csütörtök, január 28, 2021

A Konyhafőnök VIP: Rácz Jenő szerint Hujber Feri egy hisztériás kisgyerek

-

- Hirdetés -

A Konyhafőnök VIP első középdöntőjében Hujber Feri volt a piros csapat első konyhafőnöke. A főzéssel elég jól haladtak, amikor megérkezett Rácz Jenő, akinek semmi nem tetszett Hujber elgondolásában és odament észt osztani a csapatnak.

“Amikor megérkezett Jenő és az első dolga az volt, hogy kidobta a rizsünket

ott sötét és mint a színészeknél amikor lekapcsolják a villanyt, nem jutott eszembe a szöveg.

Nem tudtam újratervezni. Elvesztettem a fonalat. Teljesen.

– mondta Hujber Feri, akit jól láthatóan inkább hátráltatott Rácz segítsége és ezt Feke Pál is így látta, ezért próbált nagyon támogatólag fellépni Ferivel szemben és szinte átvette tőle a vezető szerepet. Rácz Jenő később ismét megjelent és arra

“Nem viselkedhet úgy egy konyhafőnök, mint egy hisztériás kisgyerek, aki itt nyávog, hogy jaj, mit csináljak, mert éppen nem úgy történik, ahogy elképzelte.

Nagyon sok dolog van az életben, ami így történik. Jó? Meg kell oldani! Ezt most a következő feladatod. Feri, ha nem kapod össze magad, akkor

menj a sarokba, hisztizz egy húsz percet

és gyere vissza, addig megcsinálják a többiek.” – mondta Hujbernek a séf.

 

Az, hogy Rácz Hujber “nyakára lépett” egyébként bevált, hiszen a főzés végén a piros csapat kapta a pontot, sőt a második főzést is ők nyerték.

- Hirdetés -

Még több hír megtalálható a Filmsor főoldalán. Ha nem akarsz lemaradni a friss cikkekről csatlakozz a Filmsor Facebook-oldalához vagy iratkozz fel RSS-csatornánkra!

Kapcsolódó bejegyzések

Az X-Faktor majdnem újra felfedezte a 2004-es Megasztár legjobb énekesét

Annak idején sokan rongyosra hallgattuk Torres Dani albumát, különös tekintettel az Euro Punkra és persze régen volt már a...

A Keresztanyu sorozat 16. részében

A Keresztanyu sorozat ma adásba kerülő 16. része a Rajtaütés címre hallgat.

A Keresztanyu sorozat 15. részében

A Keresztanyu című sorozat ma adásba kerülő 15. része A besurranó címre hallgat.

Friss

Technikai problémák miatt állt le az HBO GO

Ha nem megy az HBO Go, a hiba nem a te készülékedben van, hanem a szolgáltatónál vannak fennakadások.

Válik Az Esernyő akadémia sztárja

Elliot Page (korábbi nevén Ellen Page), Az Esernyő Akadémia sztárja, tavaly decemberben jelentette be, hogy transznemű.

Ha Shonda Rhimes visz elég könyvet a nyaralásra, el sem készül A Bridgerton család sorozat

Julia Quinn, A Bridgerton család alapjául szolgáló Bridgerton-regénysorozat írója elég vicces sztorit osztott meg a napokban.

39 évesen meghalt Jeanette Maus

Jeanette Mausnál 2020 áprilisában diagnosztizáltak vastagbélrákot.
A Hírstart ajánlata