Hír és közéleti magazin

Akkreditált képzésként folytatja a TV2 Akadémia

Az akkreditációnak köszönhetően az eddig is sokak által választott képzés államilag elismert felnőttképzésé válik.

Akkreditált képzésként folytatja működését a kifejezetten a televíziós szakterületre koncentráló TV2 Akadémia. Az akkreditációnak köszönhetően az eddig is sokak által választott képzés államilag elismert felnőttképzésé válik.

A 2009 óta minden évben elinduló képzés idén új struktúrával, de továbbra is remek oktatással és a tévés szakma kiemelkedő szakembereivel indította el 2021-ben végző évfolyamát. Elindulása óta közel ezren végezték el sikeresen a képzést, akik közül sokan azóta is aktív szereplői a tévés piacnak.

Idén ősszel megváltozott tanulmányi programmal és immáron akkreditált felnőttképzési intézményként kezdte meg a tanévet a TV2 Akadémia, miután a Pest Megyei Kormányhivatal határozatban erősítette meg a TV2 Média Csoport Zrt. által nyújtott képzés hivatalos működését. A TV2 Akadémia része a Felnőttképzési Adaszolgáltatási Rendszernek is, amely szigorú adatszolgáltatással jár, és amely a magyarországi felnőttképzés színvonalának további emelését szolgálja.

A TV2 Akadémia 2009-ben indította el első képzését, ahol a diákok első kézből, a TV2 Csoport legkiválóbb munkatársaitól és külsős óraadó tanártól tanulhatták meg a szerkesztői és riporteri munka minden titkát. Az akadémia legfőbb célja olyan televíziós szakemberek képzése, akik az iskola elvégzése után bármilyen televíziós munkára vagy produkció levezénylésére alkalmasak lesznek. Mindezek mellett kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a hallgatók hasznos elméleti tudást és gyakorlatot szerezzenek a műsorkészítés minden területén. Az indulás óta közel ezer hallgató végezte el a sokoldalú képzést, amelynek hatékonyságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az itt végzett diákok közül sokan a TV2-nél, vagy más médiumoknál kaptak munkát.

Az elméleti képzés mellett a TV2 Akadémia erősségét a gyakorlatorientáltság jelenti. Az elméleti alapozás után a képzésben résztvevők számára folyamatos gyakorlati lehetőséget biztosítanak a TV2 különböző szerkesztőségeiben, vagy akár a TV2 számára készülő, külső gyártású produkciókban.

2020 szeptemberétől műsorvezető és szerkesztő-riporter, valamint sportriporter képzések közül választhatnak a hallgatók. A műsorvezető és szerkesztő-riporter képzés során a résztvevők olyan ismeretekre tesznek szert, amellyel akár a kamera mindkét oldalán – a szerkesztőségben, valamint a stúdióban – is megállják a helyüket. Az órákon műsorvezetők és főszerkesztők, riporterek, valamint a legsikeresebb TV2-n futó műsorok producerei adják át elméleti tudásokat és tapasztalatikat a következő generációnak.

„Hisszük, hogy a televízió képernyőjén olyan szakemberek képesek hitelesen szerepelni, akik maguk is tisztában vannak a televíziós produktumok készítésének fázisaival. Éppen ezért elengedhetetlenül szükséges, hogy a műsorvezető és szerkesztő-riporter, illetve a sportriporter képzés végére hallgatóink megfelelő szinten elsajátítsák, valamint a kurzus végén sikeres vizsgát tegyenek műsorvezetői, illetve alapvető szerkesztő-riporteri ismeretekből egyaránt” – nyilatkozta Kóber Ágnes, a TV2 Akadémia vezetője.

Neves tévés szakemberek tanítják a TV2 Akadémia diákjait

A TV2 Akadémia tanárai között olyan gyakorló médiaszakembereket tudhatunk, mint Kadlecsek Krisztián műsorvezető, Somogyi Dóra riporter, Váczi Gergő műsorvezető, Kolozsi Ildikó médiaszakember és Sipőcz József sportújságíró, valamint számos médiaszakember.

A sportriporteri, leginkább gyakorlat és szakmai tapasztalatra épülő képzés ideje alatt a hallgatók megtanulják a sportújságírás alapjait, emellett pedig riportokat készítenek, tudósítanak, szerkesztenek és a műsorvezetés területére is betekintést nyerhetnek. Mindezt profi környezetben, szakavatott tanárok segítségével sajátíthatják el a diákok, többször terepgyakorlatokkal kiegészítve.