kedd, január 26, 2021

CHARMED – Van esély az eredeti Bűbájos boszorkák visszatérésére is

-

A Bűbájos boszorkák egyik szereplője, Alyssa Milano nemrég jelezte, hogy szívesen benne lenne a régi sorozat újragondolásában és úgy tűnik “imái meghallgattattak”.

Persze az ő és akár egykori testvérei felbukkanására nem mostanában kell számítanunk, a Charmed sorozat alkotója Jennie Snyder Urman ugyanis először azt szeretné, ha az új karaktereket szeretnék meg a nézők, de mindenképpen nyitott lenne a dologra a későbbiekben. Már csak az a kérdés lesznek-e későbbiek, az ilyen típusú rebootok ugyanis a legtöbb esetben egy évad után elhalnak.

Az új Charmed, vagyis Bűbájos boszorkák októberben érkezik majd a The CW csatornára, a három boszorkát pedig Madeleine Mantock, Melonie Diaz és Sarah Jeffery játssza, s mint a képen is látható a politikai korrektség jegyében az új boszorkák bőrszíne is változott.

Kapcsolódó bejegyzések

Alyssa Milanonál szokatlan mellékhatása van a koronavírusnak

A színésznő nemrég számolt be róla, hogy elkapta a betegséget. Nem csak az ízlelését és a szaglását veszítette el, de a haját is.

Feltámad a Ki a főnök? című vígjátéksorozat is

Két eredeti főszereplő is visszatér.

A BOSZORKÁNYOK ELVESZETT KÖNYVE sorozatkritika

Matthew Goode és Teresa Palmer főszereplésével az HBO és HBO GO kínálatában elérhető A boszorkányok elveszett könyve című sorozat teljes első évada.

Friss

Halálom napja filmkritika

A Fűrész-filmek rendezője ezúttal áldozati szertartást tart.

Újabb sorozatban vállalt szerepet Brie Larson

Brie Larson továbbra is igyekszik megtalálni az egyensúlyt a kisképernyő és a mozivászon között.

A ValóVilágból azt is megtudtuk, hogy a felsál a sertés nyakában van

A gazdálkodás hete zajlik éppen a ValóVilágban és ha már annyit tanultunk tőlük eddig is, akkor ezúttal is isszuk a szavaikat.

A Hírstart ajánlata