A Wonder Woman 1984 uralkodik továbbra is az amerikai mozikban

-

A szuperhősfilmre péntektől vasárnapig további 3 millió dollárért (882 millió forintért) váltottak jegyet a nézők, akik a pandémia ellenére is elmentek a mozikba. A Wonder Woman 1984 észak-amerikai bevétele így már elérte a 32,6 millió dollárt (9,6 milliárd forintot), míg tengerentúli jegyeladásaiból eddig 98,8 millió dollár (29 milliárd forint) folyt be. Ezzel a Warner Bros. produkciójának globális bevétele már 131,4 millió dollárra (38,6 milliárd forintra) rúg.

A DreamWorks animációs filmje, a Croodék: Egy új kor a második lett a mozis toplistán 1,8 millió dolláros (529 millió forintos) jegybevétellel, amivel együtt globális jegyeladása már 127,8 millió dollár (37,5 milliárd forint).

A Universal A kapitány küldetése című westernfilmje, amelynek főszerepét Tom Hanks alakítja, 1,2 millió dollárral (353 millió forinttal) lett a hétvégi toplista harmadik helyezettje. Karácsonyi bemutatása óta gyűjtött észak-amerikai jegybevétele 7,1 millió dollár (kétmilliárd forint).

Kapcsolódó

Hamisított hírnév – Itt az HBO influenszer-generációról szóló filmje

Megérkezett a Fake Famous (Hamisított hírnév) című új HBO dokumentumfilm előzetese, amely az influencerek valódi(nak látszó) világába kalauzolja a nézőket.

Az Amazon mutatja be a Tomorrow War című akció-scifit

Az Amazon 200 millió dollárért megvásárolhatja a Paramount és Skydance közös akciófilmjét, a Chris Pratt (Jurassic World) főszereplésével készült Tomorrow War-t, írja a Collider.

Időhurkos vérontás a Boss Level – Játszd újra

Jön az Idétlen időkig, a Palm Springs, A holnap határa és a Boldog Halálnapot szerelemgyereke.

Most a címlapon

Újabb Trónok harca-sorozatot jelentettek be

Az HBO újabb Trónok harca előzménysorozaton dolgozik, méghozzá a 90 évvel a Trónok harca eseményei előtt játszódó Kóbor Lovag, vagyis a Dunk és Egg történetei alapján.

Az X-Faktor majdnem újra felfedezte a 2004-es Megasztár legjobb énekesét

Annak idején sokan rongyosra hallgattuk Torres Dani albumát, különös tekintettel az Euro Punkra és persze régen volt már a...

A mozikat elkerülte, de streamingen itthon is debütál a Rendbontók

A megtörtént esetet feldolgozó film az 1970-es Miss World szépségversenyre fókuszál, amely az események hatására a nyugati szépségideál 180 fokos fordulatot vett.

Hamisított hírnév – Itt az HBO influenszer-generációról szóló filmje

Megérkezett a Fake Famous (Hamisított hírnév) című új HBO dokumentumfilm előzetese, amely az influencerek valódi(nak látszó) világába kalauzolja a nézőket.

A Hírstart ajánlata