Filmsor - Filmek, sorozatok, kultúra

DAN SIMMONS: TERROR könyvkritika

A Terror egy olyan regény, ami nem hiányozhat a könyvespolcunkról.

Dan Simmons regénye nem új keletű alkotás, eredetileg 2007-ben jelent meg, a művet magyar nyelven Farkas Veronika fordításában olvashatja a nagyérdemű. Azt rögtön az elején leszögezném, hogy nem egy könnyed olvasmányról van szó.

A Terror a maga 714 oldalával, és persze néhol megdöbbentően brutális cselekményével egy olyan ízig-vérig elgondolkodtató és megrázó regény amihez bizony idő kell. Kezdjük is mindjárt a könyv külleménél. Egy ilyen vaskos kötetnél nagyon is indokolt a keménytáblás kötés amit szerencsére az Agave Kiadótól meg is kapunk. A sorozatot idéző védőborító (a reklám mellett) természetesen ismét csak a könyv tartósságát biztosítja. Az eredeti, nemzetközileg elterjedt borítón Francois-Auguste Biard Magdalena Bay c. festményének egy részletét láthatjuk. Összességében elmondható, hogy a külcsín és a belbecs igényessége teljesen reális ár érték arányt biztosít a kötet esetében.

A Terror alapvetően nem egy gyors tempójú, sodró lendületű regény. A cselekmény lassan építkezik, és persze ehhez a több mint hétszáz oldalas terjedelem tökéletes teret ad. Simmons kiváló író, logikusan rakodnak egymásra a rétegek, rendkívül érzékletesen írja le az a számtalan szenvedést amit a HMS Terror és a HMS Erebus legénységének el kell viselnie az expedíció során. A természet könyörtelen, és egyáltalán nem kívánt az ember jelenléte a fagy örökösen változó, kegyetlen világában. A történet kezdetben két idősíkon játszódik. Egyrészt olvashatunk az 1847. októberi aktuális állapotokról, másrészt pedig világos képet kapunk a hajók elindulásáról, illetve azokról a körülményekről amik a tragédiához vezettek. Lassan a két idősík összeolvad, és a jelen eseményein kalauzol minket végig egy-egy mellékszereplő, vagy éppen Goodsir doktor hajónaplót idéző jegyzetei.

Simmons rendkívül sok szereplőt mozgat, és mint tudjuk, ez nem éppen egy könnyű feladat. Az írói bravúr ebben az esetben egyértelműen az, hogy minden szereplő igazi élő-lélegző ember, a maga gyarlóságaival és erényeivel együtt. A fő karakterek nyilvánvalóan részletesebben kidolgoztattak, összetettebb jellemek viszont a többiek sem maradnak el tőlük sokban. Az Északnyugati-átjárót kereső expedíció tragédiája egyértelműen az emberi nagyravágyásnak, türelmetlenségnek, és bizonyítási kényszernek köszönhető. Ebben a regényben nincs abszolút jó vagy rossz, kivétel nélkül minden szereplő követ el hibákat és pozíciójától, illetve befolyásától függően ezek végkimenetele akár borzasztó szörnyűségekbe is torkolhat. A regény alapját valós történelmi események adják, és minden részletessége és korhűsége mellett azonban nem szabad elfeledkeznünk róla, hogy fikcióról van szó.

A Sir John Franklin által vezetett expedíció célja a kereskedelmi szempontból rendkívül fontosnak számító északnyugati-átjáró felderítése volt. Erre a küldetésre két rendkívül felkészített, és a jég ellen megerősített hajót indítottak útnak a HMS Erebust és a HMS Terrort. A két hajó fedélzetén összesen 129 ember kapott helyet, beleértve természetesen a legénységet, a kisegítő személyzetet, katonákat és tiszteket. 1846 őszén a két hajó a Vilmos-király sziget közelében örökre a jég fogságába esett. Természetesen egy ilyen típusú felfedező út során ezt is számításba kellett venni, így a hajón elegendő élelmet raktároztak el ahhoz, hogy az akár évekig is kitartson. Idővel azonban kiderült, hogy az élelmiszer is halálos veszélyt jelent, ugyanis a helytelen tartósítás miatt a romlott étel elfogyasztása borzasztó kínszenvedések által kísért halálhoz vezetett. És akkor még nem beszéltünk az ólommérgezésről, skorbutról, tüdőgyulladásról, a különböző sérülések elfertőződéséről, amik szép számban tizedelték mindkét hajó legénységét. A gyakran –54 fokos hideg, a bezártság és elszigeteltség hatása még a legedzettebb elméket is próbára tette. 1848 áprilisában a legénység elhagyta a jég fogsáságba esett hajókat, és elindultak a menekülés reményével kecsegtető Back- folyót követve a Hudson-öbölbe. Mindannyian odavesztek.

