szerda, január 27, 2021

Chris Pratt féltékeny Chris Hemsworth izmaira – nem véletlenül

-

Chris Pratt és Chris Hemsworth legközelebb a Thor: Szerelem és mennydörgésben látható legközelebb együtt, de úgy tűnik, hogy ennyire Pratt – legalábbis jelenleg – nem annyira örül:

“Hé, haver! Éppen most szólt az edzőm, és azt mondta, abba kéne hagynod a gyúrást, minthogy ugyanabban a filmben fogunk szerepelni, meg minden, és nem akarja, hogy egy jelenetben lássanak minket, ha így nézel ki, úgyhogy légy szíves, pakolj fel nekem még 25 fontot villámgyorsan, kösz, menő”

– írta Chris Pratt, mire Hemsworth azt válaszolta:

“Ne aggódj, cimbora, majd mindketten használhatjuk ugyanazt a csini szűrőt, amelyet erre a képre is rápakoltam. Ezt úgy hívják, hogy instarongy.”

Kapcsolódó bejegyzések

Az Amazon mutatja be a Tomorrow War című akció-scifit

Az Amazon 200 millió dollárért megvásárolhatja a Paramount és Skydance közös akciófilmjét, a Chris Pratt (Jurassic World) főszereplésével készült Tomorrow War-t, írja a Collider.

Matt Damon is szerepelni fog a Thor: Szerelem és mennydörgésben

Egyelőre nem tudni, hogy a Love and Thunderben mekkora szerep jutott Mattnek, de az biztos, hogy otthonosan mozog majd a díszletben.

Chris Hemsworth elképesztő izmokat villantott

“Majdnem készen áll, már nagyon ott van!” - írta nemrég Hulk Hogan Chris Hemsworthről, aki éppen őt készül eljátszani egy életrajzi filmben.

Űrlord biszexuális poliámor lett a Marvel-képregényekben

Vajon mi lesz a gyakorló keresztény Chris Pratt Űrlordjával a filmekben?

Friss

Technikai problémák miatt állt le az HBO GO

Ha nem megy az HBO Go, a hiba nem a te készülékedben van, hanem a szolgáltatónál vannak fennakadások.

Válik Az Esernyő akadémia sztárja

Elliot Page (korábbi nevén Ellen Page), Az Esernyő Akadémia sztárja, tavaly decemberben jelentette be, hogy transznemű.

Ha Shonda Rhimes visz elég könyvet a nyaralásra, el sem készül A Bridgerton család sorozat

Julia Quinn, A Bridgerton család alapjául szolgáló Bridgerton-regénysorozat írója elég vicces sztorit osztott meg a napokban.

39 évesen meghalt Jeanette Maus

Jeanette Mausnál 2020 áprilisában diagnosztizáltak vastagbélrákot.

A Hírstart ajánlata