Filmsor - Filmek, sorozatok, kultúra

Becky filmkritika

Mielőtt nekiültem a filmnek, két információt sikerült szereznem róla: 1. Egy kislány néhány náci beállítottságú börtöntöltelékkel játssza újra a „Reszkessetek, betörők!” című film dramaturgiáját és 2. A főnáci az a Kevin James, aki vásznon és képernyőn eddig még nem alakított negatív karaktert, most pedig azonnal kimaxolja a szerepkört, hiszen hirtelen kevés negatívabb figura jut eszembe, mint egy velejéig romlott, náci ideológiát valló sittes gyilkos.

A koncepcióban sokkal több volt a fantázia, mint a megvalósításban, ennek ellenére azt mondom, adható neki egy esély. Nem állítom, hogy mindenki elégedett lesz a végeredménnyel, ám ha nem is marad más, ne felejtsük, hogy a férjek gyöngye itt most egy NÁCI! Vagy valami hasonló.

Becky (Lulu Wilson) tipikus tinilány, aki frissen veszítette el édesanyját és hát, a korosztálya talán a hormonok miatt egyébként is képes „megőrülni”. Ha édesanyjának tragédiája nem lenne elég, az apa, Jeff (Joel McHale), aki korábban már elhagyta anyut, éppen mostanában kezdi új kedvesével szorosabbá tenni a kapcsolatát. Azonban, mivel ő maradt egyedül Becky-nek, igyekszik elfogadtatni vele új kedvesét és a már említett hormonok miatt, ez nem túl egyszerű feladat. Saját tapasztalat, hogy szülők elvesztése nélkül is képes egy tini mindenben a drámát meglátni és kusza érzései miatt nem feltétlenül azt hibáztatja, akit kellene. Javítok: Eleve nem kellene senkit hibáztatnia, azonban az agyunk mintha ellentmondana minden logikus érvnek, pusztán érzelmi alapon működik, és abban sem feltétlenül túl jól. Azt nem merném állítani, hogy ezek a pszichológiai tényezők egy szerető családon belül is megjelennek, de, ha borul a családkép, az nem múlik el nyomtalanul egy gyerek lelke felett.

Becky pedig lázad, és kívülállóként igen nehéz elfogadnom azt, amit elvileg most átél. Apja azonban derekasan helyt áll és lesz, ami lesz alapon megszervez egy kis vakációt, korábban kedvelt nyaralójukba, ahová odaszervezi next-anyut és annak kisfiát is. Csoda, ha Becky bevágja a durcit?

Becky film

Ha nem lenne elég ez egy családi drámához, dobjuk ki az intelligens filmkészítést és keverjünk bele egy új komponenst, hátha több érdeklődőt húzunk be ezzel a moziba. Ez az összetevő pedig Dominick (Kevin James) és bandája, akik frissen szöknek meg a börtönből, és akiket az amerikai végrehajtási rendszer, finoman szólva is elég felületesen kezel, így lehetséges az, hogy a film további részében egész szabadon garázdálkodhatnak egy kissé csendes környéken, hogy megszerezzenek valami nagyon fontos tárgyat, mielőtt végképp eltűnnének a balfenéken.

Ez a tárgy pedig valamiért éppen Becky birtokában van. Becky pedig nem adja.

Nos, nem állítom, hogy végig guvadt szemekkel néztem volna a képernyőt, így, ha volt is kielégítő magyarázat, hogy egy négy fős, kifejezetten erőszakos neonáci brigád miért pont egy átlagos polgári család birtokában rejtező kulcsot akar megszerezni, akár emberáldozatok árán is, akkor egészen biztos, hogy akkor éppen pislogtam. Bevallom, néha elkalandozik a figyelmem, ha olyan filmet nézek, amiben a logikát felváltja a nézőre gyakorolt puszta ráhatási szándék, ezért nem is tudom elszpojlerezni a filmnek ezt a részét. Igaz, egyszer, mintha Dominick belekezdene, hogy nagyon, nagyon, nagyon kell neki az a kulcs, ám a további szövegből valahogy nem sikerült kihámoznom, hogy az hogyan került Becky és Joel nyári lakjába. (Tudod, mit, majd újra nézem, bár, nem hiszem, hogy ez tényleg fontos.)

Becky film

A kulcs tehát inkább egyfajta katalizátor, ami ahhoz kellett, hogy mozgásban maradjon a történet és a Dominick bandának legyen oka vegzálni a főszereplő kislányt és annak legyen egy indoka rá, hogy azt tegye, amit tesz.

A „Becky” nem egy okos film. A felütés egészen erős és hatásvadász képei ellenére is hangulatos. Felkeltette az érdeklődésemet. Ami kicsit zavaró, hogy az indulást egy szinte tévéfilmes megvalósítás követi, kihagyott ziccerekkel és csak a vásznon hihető fordulatokkal.
Hogyan ne szpojlerezzek?

Először is: A filmet Kevin James miatt feltétlenül nézd meg. Nem! Nem azért, mert negatív karakterként élete alakítását hozza. Dehogy. Pusztán azért, mert korrektül hozza a figurát és a sok nyálaskodó, vicces pasas után már ideje volt ezt az oldalát is látnunk, hiszen ha már színész valaki, ne csak egyféle figura bőrében tetszelegjen élete végéig. Nem azért, mert arra nem lehet karriert építeni – lásd Bud Spencer, Terence Hill páros filmjeit, vagy Jackie Chan-t – hanem mert már maga a tudat szórakoztató, hogy egy olyan színészt láthatunk a skatulyán kívül, akit talán elképzelni sem tudtunk korábban ilyen szerepben. Én mindig kedveltem, amikor beskatulyázott színészek lépnek ki a komfortzónából, akkor is, ha nem feltétlenül alkotnak maradandót.

