Az éjszaka törvénye filmkritika

Ben Affleck idézetes könyve

0 490

Ben Affleck már a Hideg nyomonnal bebizonyította, hogy tud filmet rendezni, majd a Tolvajok városával már egészen egyértelművé tette, hogy többet kellene tevékenykednie a kamera mögött, ahelyett, hogy színészlegendai babérokra tör, hiszen valljuk be, utóbbi nemigen fog összejönni. A direktori szék felelősségét viszont eleddig mindig büszkén vállalta, eredményei pedig magukért beszéltek. A Tolvajok városa mellett Az Argo-akció is ékes példaként szolgált arra, hogy saját maga dirigálásában még színészi produktumának színvonala is egészen magasra képes szökkenni. Az égvilágon semmi nem szólt hát Az éjszaka törvénye ellen. Mert ennek a filmnek baromi jól kellett volna sikerülnie.

az éjszaka törvénye

Joe Coughlin (Ben Affleck) harcolt az I. világháborúban, ahonnan azonban nem hősként, hanem bűnözőként tért haza. Azért nem viszi túlzásba, hiszen nem akar ő nagypályás gengszter lenni, megelégszik a piti tolvajlással. A gond csak az, hogy épp ekkor zajlik a szesztilalom dagályán felúszó maffiaháború az írek és az olaszok között, és még ennél is nagyobb probléma az, hogy Joe az előbbi csoport vezetőjének nőjét dugja, sőt mi több, szerelmes is belé. Az események láncreakciójának eredményeképpen a férfi végül súlyos sérülésekkel kórházba, majd börtönbe kerül, ahonnan évek múltán bosszúvágytól fűtve szabadul. Az ír vezér, Albert White (Robert Glenister) vérére szomjazik, így az olaszokhoz fordul melóért. Úgy fest, mégiscsak kénytelen lesz gengszterré válni.

Persze mindegy, mert legyen szó akár egyszerű rablókról, akár a szálakat mozgató nagy maffiózókról, mindenki ugyanott végzi. Előbb-utóbb, de a törvény célja természetesen az, hogy már előbb ugyanoda kerüljenek a rosszfiúk, méghozzá a sittre, rács mögé, ahol nem árthatnak senkinek. És ha már úgy alakult, hogy a rossz a társadalom, különösen a film társadalmának szemében egydimenziósan, ugyanazzal a súllyal számít elítélendőnek az adott vétek mibenlététől függetlenül, akkor Affleck forgatókönyve sem szarozik azzal, hogy komolyabban kidolgozza a figurákat. Gyakran találkozhatunk olyan történetekkel amelyekben túl nagy írói energia áramlik a főhős jellemrajzába, de a mellékalakokról megfeledkeznek a készítők. Ezúttal nem erről van szó, mert még a központi szerepet betöltő Joe karaktere sem büszkélkedhet komolyabb mélységekkel. Szép az alapötlet, mely szerint a férfit a háború borzalma tette ilyenné, bűnözővé. A baj az, hogy ezt a vonalat később nem boncolgatja a produkció, inkább csak sablonos, fárasztó és felületes részletekkel traktál, így a főhős karakterfejlődése már azelőtt eljut a csúcspontra, hogy egyáltalán megkezdődött volna.

az éjszaka törvénye filmkritika

Jellemzően nehéz jó karakterek hiányában minőségi történetet szerkeszteni, pláne ezt aztán hatékonyan elmesélni. Ben Affleck vélhetően tudna további érdekességeket mondani a témáról, hiszen az imént felvetett cselekménytípusból nyújt tankönyvbeillő példát. Persze ez elrettentő példa, ugyanis a forgatókönyv kidolgozatlansága már az első néhány percben egyértelművé válik, de még így sem vagyunk felkészülve arra, ami az elkövetkező, bő két órában vár ránk. Az éjszaka törvénye még úgy az első hatvan percben viszi a nézőt, többnyire leköti a figyelmét, de a játékidő második fele olyan pokoli unalomba fullad, aminek esélye okán sokan kérnek jegyet inkább a sor szélére, mert onnan kiosonni mégsem olyan kínos és zavaró. Valóban, a cselekmény önmaga iránti érdeklődését is elveszíti a második etapra, de ez nem is csoda, hiszen már kezdettől a saját sírját ásta. A finálét megelőzően derül ki, hogy egy korábban félmondattal elintézett mozzanat valójában kulcsfontosságú részlet, de ez még csak a jéghegy csúcsa, hiszen a szerelmi szálak – igen, kettő is van – rendkívül lélektelenek, a bosszúsztori kicsit sem jön át, hiszen a főgonosz mellőzése által teljesen súlytalanná válik, az üzleti vonalba pedig csipetnyi érdekfeszítő töltetet sem sikerül csempészni.

