Filmsor - Filmek, sorozatok, kultúra

A Netflix sorozatot készít a SANDMAN képregényekből

Neil Gaiman kultikus horror-fantasy képregényét az 1990-es évek óta próbálják mozgóképen is megjeleníteni.

A The Hollywood Reporter információi szerint DC Entertainmentet tulajdonló Warner – amelynek kezében a Sandman megfilmesítési jogai vannak – megállapodott a Netflix-streamingszolgáltatóval, hogy közösen bábáskodnak majd a sorozat felett, ami a DC legdrágább tévés produkciója lehet.

A forgatókönyvíró és egyben showrunner a Wonder Womant jegyző Allan Heinberg lesz, aki sorozatos fronton többek között a Grace klinikán, a Szívek Szállodáján és a Szex és New Yorkon is dolgozott. A produceri székben David S. Goyert találjuk, aki számtalan képregényadaptációban működött közre írói, illetve produceri minőségben.

A forrásanyag szelleméhez való hűségre és a magas színvonalra garancia lehet, hogy a saját művei filmre vitelében gyakran segédkező Neil Gaiman szintén producerként felügyeli a munkálatokat.

A minden idők egyik legjobb és legnagyobb hatású képregényének tartott Sandman 1989-ben jelent meg Neil Gaiman történetét Sam Kieth és Mike Dringenberg rajzai keltették életre. Az Álmok Fejedelmének egyedülálló meséjében keverednek a horror, a dark fantasy elemei az ősi és a modern mítoszokkal. A Sandman volt az első képregény, amely elnyert a World Fantasy-díjat és ugyancsak elsők között került fel a képregények közül a New York Times bestseller-listájára.

Magyarul először a Cartaphilus kiadó jelentetett meg négy részt a történetből 2009 és 2011 között, az idei könyvhétre pedig a Fumax hozta ki a gyűjteményes kiadás első kötetét, amely 506 oldalon tartalmazza az amerikai széria első 20 epizódját.

Gaiman horror, fantasy és mitológiai stílusjegyeket is felvonultató története Álomról szól, akit Morpheus néven is ismerünk. Ő egy ősi, hatalmas lény, aki az álmodás és a képzelet megtestesülése. Álom egyike a Végtelenek nevű testvériségnek, ami további hat tagot számlál: Delirium, Vágy, Pusztítás, Kétségbeesés, Végzet és Halál. A képregény cselekménye ott veszi kezdetét, hogy Álom tévedésből fogságba esik, amiből 70 évvel később szabadul, és megpróbálja visszaszerezni a hatalmát.

Ne maradj le a friss hírekről, ide kattintva kövess minket a Facebookon vagy csatlakozz a Filmsor Light csoporthoz, ahol te is elmondhatod a véleményed!
Forrás Magyar Hírlap DC Magyarország
Ez is érdekelhet:
<