Becky

A film zenéje – Nima Fakhrara munkája – szintén hozzátesz a produkcióhoz, bár, erre nem lehet feltétlenül építeni. A zene csak ritkán viszi el hátán a produkciót. (Nálam ilyen a Macskák volt! Muháhá)

A vágás korrekt, a fényképezést gyengébbnek éreztem, a forgatókönyv meg egyenesen buta. 

Amire kifejezetten kíváncsi voltam, hogy hogyan adja be nekem a mozi, hogy egy 13 év körüli kislány vagy fiatal hölgy, ha úgy jobban tetszik, ugyan mi módon fog meglett férfiakat kiiktatni. Olyan férfiakat, akik erőszakos bűncselekményekért ültek börtönben és indulásból fél tucat emberrel végeznek. Hát, azt kell mondjam, ebből a szempontból eléggé lazázik a forgatókönyv. Nem emelnék ki részleteket, hiszen akkor nem sok maradna, amiért érdemes egyszer megnézned a mozit, de számomra nem volt túl kielégítő, ahogyan megoldották ezt. Arról nem is beszélve, hogy kifejezetten zavaró volt egy-egy karakter viselkedése, illogikus lépése, amely erősen kizökkentett, hogy komolyan vehessem a történetet, pedig, annak humortalansága, pont ezt követelte volna meg tőlem.

Csak egy példa, pl. a mostohaanyu (Amanda Brugel) karaktere, aki miután kiszabadítja magát és gyermekét a fogságból, semmilyen módon nem avatkozik bele a cselekménybe, pedig szegről-végről, két gyermek élete is múlhatna rajta. (Bár, egy rövid párbeszédből azért kiderül, hogy valójában hamar rádöbben, hogy a bűnözőknek komolyabb okuk van félni Becky-től, mint fordatva…) De semmilyen módon. Totál passzívan várja ki a végét, pedig bármelyik másik moziban anyatigrisként igyekezne szabadulni, védve gyermekét, még úgy is, hogy saját életét veszélyezteti, itt azonban nincs ilyesmi. A forgatókönyv lustán eljut odáig, hogy megszabadul kötelékétől, szerezve egy hatalmas kést, amelynek azután semmi szerepe nem lesz. Sőt, mintha a lezárásig meg is feledkeznének róla, hogy képletesen “képben van”.

Értem én, hogy ez a show Becky-é, de ha már akció és még a figura is „szerepben” van, nem illenék adni neki valami mozgásteret, a passzív vánszorgáson kívül?

A család két kutyájának megjelenése is bárhol máshol hangsúlyosabb lenne, itt azonban szinte csak cameo erejéig bírták beépíteni őket a dramaturgiába, pedig volt egy jelenet, – amikor Becky az első gonosztevő elől bebújik a kerti házikójába – amikor egyenesen borítékoltam volna, hogy ha kicsit is beleszövik az állatot a cselekménybe, az akkor esik meg, de hiába vártam. Ehelyett szinte semmi szerepük nincs a filmben, egyetlen apróságot leszámítva, ami viszont legalább jó ötlet volt. (Miután egyik kutyus lelövik, lehetséges mostoha anyu csípőből ráfogja, hogy ő volt Becky. A filmből kiderül, mire gondolok.)

Lulu Wilson Becky

A befejezés is kissé összecsapottnak tűnt számomra, egészen a gonosztevők végzetéig és a lezárásig. Egyszerűen olyan érzésem volt, hogy ez a film abban akar lubickolni, milyen tökös már, amikor egy tizenhárom éves kiscsaj henteli le a férfiakat, azonban néhány ötlete ellenére is maradt hiányérzetem, mert nem éreztem, hogy a végére fejlődött vagy formálódott volna a főszereplő karakter személyisége.

Mostanában mintha gyarapodtak volna a gyerek főszereplőkre épülő véres mozik, amiből korábban is készült egy-két évente pár darab, azonban mintha az elmúlt öt-tíz évben növekedne a tendencia. Ezzel nekem semmi bajom nincs, hiszen feszült darabok is kerülnek ki az alműfajból, ám jócskán adnak a középszernek is.

Korábban írtam pár ilyen filmről és a hatvanas-hetvenes években értelemszerűen hiányzott az a fajta brutalitás, amit viszont mindenek felett tolnak az arcunkba. Tulajdonképpen minden mást beáldoztak ebben a filmben. Okosabbak azonban pont nem lettek, lásd még a “A csodagyerek” című rettenetet, amelyről szintén hamarosan írni fogok pár sort.

Lulu Wilson persze cuki hatalmas kék szemeivel, azonban, hogy ketten is rendezték ezt a mozit, az sem mentette meg attól, hogy üres ígéret maradjon. Egy agyeldobós horrort vártam és egy közepes bosszúfilmet kaptam. A színésznő karrierjének remélhetőleg jót fog tenni és azon sem lepődnék meg, ha kiizzadnának valamikor egy folytatást is. Azonban az, hogy a forgatókönyvet hárman írták és csak ennyire futotta, az sajnálatos. A két tucatnyi szponzorok őszinte sajnálatára.

Ne maradj le a friss hírekről, ide kattintva kövess minket a Facebookon vagy csatlakozz a Filmsor Light csoporthoz, ahol te is elmondhatod a véleményed!
Forrás Jerryco Movie
Ez is érdekelhet:
<