Az árva címen új filmet készít Nemes Jeles László

-

Már dolgoznak új filmjükön az Oscar-díjas Saul fia készítői – értesült a HVG 360. Az árva című film forgatókönyvének fejlesztését a Nemzeti Filmintézet októberben több mint 7 millió forinttal támogatta.

Az árvát Nemes Jeles ugyanazzal a csapattal tervezi forgatni, amellyel a Saul fiát és a Napszálltát: a forgatókönyvet a rendező és Clara Royer közösen írta, a producer Sipos Gábor és Rajna Gábor, a társproducer Stalter Judit, a gyártó pedig a Laokoon Film.

Kapcsolódó

Elkezdődött a Nagykarácsony, Tiszeker Dániel új filmjének forgatása

A film főszereplője Arnold, a többszörösen kitüntetett tűzoltó, akinek egy balul elsülő romantikus lánykérés következtében összeomlik az élete.

Programsorozattal ünnepli a 120 éves magyar filmet a Nemzeti Filmintézet

Vetítésekkel, kiállítással és egyéb programokkal ünnepli idén az első megrendezett magyar film, A táncz születésének százhuszadik évfordulóját a Nemzeti Filmintézet (NFI).

A Hasadék című magyar film is ott lesz a Goai filmfesztiválon

Az 51. Goai Nemzetközi Filmfesztivál elsőfilmes versenyében lesz Krasznahorkai Balázs Hasadék című filmjének világpremierje.

Zajlik a Hunyadi-film szereplőválogatása

Újabb mérföldkőhöz érkezett a készülő Hunyadi-film, immár zajlik a szereplőválogatás.

Most a címlapon

2021 25 legjobban várt új sorozata

Évről évre egyre nehezebb összerakni azokat a listákat, amelyekben az előző évet próbáljuk összerakni vagy éppen az aktuális filmév...

Újabb Trónok harca-sorozatot jelentettek be

Az HBO újabb Trónok harca előzménysorozaton dolgozik, méghozzá a 90 évvel a Trónok harca eseményei előtt játszódó Kóbor Lovag, vagyis a Dunk és Egg történetei alapján.

Az X-Faktor majdnem újra felfedezte a 2004-es Megasztár legjobb énekesét

Annak idején sokan rongyosra hallgattuk Torres Dani albumát, különös tekintettel az Euro Punkra és persze régen volt már a...

A mozikat elkerülte, de streamingen itthon is debütál a Rendbontók

A megtörtént esetet feldolgozó film az 1970-es Miss World szépségversenyre fókuszál, amely az események hatására a nyugati szépségideál 180 fokos fordulatot vett.

A Hírstart ajánlata