve élt korábban, azonban egy családi tragédia miatt Rynn mostanra árva (ezt kell módszeresen eltitkolnia, ha nem akarja, hogy belekerüljön az állami rendszerbe, amely megárvult gyerekekkel foglalkozik) lett, aki egy titkoktól terhes épületben igyekszik egy 13 éves kislányt meghazudtoló érettséggel helytállni a mindennapokban. Ez azonban borzalmasan nehéz, mivel a főbérlő, Mrs. Cora Hallet (Alexis Smith) pofátlanul benyomul a magánéletébe és még a főbérlő fia, Frank Hallet (Martin Sheen) is kitüntető figyelemmel kíséri életét, holott egy felnőtt, kétgyermekes ember, akiről fura szóbeszédek terjedtek el, holmi kislányt vegzáló incidens miatt. Azonban Rynn-t nem kell félteni, mert fel van vértezve a kegyetlen világgal szemben. Az oldalán áll még a szerencse és, hogy a bájos arcocskájával képes megtéveszteni azokat, akik alábecsülik. A története egy roppant veszélyes pszichopata személyiség jövőjét vetíti elénk.

A kislány aki az utcánkban lakik film

De vajon Rynn más, mint azok, akiktől féltjük vagy legalább olyan veszélyes ember, ha nem veszélyesebb? Nicholas Gessner filmje pedig szűk keretei között igyekszik érdekesen tálalni a drámai történetet.

Jodie Foster talán ezt a filmjét kedveli legkevésbé, ami főleg annak tudható be, hogy az egyik producer mindenáron úgy érezte, kihagyhatatlan a szexjelenet a 13 éves Rynn és olasz-amerikai barátja és segítőtársa, a történet szerint 19 éves Mario (Scott Jacoby) között. Foster szó szerint seggfejnek nevezte a producert az ötletért, hogy Disney sztár múltját egy olyan filmdráma miatt rúgja az égig, amiben nem is hitt teljes szívvel. Végül a kérdéses jelenetet a testvére vállalta, mint testdublőr, ám a fiatal Fostert ez nem nyugtatta meg, hiszen a nézők a jó szögből vett pucér női testet még mindig vele azonosították a bemutató után. (Pedig jobban megnézve látszik, hogy mennyire nem hasonlítanak.) A parókát sem kedvelte, amit a forgatáson ráerőltettek, viszont a szerep megkívánta, hogy a főszereplő lány végletekig ártatlannak és ártalmatlannak tűnjön, így az akkoriban rövidebbre nyírt haját pótolni kellett. Hogy még jobban kihangsúlyozzák fiatal korát, a lepattant szemfogát is meg kellett mutatnia a kamerák előtt, amit még nem csináltatott meg és szégyellt. Mindezek után vágj jó arcot egy olyan forgatáshoz, amiben a legnagyobb reklámérték az volt, hogy egy fiatalkorú lány szexuális céllal ágyba bújik egy idősebb fiúval. Felfoghatatlan, végül hogyan kaphatott a mozi PG besorolást, ám semmilyen hírverés nem segített azon, hogy viszonylag halkan eltűnjön a filmes életből, leszámítva egy szűk réteget és talán néhány hardcore rajongót.

A kislány aki az utcánban lakik jelenet

Martin Sheen roppant erősen hozza a gusztustalan figurát. Fiatalon még előszeretettel vállalt be ilyen imázsromboló karaktereket, azonban azt tudni kell, hogy eredetileg Mario szerepe érdekelte, csak a kora miatt nem kaphatta meg.

A filmben több jelenetben láthatjuk, hogyan igyekszik a felnőtt társadalom elnyomni egy gyereket és mennyire nem tud mit kezdeni azzal, ha a gyerek nem gyámoltalan és esendő. Ma már elképzelhetetlen, hogy egy főbérlő, mint Mrs. Hallet (Alexis Smith) basáskodva bevonuljon a tőle bérelt ingatlanba és ott pakolászni kezdjen, miután azt három évre kifizették neki. A forgatókönyv mindent megtesz azért, hogy azokat a szereplőket, akik Rynn életére negatív hatással lehetnek, megutáltassák a nézővel. Mindezt apró részletekkel is megerősítik, miközben a karakterek viselkedése egyértelműen elidegenítő. Mrs. Hallet pl. tesz egy kis megjegyzést Rynn-nek a borral kapcsolatban, amelyet a kislány vallásához köt. A leereszkedő megjegyzés azt sejteti, hogy Mrs. Hallet nem különösebben rajong a zsidókért.

