Filmek, sorozatok, kultúra

Nairobi – 10 dolog amit érdemes tudnod Alba Floresről

A nagy pénzrablás nemzetközi sikerében óriási szerepe volt a Nairobit alakító Alba Floresnek is, ismerd meg egy kicsit közelebbről.

Művészcsaládba született

A spanyol színésznő 1986. október 27-én született Antonio Flores és Anna Villa gyermekeként. Apja zenész és zeneszerző, anyja pedig színházi producer volt. Nagyanyja Lola Flores, Spanyolország egyik neves színésznője és énekesnője. Két nagynénje Rosario Flores és Lolita Flores Spanyolországban ismert énekesek. Emellett unokatestvére, Elena Furiase is színésznő.

Alba-Flores-Nairobi

13 évesen kezdte

Az általános iskola vége felé, 1999-ben kezdett el a színészet felé nyitni. Drámaórákra járt és zongorázni tanult. Színházi színészként kezdte, kisebb szerepekben volt látható a Hirosimai Nászút és a Szentivánéji álom című színdarabokban. 2005-ben, 19 évesen kapta meg első filmszerepét az El Calentito-ban.

Alba Flores A nagy pénzrablás

Az anyja nevelte fel

Annak ellenére, hogy neves családba született nem volt könnyű gyerekkora. Az apját nyolc évesen vesztette el, ráadásul nem mindennapi körülmények között. Antonio Flores 33 éves volt, amikor túladagolta az alkoholt illetve az altatókat és görcsoldókat. Mindez csak két héttel azután történt, hogy nagymamája, Lola Flores elhunyt.

Alba Flores

Helsinkivel ismerkedik

Alba Flores személyes életét teljesen elzárja a sajtó elől. Szinte semmit nem tudni a magánéletéről, bár korábban kapcsolatban volt Ondina Maldonado spanyol énekesnővel. A spanyol sajtó szerint egyébként A nagy pénzrablásban homoszexuálist alakító Helsinkibe nem csak a vásznon szerelmes és több van köztük barátságnál, de erről sem ő, sem a Helsinkit alakító Darko Peric nem beszélt soha.

Nairobi és Helsinki

Nem volt benne A nagy pénzrablás eredeti szereplőiben

Sem Alba Flores, sem Nairobi karaktere nem volt része A nagy pénzrablás eredeti terveinek. A nagy pénzrablás alkotójával a Vis a vis (Bebörtönözve) című sorozat forgatásán ismerkedett meg, majd ezt követően döntött úgy Alex Pina, hogy valahogy az új sorozatában, A nagy pénzrablásban is ad neki valamilyen szerepet. Pina úgy gondolta, egy női karakterrel (Tokió) nem fog működni a sorozat, ma pedig már el sem tudnánk képzelni a sorozatot Nairobi nélkül.

Nairobi chiki pum

Nem bánkódik a karaktere halála miatt

Nairobi nem érez keserűséget amiatt, mert kiírták a karakterét A nagy pénzrablásból. A sajtónak adott interjújában azt mondta, hogy egyetért azzal, hogy a csapatnak nagy veszteséget kellett elszenvednie és azt gondolja Nairobi halála elkerülhetetlen volt.

Alba Flores Nairobi halál

A 2. évad a kedvence

Alba Flores azt is elmondta, hogy a 2. évad a kedvenc szezonja. Szerinte nagyon fontos, hogy a karaktere meg tudta mutatni az érzékeny oldalát, de ezzel együtt mégis, mint kemény, határozott nő jelent meg a képernyőn.

Nairobi

Berlin

Bár a Helsinkivel felmerült lehetséges valós kapcsolata miatt azt gondolhatnánk, hogy a szerb a kedvenc partnere, nem így van. Még csak nem is Tokió vagy a Professzor. Flores szerint a Berlint alakító Pedro Alonsonál viccesebb figura nem létezik, imádta a közös jeleneteiket.

Nairobi és Berlin

Egy másik fontos szerep

Mielőtt feltűnt volna A nagy pénzrablásban, mint említettük már szerepelt egy másik spanyol sorozatban, a Bebörtönözve című női  börtönös drámában is, ráadásul ezért két alkalommal el is hódította a legjobb női mellékszereplőnek járó televíziós díjat hazájában. A sorozat egyébként szintén elérhető a Netflixen.

Alba-Flores-Bebörtönözve

A jövő

Nairobi tragikus halála A nagy pénzrablás 4. évadának legszomorúbb jelenete volt. Ezzel együtt ne feledjük, hogy a sorozat korábban meghalt karakterei is folyamatosan visszatérnek a flashbackekben, így könnyen lehet, hogy Nairobit is láthatjuk még a sorozatban, főleg hogy egyelőre egy filmre vagy sorozatra sincs élő szerződése.

Facebook
<