Néma kötéltánc az űrben – A potyautas kritika

A potyautas egy Marsra tartó űrhajó legénységét (Anna Kendrick, Daniel Dae Kim és Toni Collette) követi nyomon, és azt, hogy mi történik, amikor röviddel a felszállás után felfedeznek egy véletlenül az űrhajón ragadt potyautast (Shamier Anderson). A fogyatkozó erőforrásokkal és a potenciálisan végzetes kimenetelű eseményekkel szembesülve a legénység kénytelen meghozni egy lehetetlen döntést.

A potyautas kritika

Ellentétben sok más, az űrben játszódó történettel, A potyautas egyik különlegessége, hogy nincs főgonosza. Anderson karaktere nem szándékosan van az űrhajón, nem akar ártani a személyzetnek, nem akarja átvenni a hatalmat az űrhajó felett. Ahogyan a többi szereplő sem. Ehelyett A potyautas néhány jó emberről szól, aki megpróbál megbirkózni egy lehetetlen helyzettel.

A Netflix új, űrbéli lassan adagolt feszültséggel felépített drámája, A potyautas mögött álló filmkészítők különös kreatív döntést hoztak. A film egy űrhajósokból álló csapatot állít élet-halál dilemmába, ami miatt a földi irányítástól kellene segítséget kapniuk rádión. A küldetésirányítás hangját azonban szinte sosem vagy csak nagyon halkan halljuk, bárhogy is tekergetjük a hangerőt a készüléken. Ez feltehetően nem audióhiba – több nyelven is teszteltem -, hanem a feszültséget hivatott növelni, és ezzel is az űrhajósokra helyezi a hangsúlyt. Ez egyfajta szimbóluma is a filmnek: a főszereplők nem csak fizikálisan vannak magukra hagyva, hanem a döntéseikben is, legalábbis azt a döntést, amit meg kell hozniuk, senki nem akarja kimondani.

A potyautas

Toni Collette, Anna Kendrick, Daniel Dae Kim és Shamier Anderson a főszerepben űrhajósokat, tudósokat és mérnököket alakítanak, akik egy kétéves Mars-utazáson vesznek részt. Egyiküknek azonban nem a fedélzeten a helye – és az űrhajó eleve nem úgy van tervezve, hogy négy ember életfeltételeit biztosítani tudja.

A film a legénység felszállásával kezdődik, és ez a jelenet elég hosszú ahhoz, hogy a valós idejű űrutazás érzetét keltse. Ez adja meg A potyautas alaphangját, ugyanis már itt sejthetjük, hogy itt bizony hosszúra kinyújtott jelenetek lesznek.

A potyautasban nem sok akció van, leszámítva egy lélegzetelállító űrbéli kötéltáncot, sokkal inkább az emberre és a morális kérdésekre helyezi a hangsúlyt. Pontosabban nem is sokkal inkább, hanem tulajdonképpen teljesen.

A potyautas Netflix

A potyautas nem egy őrült hullámvasút. Nem állítja folyamatosan hajmeresztő kihívások elé a rettenthetetlen űrhajósokat, sőt még csak azt sem teszi meg, hogy a legénység bármely tagja összeroppanjon a vállára nehezedő morális kérdések súlya alatt. Az ilyen típusú filmekben általában ez történik, azonban Joe Penna mindent fel kívánt rúgni, amit az ilyen típusú filmekből ismerünk.

Ez egy nagyon furcsa kettőséget eredményez. Egyrészt üdítő, hogy az író-rendező páros nem akarta a megszokott sémát követni és merőben más megközelítést alkalmazott. Biztosan jó néhány filmet láttál már, amelyben mindig van egy fickó, aki összeroppan a küldetés súlya vagy a fellépő problémák terhe alatt – és te felteszed a kérdést, hogy hogyan lett egyáltalán űrhajós, hogy felelt meg a teszteken? -, de A potyautas egyik főhőse sem ilyen. 

Másrészt viszont nehéz igazán azonosulni az ilyen minimálisan megrajzolt karakterekkel.  Hogy egy ilyen dráma akciójelenetek nélkül működjön, ideális esetben a nézőknek kapcsolódniuk kell a karakterekhez. Hogyan érezzük a döntések súlyát, amelyekkel szembesülnek, ha túl keveset tudunk meg az életükről ahhoz, hogy valóban valódi embereknek érezzük őket?  Talán Daniel Dae Kim és Anna Kendrick karaktere az, akik kapnak valamennyi mélységet, de a film központi problémájához és a “te mit tennél?” szituációhoz leginkább csak Kendrick karaktere az, aki tettekben és monológokban is megfelelően tud hozzászólni, ami végül egy érzelmes végkifejletben csúcsosodik ki.

A potyautas film

A többi szereplő – ahelyett, hogy életre kelnének – inkább időnként csak megállítják a filmet, hogy egy-egy háttérmonológot mondjanak. Márpedig egy olyan filmben, amelyben tulajdonképpen másfél órán keresztül nem történik semmi, ez óriási luxus. Különösen rosszul bántak Toni Collette karakterével, aki tulajdonképpen tényleg csak egy díszlet a filmben.

És még így sem lehet azt mondani A potyautasra, hogy rossz film lenne, hiszen látszik, hogy nagy szépérzékkel, gondos zenei- és operatőrmunkával készült és még a színészek is kitesznek magukért. Egész egyszerűen az a helyzet, hogy a forgatókönyvnek ennél sokkal jobban el kellett volna merítenie minket a karakterekben, hogy a szép alapvető gondolat és a szépen felépített díszletek és a finálé érzelmi csúcspontja között igazán lekötve érezzük magunkat.

A potyautas a Netflix kínálatában érhető el akár magyar szinkronnal is.