Filmek, sorozatok, kultúra

Bemutatják azt az 1983-as filmet, amelyben egy vérszomjas medve támad egy magyar rockkoncert közönségére

Az 1983-ban készült, Magyarországon játszódó Grizzly 2: A ragadozó című filmet sosem mutatták be. Igazi party hard-nak tűnik, úgyhogy éppen itt az ideje.

Több mint három évtizede, még 1983-ban az azóta világsztárokká lett Laura Dern, Charlie Sheen és George Clooney főszereplésével készült el a Grizzly 2: A ragadozó című alkotás, amelyben egy vérszomjas, 16 méter magas medve egy magyar szabadtéri rockkoncert közönségének megritkítására indul.

Laura Dern, Charlie Sheen és George Clooney akkor még tinédzserek voltak, pályafutásuk elején jártak, de szerepel a filmben Louise Fletcher is, aki csak néhány évvel a film forgatása előtt nyerte el az Oscar-díjat a Száll a kakukk fészkére Ratched nővéreként illetve John Rhys-Davies, aki a Sliders, A Gyűrűk ura és az Indiana Jones rajongóinak lehet ismerős.

A Grizzly 2: A ragadozó filmet sosem mutatták be, köszönhetően annak, hogy Joseph Ford Proctor producer nemes egyszerűséggel ellopta a film költségvetését (amit csak tetézett, hogy a mechanikus medvék megsemmisültek egy tűzben), de most végre sikerült összerakni a teljes produkciót, amelyben néhány bosszúálló medve egy szabadtéri, nyári rockkoncert közönségére támad Magyarországon.

A mechanikus medve egyébként akkoriban csúcstechnológiájú terrornak számított (akárcsak A Cápa), valóságos karmokkal és állkapcsokkal és persze valódi szőrrel borítva. Az effektvarázslók csapata csaknem fél évet töltött ennek a tökéletes vadállatnak az építésével, majd végül egy széles, lombos parkba szállította Budapest közelében.

A film a korabeli hírek szerint A Cápa és a Mindhalálig zene (igen, a közös pont Roy Scheider) szerelemgyereke lett volna, amely a kommunista Magyarországon játszódott volna, ahol nem kevesebb, mint ötvenezres közönség előtt szerveztek rockkoncertet, hogy aztán jöjjön a medve…

grizzly_2

A 2006-ban elhunyt Szőts András (André Szőts) által rendezett Grizzly II: The Predator (amelyet helyenként Grizzly 2: Revenge címen is illetnek) pontos bemutatódátuma egyelőre nem ismert, de ilyen közjátékok mellett kihagyhatatlan szórakozásnak tűnik.

A film egyébként az 1976-ban bemutatott, William Girdler rendezésében készül Grizzly folytatása, ezt alább megtekinthetitek.

<