Filmsor - Filmek, sorozatok, kultúra

A Valhalla gyilkosságok sorozatkritika

A skandináv noir egyik újabb gyöngyszeme a Netflixen bemutatott A Valhalla gyilkosságok, ami egy gyilkossági ügyből kerekít egy egész Izlandot megrázó történetet.

A skandináv krimik írott és élőszereplős formájukban is reneszánszukat élik, még akkor is, ha nemigen tudnak már újat mutatni a zsáner már jól ismert passzusain túl.

Ilyen szempontból A Valhalla gyilkosságok sem lóg ki a sorból, hiszen főhősei olyanok, mintha A hídból vagy a Forbrydelsenből (vagy a The Killingből) léptek volna ki, míg története is a skandináv bűnügyi thrillerekre jellemző összetettséggel bír.

A Valhalla gyilkosságok jelenet

Talán kevesen tudják, de fent északon baromi ritka, ha a rendőröknek gyilkossági ügyben kell eljárniuk. Ezt a tézist már a Fortitude sorozat is remekül alkalmazta, bár az a Spitzbergákban – amely Norvégia és az Északi-sarkpont között található – játszódott és amelyben szintén külső segítséget kellett kérni egy gyilkossági ügyhöz.

A Valhalla gyilkosságokban a tragikus múltú oslói detektív visszatér szülőhazájába, Izlandra, hogy egy már többször is lecsapó (sorozat)gyilkos elkapásában segédkezzen. És ahogy annak lenni kell, nem csak az ő magánélete, hanem társáé sem teljesen egyszerű. A brit és skandináv krimik jellemzője, hogy a rendőröknek mindig összetett, általában nem túl derűs háttértörténetet írnak, ez jelen helyzetben is adott. Ezekben a sorozatokban általában a korrupt politikai szál is kiemelt fontossággal bír és ez A Valhalla gyilkosságokból sem hiányzik, igaz a főhősökkel együtt a nézőnek is jó pár jégréteget le kell kapargatnia ahhoz, hogy eljussunk idáig.

Valljuk be, eleinte nem is tűnik túl izgalmasnak az ügy, de a nyomozás előrehaladtával egyre inkább kerülnek elő az eltemetettnek hitt évtizedes misztikumok és mire átlépünk a 8 részes sorozat második felébe, már azon vesszük észre magunkat, hogy levegőt sem nagyon veszünk, úgy követjük az egyre baljósabb hangulatú eseményeket.

A Valhalla gyilkosságok

A főszereplőket alakító Kata (Nína Dögg Filippusdóttir) és Arnar (Björn Thors) párosa nem egy Linden és Holder, azonban remek a kémia a két nyomozó között (na nem úgy nyugi), ahogy a nyomozás során, akár egymástól függetlenül kutatva kiegészítik egymást.

A széria hangulatához rengeteget hozzátesz a helyszín (A Valhalla gyilkosságok a Netflix első izlandi sorozata), az, hogy Izland a világ legkisebb népsűrűséggel bíró állama (rengeteg a kihalt táj, a szereplők van hogy órákat autóznak a semmiben) és persze az is, hogy szinte sosincs jó idő, ami alapvetően komor hangulatúvá teszi a sorozatot. Említsük meg azt is, hogy a szereplők szigeti skandináv nyelven szólalnak meg, ami még egy plusz ízt ad az egész miliőnek.

Érdekes módon a sorozat bár kerek, éppen ott ér véget, amikor a legérdekesebbé kezd válni a történet, kíváncsian várjuk, hogy lesz-e folytatás és ha igen, akkor egy kicsit nagyobb képet kapunk-e arról, hogy hogyan fogadta az eseményeket az ilyen súlyos ügyekkel nem mindennap találkozó izlandi társadalom.

Ne maradj le a friss hírekről, ide kattintva kövess minket a Facebookon vagy csatlakozz a Filmsor Light csoporthoz, ahol te is elmondhatod a véleményed!
Ez is érdekelhet:
<