A koronavírus hatásai a film- és sorozatiparra

A koronavírus az egész világot felforgatja, talán nincs is olyan ágazat, amelyet ne érintene súlyosan a világjárvánnyá vált vírus. A szórakoztatóipar és a kulturális ágazatok sem úszták meg. Szinte leállt a sportélet, bezártak a múzeumok és a világ legnagyobb színházai, elmarad Európa legnagyobb televíziós vására, de még Disneyland is becsukta kapuit.

Elsőként az MGM stúdió jelentette be, hogy – többek közt rajongói nyomásra – hogy elhalasztja a 25. Bond-film a 007 Nincs idő meghalni premierjét. Ezt követően sorra jöttek a bejelentések, biztosan elhalasztják az Antlers, a Mulan, a Nyúl Péter 2., az Új mutánsok, a Hang nélkül 2., a The Artist’s Wife, a The Lovebirds, a Blue Story és a The Truth premierjét is, sőt a Halálos iramban 9. részét egyenesen jövő év áprilisáig eltolta a stúdió. Kisebb meglepetés, hogy a Fekete özvegy filmmel kapcsolatban még semmit nem jelentett be a Disney, de ami késik, nem múlik várhatóan…

Hogy a döntés mögött felelős döntéshozatal vagy anyagi érdekek állnak azt nem tudhatjuk pontosan, talán kicsit mindkettő, de a lényeg, hogy a stúdiók nem a nézőkre bízták, hogy vállalják-e a megfertőződés kockázatát, hanem talán mégis csak felelős döntést hozva, elvették ennek a lehetőségét a fenti címek bemutatóinak elhalasztásával.

Persze anyagi szempontból is jó döntést hoztak, hiszen a legtöbb országban, így Magyarországon is korlátozzák az egy vetítésre beülő nézők számát. A hazai mozik még kitartanak, de nem lehetetlen, hogy kénytelen-kelletlen mindannyian lehúzzák majd a rolót.

A filmipart nem csak az elmaradt mozibemutatók viselik majd meg, hiszen lassan megszámlálhatatlan mennyiségű forgatást kell leállítani. A Disney minden filmjének forgatását szünetelteti, így az élőszereplős A kis hableány; a Matt Damon és Adam Driver főszereplésével, Ridley Scott rendezésében készülő The Last Duel; a Guillermo del Toro rendezésében, Bradley Cooper, Cate Blanchett és Rooney Mara főszereplésével készülő Nightmare Alley; a Reszkessetek, betörők! újragondolás; a Peter Pan and Wendy és a Drágám, a kölykök összementek! új változatának forgatása is leállt. Ezzel pedig nem csak, hogy súlyos anyagi károk érik a stúdiót, de valószínűleg itt is probléma lesz tartani a premierdátumokat, még ha ezekből a címekből néhány nem is mozis forgalmazásba készül, hanem a Disney+ streamingszolgáltatásba. Ráadásként a Marvel-univerzum készülő darabja, a Shang-Chi and the Legend of the Ten Rings forgatását is le kellett állítani, mert rosszullétet követően házikaranténba vonult a film rendezője, Destin Daniel Cretton.

De leállt a Mission: Impossible hetedik részének olaszországi forgatása is, ahogy megjelentek az első betegek az országban, szélnek eresztették a stábot. Elővigyázatosságuk nem alaptalan, hiszen a nagy színészek sem immúnisak a járványra, ők is hús-vér emberek, Tom Hanks például hiába élt túl egy lakatlan szigeten éveket vagy járta meg a háború poklát nem is egyszer, feleségével, a színésznő Rita Wilsonnal együtt elkapták a vírust és jelenleg is karanténban vannak. A színészházaspár egyébként Ausztráliában tartózkodik, itt forgatták (volna) Baz Luhrmann Elvis Presley életrajzi produkcióját. A Budapesten forgatott, Dakota és Elle Fanning főszereplésével készülő The Nightingale munkálatait is későbbi időpontban fogják folytatni.

A Disney+ szolgáltatásba a tervek szerint jövőre érkező A Sólyom és a Tél Katonája sorozat prágai forgatása is leállt, de a Netflixnél sem jobb a helyzet, hiszen a streamingóriás is leállította minden USA- és Kanada-beli produkcióját egyelőre két hétre – aztán majd meglátjuk mennyi lesz belőle.

