Hír és közéleti magazin

Csak a Sonyn múlik, hogy Pókember nem tagja a Bosszúállóknak

A szuperhősfilmek rajongóinak régi gumicsontja, hogy Pókember, akinek filmes jogait a Marvel a ?90-es években, a csőd árnyékában adta el a Sonynak, visszatérjen eredeti tulajdonosához, és kivegye a részét a Bosszúállók mozis kalandjaiból ? ahogy azt a képregényekben is teszi. Az utóbbi hónapokban felröppentek pletykák arról, ahogy a Sony és a Marvel között tárgyalások folytak az ügyben, de ezek sosem nyertek megerősítést.

civil_war_dual_spider_man

Most viszont, a Sony durva meghekkelése nyomán egymás után kerülnek nyilvánosságra a stúdió belső levelezései és dokumentumai, és a Wall Street Journal kiszúrt egy hosszú e-mailes diskurzust a Sony és a Marvel fejesei (tehát nem csak holmi stúdiógyalogosok) között, amiben egy lehetséges Bosszúállók-Pókember crossoverről volt szó. A Marvel azt akarta elérni, hogy a hálószövő felbukkanjon a 2016-ra tervezett, harmadik Amerika Kapitányban (Captain America: Civil War) – írja a Geekz.

Mint ismert, az Amerika Kapitány előkészületi fázisban lévő harmadik része a Civil War alcímet viseli, ami a magyarul is megjelent Polgárháború című nagyszabású képregénytörténet adaptációja lesz majd. Ennek középpontjában Pókember áll, aki Tony Stark, a Vasember tanácsára az emberek elé áll, és felfedi titkos identitását. A dolgot nem ok nélkül teszi, elvileg a regisztrációs törvény minden álarcos igazságosztót erre kötelez, s emiatt a szuperhősök tábora két részre szakad, a törvényt támogató Vasemberére, illetve az ellenző Amerika Kapitányéra.

A történetben tehát hangsúlyos szerep várna Pókemberre, de a Sony szemlátomást nem engedné el egyik legfontosabb brandjét, és inkább saját maguk profitálnának belőle. Ezzel kapcsolatban azonban nagy a fejetlenség a Sony-s fejekben, ugyanis az idén bemutatott A csodálatos pókember 2 nagy csalódás volt a rajongók számára, így első körben a stúdió 2016-ról áttolta 2018-ra az esetleges folytatás időpontját, sőt belengette a hálószövő ellenségeiből verbuválódott Sinister Six spin-off ötletét, sőt még egy női szuperhősös film (Fekete Macska) gondolata is felmerült. A levelezésből kiderül, volt egy olyan opció is, hogy a Sony hagyja újra újraindítani a Pókember-sztorit, átadná az elkészítési jogokat a Marvelnek, és csupán a kreatív kontrollt birtokolta volna tovább.

Mint látható, minden fronton nagy a zűrzavar a Sonynál, s a Pókember sorsa talán a legkisebb gond az egész stúdió számára. Egy biztos, a képregény feldolgozásokért rajongók akkor járnának a legjobban, ha a hálószövő valahogy mégis a jogok eredeti tulajdonosához, a Marvelhez kerülne vissza – teszi hozzá a Washington Postot idézve a Hir24.