Hír és közéleti magazin

James Wan a Netflixnek készít horrorsorozatot

James Wan és Rebecca Thomas a Netflixnek készít misztikus horrorsorozatot Archive 81 címen.

Érdekes koncepció mentén készülhet a Netflix egyik új horror sorozata – írja a Variety alapján a horror-filmek.hu.

A széria az Archive 81 címen jelenhet meg, az alapját pedig egy azonos című found footage podcast sorozat adja. A szóban forgó hangzó műsort néhány évvel Marc Sollinger és Daniel Powell indította útjára – ők a mozgóképes változaton is dolgoznak.

Az elképzelt történet szerint egy levéltáros a főhősünk, akinek több száz órányi hangfelvételt kell meghallgatnia és bizonyos szalagokon egy Melody nevű nő kapja a főszerepet, egy misztikus kultusz szálai bontakoznak ki, hősünk pedig igyekszik a dolgok végére járni.

James Wan

A széria gyártásában az Atomic Monster, azaz James Wan produkciós cége is részt vesz, így Wan is az egyik producere lesz az Archive 81 sorozatnak, még rendezőként Rebecca Thomas neve merült fel, aki korábban olyan sorozatokon dolgozott, mint a Stranger Things vagy a Limetown.