Ingyenpornóval kárpótolja a Pornhub a karanténban rekedt olaszokat

A Warner Bros. szünetelteti az így is csúszásban lévő The Batman felvételeit, sőt több mint 70 sorozatának és pilotjának forgatását állította le, de az ABC amerikai csatorna is leállította minden produkcióját. De nem csak a sorozatok nem ússzák meg, többek közt Ellen DeGeneres élő közönség előtt rögzített műsora, a The Ellen Show is kényszerszünetet vesz ki, ahogy Jimmy Fallon, John Oliver, Bill Maher, Stephen Colbert és James Corden sem hecceli a sztárokat egy ideig. Az NBC és a CBS is szinte minden tévésorozatának munkálatait leállította, ez szintén nagyjából 70 országos szériát érint.

A nagy médiafigyelmet kapó és igencsak népszerű (akár bemutatás előtt álló) szériák közül leállították az Odaát, a Snowpiercer, a Stranger Things, az Atlanta, az Euphoria, a Fargo, az American Crime Story: Impeachment, a Batwoman, a The Flash, a Superman and Lois, a Lucifer, a Supergirl, a Young Sheldon, az Y: The Last Man és a Wheel of Time forgatását is, sőt a Riverdale forgatását az egyik stábtag karanténba vonulása miatt kellett leállítani. Az Amazon is stoppot hirdetett és leállította a See, a Servant, a Foundation a For All Mankind produkciós munkálatait, de így tett az Apple is a The Morning Show 2. évadának munkálataival.

A járvány szempontjából különösen aktuális The Walking Dead és a Fear The Walking Dead forgatása is szünetel, az AMC sorozatai egyelőre 3-4 hetes szünetet jelentettek be, de bőven több is lehet belőle. Érdekes közjáték, hogy a képregény első lapjain Rick Grimes a Kentucky állam Harrison Memorial Hospital nevű kórházában tér magához és a napokban kiderült, hogy a kórház is érintett a koronavírusban.

A The CW csatorna The 100 című sorozata utolsó évadának forgatásából már csak napok vannak hátra, a készítők gőzerővel azon dolgoznak, hogy minél hamarabb befejezzék a forgatást és ne járjanak úgy, mint a szintén utolsó évados Supernatural stábja. Az utolsó évados sorozatok esetében pláne érdekes a helyzet, hiszen a színészek és stábtagok már aláírhattak más sorozatok szerepeire (ahol szintén időben el kell kezdeniük forgatni), vagyis igencsak iparkodniuk kell az alkotóknak, ha be akarják fejezni a sorozatukat, vagy nem akarnak a színészekkel licitálásokba bocsátkozni.

A probléma a sorozatok esetében nem egyszerűen azzal van, hogy bizonytalan ideig áll a forgatás. Az amerikai országos televíziózásban nagyon szigorú menetrendeket tartanak, szinte egy évre előre megvan, hogy melyik nap melyik idősávjában mely sorozat melyik epizódja fog szerepelni. Ezt most könnyedén átírhatja a pandémia, főleg ha az egyelőre 2-4 hétre tervezett leállásokat meg kell hosszabbítani.

A sorozatszínészek szerződéseinek szempontjából sem mindegy, hiszen a sorozatszínészek általában 1-2 évre írnak alá (aztán, ha sikeres egy sorozat már sokkal nagyobb összegű új szerződést írnak alá egy újabb évadra), a lejáró és meg nem hosszabbított színészszerződések pedig általában egyetlen tölcsérben folynak össze: a normális befejezés nélkül elkaszált és újabb évadra be nem rendelt sorozatokéban. Vagyis a néző megszivatásában.

A filmipar már most több mint 5 milliárd dolláros kárt szenvedett, de a végső összeget egyelőre lehetetlen felbecsülni. Még szerencse a szerencsétlenségben, hogy a mostanihoz hasonló világkatasztrófák mindig is jó alapként szolgáltak az álomgyárnak és ezt az összeget majd vissza lehet hajtani azzal a több tucat filmmel és sorozattal, ami majd a koronavírusról készül.

És ha már moziba úgy sem mehetünk, akkor van idő darálni olyan sorozatokat, amelyekből majd nyúlhatnak a fentebb említett koronavírus ihlette produkciók:

Ezeket a sorozatokat nézd, ha érdekelnek a vírusok

Szólj hozzá