Az Anomália nyerte a Goncourt-díjat

A Goncourt-díj zsűrije a koronavírus-járvány miatt idén videokonferencián döntött az elismerésről, a tíz tag közül nyolcan szavaztak a regényre, amely hetek óta vezeti a könyves sikerlistákat.

A Gallimard kiadó gondozásában megjelent

327 oldalas mű 2021 márciusában az Air France légitársaság Párizsból New Yorkba tartó járatán kezdődik, amelyet turbulenciák és egy hatalmas vihar ráz meg.

A váratlan és megmagyarázhatatlan meteorológiai jelenség néhány hónappal később ugyanezen a járaton ugyanazon utasokkal megismétlődik. A mű az utasoknak a megmagyarázhatatlan esemény által felkavart életének más-más stílusban történő bemutatásán keresztül reflektál a mai világra.

A 63 éves, matematikus végzettségű szerző, aki tudományos újságíróként is dolgozott, a sajátos írási technikát alkalmazó Oulipo nemzetközi irodalmi csoport elnöke, amelynek többek között Raymond Queneau, Georges Perec vagy Italo Calvino is tagjai voltak.

Le Telliernek a közönség és a kritikusok körében is nagy sikert aratott nyolcadik regénye időnként egy krimire, máskor egy tudományos fantasztikus műre emlékeztet, a regény felépítése pedig egy feszült és hatásos epizódokból álló filmsorozatra hasonlít.

A mű lényege a műfajkeveredés

a klasszikus történetmeséléstől a rendőri kihallgatások jegyzőkönyvein át a krimiig, ami lehetőséget teremt az írónak olyan egzisztenciális és metafizikai kérdések körbejárására, mint a szerelem, a család, az öngyilkosság vagy a valósághoz való viszony.

A regény elsősorban arra a kérdésre keresi a választ, hogy a megélt tapasztalatokból az emberek milyen következtetéseket vonnak le, levonnak-e egyáltalán következtetéseket.

Anomalie

“Egy olyan díjra, mint a Goncourt, soha nem számít az ember. Először is nem azért ír, hogy megkapja és nem is lehet elképzelni, hogy milyen is az, amikor megkapja” – mondta a díjazott a videokonferencián.

A Goncourt-díj jelképes pénzjutalommal – csupán 10 euróval – jár, ám marketinghatása jelentős: a díjazott könyvet a francia olvasók legalább 400 ezer példányban szokták megvásárolni, de volt olyan alkotás is, amely egymillió példányos kiadást ért meg.

A másik legjelentősebb francia irodalmi elismerést, a főként formai újításokért adományozott Renaudot-díjat a zsűri Marie-Hélene Lafonnak ítélte a Buchet-Chastel kiadó gondozásában megjelent Histoire du fils (A fiú története) című regényért, amely 1908 és 2008 között játszódik.