Nekem sem esik jól, hogy ezt kell leírnom, de az a helyzet, hogy a forgatókönyv legfájóbb hibájáról még nem is ejtettem szót. Érdekes a dolog, mert a Tolvajok városa forgatókönyvét is Ben Affleck írta (igaz, nem egyedül), márpedig annak a filmnek rendkívül erős volt a szövegezése. Az író-rendező-főszereplő tehát tud minőségi párbeszédeket és monológokat alkotni, de most sajnos nagyon nem jött össze neki. Az éjszaka törvényében elhangzó akármilyen beszédformák kilencvenöt százaléka vállalhatatlanul nevetséges. Olyasmi a helyzet, mint amikor egy film- és/vagy könyvrajongó gyermekrokonunk kitalálja, hogy ő bizony tízévesen nagy íróvá avanzsál, és felolvassa nekünk művét, amiben lépten-nyomon ráismerünk különböző jelentős címek utánzására. Persze Affleck nem tízéves, de mégis, párbeszédei olyan sokat akarnak mondani, hogy végül semmit sem tudnak kinyögni. Könnyűszerrel eltudom képzelni, hogy a forgatókönyv megírása egy motiváló idézeteket sorjázó, lélekbúvár könyvhulladék állandó felügyelete és asszisztálása mellett történt, és ez ijesztő, hiszen jó lenne, ha nem derülne ki hamarosan, hogy Ben Affleck belépett valami néphülyítő szektába… Mert filmje sajnos sokszor úgy beszél, ahogy a néphülyítő szektások szoktak.

az éjszaka törvénye kritika

Összességében a helyzet hasonló ahhoz, mint amit M. Night Shyamalan sokak által nagy visszatérésnek kikiáltott Széttörve című produkciója kapcsán tapasztaltam. A forgatókönyv gyakorlatilag értékelhetetlen, és ez fájó, mert könnyen lehet, hogy ha a rendező másnak adja a pennát, ő pedig csak a dirigálással foglalkozik, valami sokkal jobb is kisülhetett volna a tervezetből. Mert Ben Affleck rendezése nem rossz, sőt, kimerem mondani, hogy igazából egészen jó. A nyers gengszteri erőszak működik, a fröccsenő vér élénk, a brutalitás helyenként tényleg még nekünk is fáj. Bizony valószínűleg lepörgött a Maffiózók az Affleck-házban, mielőtt megkezdődött volna a forgatás. A snittek többsége szintén szép, Affleck sokszor alkalmazza a vágatlanság eredményezte gördülékenységérzetet, és ez nagy arányban működik is, mármint amennyire a pocsék történeti körítés engedi neki. Még a finálébeli nagy lövöldözés is felpezsdít a nézőben valamiféle adrenalinra emlékeztető dolgot, bár tény, hogy a szóban forgó végjáték ahogy jön, úgy megy, gyorsan és különösebben maradandó hatás nélkül, így ha éreztünk is bármiféle zsigeriséget, az hamar tovaszáll.

És nem, most sajnos a korábban kétszer is prezentált bravúr sem jön össze. Ben Affleck hiába rendezője és írója is az alkotásnak, nem tud szívvel-lélekkel játszani. Persze valamirevaló karakter hiányában ez nem is egyszerű feladat, de az lehet az érzésünk, hogy a színész még csak nem is próbálkozik. Annyira unja az egészet, hogy az szinte sírnivaló. A mellékszereplők közül sem emelkedik ki senki, legalábbis nem számottevő magasságokba. A többiekhez képest még a történetben szerepet játszó vallási elvakultságot képviselő Elle Fanning prezentál kifejezetten színvonalas produktumot, ahogy a kisebb szerepben látható Sienna Miller is egész jó. Brendan Gleesonnek és Zoe Saldanának jóformán semmit sem adtak, amivel normálisan dolgozhattak volna, Chris Cooper pedig annyira színtisztán átlagkorrekt, hogy fél év múlva már arra sem fogunk emlékezni, hogy játszott ebben a filmben.

Az az igazság, hogy Az éjszaka törvényének van humora. Sokszor lehet nevetni a produkción. Kár, hogy az egésznek olyan hatása van, mintha a készítők önmagukon röhögnének, mert már készültében érezték filmjükön, hogy ennek bizony sokkalta nagyobb lesz a füstje, mint a lángja. És ez igazság szerint szomorú. Mert Ben Afflecktől író-rendezői minőségében sokkal többet vártunk.

5/10

Forrás Movie Tank

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. Elfogadom Bővebben.

Adatvédelmi irányelvek