csütörtök, január 28, 2021

Bármikor bejuthat a ValóVilág10 villájába a koronavírus

-

- Hirdetés -

Nem feltétlenül szükséges csak a köhécselésből kiindulni, hiszen a játékosok akár tünetmentesek is lehetnek, de hiába vannak elzárva a világtól és hiába töltötték tulajdonképpen karanténban a beköltözés előtti napokat, bármikor bejuthat a koronavírus a VV10 villájába.

Márpedig, ha egy valaki fertőzött lesz, akkor könnyen minden játékos megfertőződhet.

A Covid-19-betegséget okozó új koronavírus 28 napig fertőzőképes maradhat bizonyos felületeken, mint bankjegyeken, mobiltelefonok képernyőin és rozsdamentes acélon ausztrál kutatók szerint.

Azt láthatjuk a műsorban, hogy a játékosok mobiltelefont használnak, sőt az egyik játékban szájból szájba kellett átadniuk egy papírlapot, de tulajdonképpen bármin bekerülhet a vírus a villába.

Elég csak arra gondolnunk, hogy a kiválasztás során mindenki megfogott egy korongot, egy jelet, amit valamelyik riválisára rakott a táblán. Ezt követően valószínűleg senki nem mosott kezet vagy fertőtlenített egyéb módon, helyette nagyobb valószínűséggel ért a saját arcához – ahogy ezt láthattuk is pl. VV Bálint esetében. Ennyi elég is, hogy megfertőződjön valaki.

Az ausztrál nemzeti tudományos intézet (CSIRO) kutatói úgy vélik, hogy az elsősorban az emberek köhögése, tüsszentése, vagy beszéde nyomán terjedő vírus az eddig feltételezettnél jóval hosszabb ideig életképes marad felületeken.

Korábbi laboratóriumi kutatások kimutatták, hogy a SARS-Cov-2 vírus két-három napig marad életképes bankjegyeken és üvegen és mintegy hat napig műanyagon vagy rozsdamentes acélon.

Miközben az influenzavírus 17 napig képes életben maradni 20 Celsius-fokon, azaz szobahőmérsékleten sima felületeken, az új koronavírus “rendkívül erőteljes”, 28 napig életképes lehet ugyanilyen körülmények között – mutatták ki a Virology Journal című tudomány folyóiratban megjelent tanulmányukban a kutatók.

A kutatás szerint a magasabb hőmérsékleteken a vírus kevesebb ideig él, 40 Celsius-fokon 24 órán belül elveszti fertőzőképességét bizonyos felületeken.

Az ausztrál kutatók közölték továbbá azt is, hogy vizsgálatuk alátámasztotta azt a korábbi kutatást, hogy a vírus képes életben maradni friss vagy fagyasztott élelmiszeren.

Tehát bármennyire is igyekeznek, tudományosan nem lehet kizárni, hogy a koronavírus bejusson a ValóVilág10 villájába, hiszen tárgyakat, élelmiszereket folyamatosan juttatnak be a bentlakóknak.

- Hirdetés -

Még több hír megtalálható a Filmsor főoldalán. Ha nem akarsz lemaradni a friss cikkekről csatlakozz a Filmsor Facebook-oldalához vagy iratkozz fel RSS-csatornánkra!

Kapcsolódó bejegyzések

A ValóVilágból azt is megtudtuk, hogy a felsál a sertés nyakában van

A gazdálkodás hete zajlik éppen a ValóVilágban és ha már annyit tanultunk tőlük eddig is, akkor ezúttal is isszuk a szavaikat.

ValóVilág 10: VV Vivi megy párbajozni

A kiválasztás során Bálint, Fru, Robi és Moh Vivire; Vivi Frura, Merci Virágra, Virág Mercire, Dani pedig Mohra tette a jelét.

A szakértő szerint VV Renátót emberi méltóságában sértette meg az RTL

Mérő Vera, a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene csoport alapítója, Mérő Vera korábban is többször foglalkozott már a ValóVilág10-zel.

Friss

Animációs Trónok harca sorozatot fejleszt az HBO

A már bejelentett újabb előzménysorozat mellé egy Trónok harca világában játszódó animációs sorozatot is fejleszt az HBO.

Technikai problémák miatt állt le az HBO GO

Ha nem megy az HBO Go, a hiba nem a te készülékedben van, hanem a szolgáltatónál vannak fennakadások.

Válik Az Esernyő akadémia sztárja

Elliot Page (korábbi nevén Ellen Page), Az Esernyő Akadémia sztárja, tavaly decemberben jelentette be, hogy transznemű.

Ha Shonda Rhimes visz elég könyvet a nyaralásra, el sem készül A Bridgerton család sorozat

Julia Quinn, A Bridgerton család alapjául szolgáló Bridgerton-regénysorozat írója elég vicces sztorit osztott meg a napokban.
A Hírstart ajánlata