Az ember a fellegvárban – Addig örülj, amíg Hitler a világ ura

Nem az a poén a Philip K. Dick – The Man in The High Castle címen megjelent novellája alapján készített azonos című (magyarul: Az ember a fellegvárban) sorozatban, hogy a II. világháborút a náci Németország nyerte meg, hanem az, hogy az ezt követő eseményekben kulcsfontosságú elem, hogy csak Hitlernek köszönhető, hogy nem tört ki egy újabb világháború.

The Man in the High Castle

A poént már lelőttük, bár a novellát ismerőknek biztosan nem mondtunk, de azért vegyük át még egyszer. Ebben az alternatív világban (múltban) a nácik atomot dobtak Washingtonra, aminek köszönhetően megnyerték a második világháborút, majd Japánnal egyetemben felosztották egymás közt az USA államait. Ez úgy néz ki, hogy nagyobb részt a A Nagy Náci Birodalomé minden (keleti part), de kisebb részt Japán is kapott valamennyi földet a nyugati parton, és akkor a horogkeresztes amerikai zászló és a japán feliratok árnyékában van egy semleges zóna, amolyan senkiföldje valahol a sziklás-térségben.

the-man-in-the-high-castle-america-map-2

Ilyen körülmények között élik hatvanas évekbéli mindennapjaikat az amerikaik, akik azért nem tettek le a függetlenségről és kisebb csoportokba verődve ellenállást szerveznek. Ide keveredik be történetünk egyik főhőse, Juliana (Alexa Davalos), aki húga meggyilkolásának szemtanúja. Csak később derül ki számára, hogy a húg is az ellenállás tagja volt, majd őt is magával ragadják az események és hozzájut egy tekercshez (Nehezen vonszolja magát a sáska), amelyen egy olyan filmhíradó látható, amely szerint a II. Világháborút az USA nyerte meg.

Ez a kis tekercs a mozgatórugója a történetnek, illetve Juliana és egy Joe Blake (Luke Kleintank) nevű fickó találkozás, utóbbi friss tagja az ellenállásnak, akit rögtön a mélyvízbe dobnak, hogy aztán egy elég erős cliffhangerrel zárhassák le a pilotot, de a poént most nem lőnénk le. A lényeg, hogy az ő karaktereik eléggé fontosak a sorozat szempontjából, de…

davalos-the-man-in-the-high-castle

Persze ez csak egy kis történet a valódi történeten belül, amelynek lényege, hogy a háborút megnyerő Németország és Japán azóta is hidegháborút vív egymással, a békét csak a mostanra már súlyos betegségben szenvedő Hitler tartja fenn, akinek holdudvarában óriási hatalmi harc zajlik a hamarosan megüresedő székért, hiszen sokan Hitler politikájával szembe menve tennék semmivé San Franciscót, hogy ezzel pusztítsák el a Japán Birodalom egyik ékkövét.

Szerintem az Amazon-féle adaptáció tökéletesen ábrázolja mindazt, ami Dick fejéből kipattant, ráadásul sorozat mivoltához képest olyan részletgazdag, hogy a nem létező kalapunkat legalább 30-szor megemeltük a pilot során, hiszen az alternatív világot olyan részletekkel mutatják be, mint  a háborúban a hazájáért harcoló (és tudjuk, hogy az USA-ban mennyire fontos dolog ez) katona, aki most a náci rend éber őre; a minden sarkon ott menetelő barnaingesek; vagy a rokkantakat és a társadalom számára haszontalan embereket eltüzelő kórház létezése.

The Man in the High Castle Japan Empire

A noirba oltott adaptáció nem csak történetében, de látványban is részletgazdag, egyszerűen minden díszlet a helyén volt, a minőség meg ordított az egészről, így egyszerűen képtelenségnek tartom, hogy ne legyen belőle sorozat, persze láttunk már karón varjút.

A pilot biztosan 10/10, aztán hogy sorozatként megállja-e a helyét, vagy egyáltalán lesz-e rá lehetősége az még a jövő zenéje.

Hozzászólás