Filmek, sorozatok, kultúra

Álmodozó – Ma új török sorozattal jelentkezik a LifeTV

Vadonatúj török sikersorozatot indít a LifeTV. Augusztus 3-tól képernyőn az Álmodozó című telenovella, főszerepben napjaink egyik legnépszerűbb sorozatsztárjával, Can Yamannal – közölte a csatorna.

A szerelem íze mellett újabb török sikersorozat vetítését kezdi a LifeTV. Augusztus 3-tól, 20 órai kezdettel az Álmodozó című telenovella kerül képernyőre, főszerepben azzal a Can Yamannal, aki A szerelem ízében már rabul ejtette a LifeTV nézőinek szívét.

A török Jason Momoaként is emlegetett Yaman az utóbbi évek egyik legnagyobb sorozatsztárjává érett. Világszerte milliók rajonganak érte, közösségi oldalát hatmillióan követik. Népszerűségéhez nagyban hozzájárult a 2018-ban forgatott és most a LifeTV-n bemutatásra kerülő Álmodozó című sorozat, melyben a gyönyörű Demet Özdemír lesz a partnere.

Az Álmodozó Sanem (Demet Özdemír) és Can (Can Yaman) szerelmi történetét meséli el. Sanem a kedves, szeretetreméltó és roppant tehetséges lány elhagyja apja biztonságot jelentő otthonát és annál a reklámügynökségnél vállal munkát, ahol karrierista nővére is dolgozik, akiből teljesen hiányzik húga könnyedsége és kreativitása.

Sanem az ügynökségnél megismeri Cant, a tulajdonos egyik fiát,
akivel számtalan fordulaton és félreértésen keresztül útjuk elkerülhetetlenül vezet egymás irányába. Kapcsolatuk aztán olyan közös kalandok sorozatát indítja el, amelyek nem csak a saját, de környezetük életét is örökre megváltoztatja.

Az Álmodozó indulásával egyszerre két török sorozatot is élvezhetnek a LifeTV nézői: augusztus 3-tól 20 órai kezdettel az Álmodozó, 21 órától pedig A szerelem íze történetét követhetik nyomon.

<