Amit Dan Simmons még nem tudhatott a regény megírásakor az az volt – ez a történet szempontjából jelentős eltérés a valósághoz képest –, hogy 2014-ben, illetve 2016-ban mindkét hajót megtalálták a kutatók. A feltárt maradványok közül 24 tengerész csontjai alkalmasak a DNS vizsgálat elvégzésére amitől a több helyen szétszórt tetemek azonosítását remélik a tudósok. A maradványokból az egyértelműen látszik, hogy végső elkeseredésükben a kannibalizmustól sem riadtak vissza a feltehetően éh és fagyhalál szélén egyensúlyozó tengerészek.

Simmons a legkisebb részletekig bemutatja a hajók felépítését, működését, valamint a folyton változó jég különféle fajtáit, beleszőve a történetben az akkori legaktuálisabb információkat a balul sikerült felfedezőútról. Teszi mindezt úgy, hogy egy pillanatig sem érezzük vontatottnak a történetvezetést vagy feleslegesnek az információkat amiket megoszt velünk. A regény első mondataitól kezdve ott bujkál valami váratlan borzalom, valami kérlelhetetlen erő a sorok mögött. A legénység tagjait apránként tizedeli az elmondhatatlan kínokkal érkező skorbut, ami nem csak a testet de az elmét is bomlasztja. A tengerészek feljebbvalóik ellen fordulnak, nem követik a parancsokat, önjelölt prófétákat választanak vezérükké. Mr Hickey aljassága és kegyetlensége egyszerűen ördögi, de a kannibalizmus lelkes támogatója sem kerülheti el sorsát ami nem lesz éppen magasztos. Megérdemli.

A regényben folytonos a feszültség fenntartása, egy-egy nyugodtabb pillanatot biztosan valami gyomorforgató kegyetlenség követ hiszen hamar kiderül, hogy valami megfoghatatlan rettenet rejtőzik a feltorlódott jégtáblák vakító fehérségében. A lényt az inuit legendák Tuunbaq-ként emlegetik, és szép lassan rá kell jönnie az olvasónak, éppen úgy, ahogy a hajók legénységének is, hogy a félelmetesen intelligens Tuunbaq bizony nem egy túlságosan nagyra nőtt jegesmedve. Az őrjítően zavaros beszámolók alapján nem tudjuk biztosan mivel is állunk szemben.

A könyv végén a tulajdonképpeni főszereplőnk Crozier kapitány és Némaság kisasszony által megismerhetjük az iniut legendák varázslatos világát és hitrendszerük felépítését. Rengeteg mindenre választ kapunk ami a történet során addig rejtve maradt előttünk, és kapunk egy igazán érdekes és váratlan lezárást is ami már nem a történelmi hűséget hivatott elősegíteni, sokkal inkább az író víziója arról, hogy mi is történhetett a kapitánnyal és a legénység többi tagjával. Számomra a legmegrázóbb rész az egyértelműen az 56. fejezet volt. Nem is szeretném taglalni a miérteket, olvassátok el.

A Terror egy olyan regény, ami nem hiányozhat a könyvespolcunkról. Igényes, remekbe szabott alkotás ami mind a kalandregények, mind a történelmi vagy horror történetek rajongóinak kedvére lehet. Nálam abszolút kedvenc lett.

A Ridley Scott közreműködésével készült Terror című sorozat mögött az AMC csatorna áll. A nagyrészt hazánkban forgatott sorozat rendkívül igényes és látványos, egyértelmű hogy a csatorna nem sajnálta sem a pénzt sem pedig az energiát arra, hogy a regényhez méltó adaptációt készítsen. A sorozat nem követi szolgamód a kötet cselekményét, így aztán több ponton is jelentősen eltér attól, bár a fő történeti elemek megmaradnak.

A Terror: Gyalázat alcímet viselő 2. évada éppen a napokban rajtolt el.

Ne maradj le a friss hírekről, ide kattintva kövess minket a Facebookon vagy csatlakozz a Filmsor Light csoporthoz, ahol te is elmondhatod a véleményed!
Ez is érdekelhet:
<