A kislány aki az utcánkban lakik horror

A forgatókönyv abban is igyekszik lágyítani Rynn karakterét, hogy azon kívül, hogy a gyilkosságok képen kívül történnek, az egyik legfontosabb halálesetet, amely gyakorlatilag a továbbiakban mozgásban tartja a cselekményt, a könyvvel ellentétben itt balesetként mutatják be. Mrs. Hallet koponyáját ugyanis a véletlenül lecsapódó pincelejáró csapóajtaja okozza, míg a könyvben Rynn – bizonyítva mennyire veszélyes a karakter – egy kábeldarabbal fojtja meg a pincében. Erre a dramaturgiai lépésre nyilván azért volt szükség, hogy a 19 éves Mario karakterét könnyebben lehessen a kislány oldalára „állítani”. Egyébként 1972-ben készült már egy hasonló film, amelyben egy 12 éves fiú ölte meg az anyját, hogy azután a mostohaanyjával bonyolódjon szexuális viszonyba, What the Peeper Saw címmel.

Laird Koenig forgatókönyvírói tevékenysége egyébként nem ebben az egy műben merül ki, amelyben a gyilkossági szándékot gyerekek karakterei kapják. Ráadásul a film egyik fontos szerepét Alain Delon alakítja. (Attention, les enfants regardent (1978))

Nehéz darab A kislány, aki az utcánkban lakik nem is való mindenkinek. Megelőlegezi azokat a horrorfilmeket, amelyekben az antagonisták gyermekek, mint például A Jófiú. Szerencsére azonban nem érződik, hogy a főszereplő oldalára állna a szerző, pusztán a történet végén ő marad életben. Attól azonban, hogy a felnőttek mennyire elfogadhatatlanul viselkednek vele, még nem lesz szerethető Rynn karaktere. Körülbelül ekkor jött ki a mozikban Foster Taxisofőr című filmje is, amiben kiskorú prostituáltat játszott, így apró érdekesség, hogy a Disney mindezek után, a családi értékek erős hangoztatása ellenére még alkalmazták Disney filmben a fiatal színésznőt. Sajnos volt, akinek egy rossz szerepválasztása tönkretette a Disney-s karrierjét. Az még Foster profizmusa, hogy a pofon jelenetnél kérte a színésznőt, hogy ne kamu pofont adjon neki, mert úgy nehezebb eljátszani az utána következő gyűlölködő elbúcsúzást. Nem vagyok talán túl mimóza lélek, de még mai szemmel is felszisszentem a saller láttán. Valahogy, amikor egy színészt ilyen interakció ér, az mindig kivált belőlem valami apró feszültséget. Ha igazi pofonról van szó. Ezek az érzések fel sem merültek soha bennem egy Bud Spencer-film kapcsán, ahol sokszor még szabad szemmel is jól látni, milyen messzire is lehet egymástól arc és tenyér. Be is húzott Jodie Foster 1978-ban egy díjat az Amerikai Sci-fi, Fantasy és Horror filmek versenyén.

Ne maradj le a friss hírekről, ide kattintva kövess minket a Facebookon vagy csatlakozz a Filmsor Light csoporthoz, ahol te is elmondhatod a véleményed!
A kis lány, aki az utcánkban lakik (1976)
70%
Jó!

A filmet nehéz jó szívvel ajánlani, mert végtelenül nyomasztó és elidegenítő, azonban mint horror, ez is egy olyan darab, amire érdemes időt szánni. Kevés film képes úgy bemutatni a borzalmat, hogy éjszakai jelenet és vér nélkül képes tálalni azt. Testvérfilmje lehetne a korábban taglalt „Elátkozottak gyermekei” című filmnek, amely pont húsz évvel korábban készült és egy hasonlóan gyilkos természetű kislányt állít reflektorfénybe.

  • Szerintem
Ez is érdekelhet:
<