Hír és közéleti magazin

‘Dark Places – Sötét helyek’ kritika

A Holtodiglant szerző Gillian Flynn előző regénye a Dark Places is megfilmesítésért kiáltott, a francia Gilles Paquet-Brenner (Sarah kulcsa, Búcsúdal) pedig elég erős szereplőgárdával (Charlize Theron, Tye Sheridan, Corey Stoll, Nicholas Hoult, Christina Hendricks, Chloë Grace Moretz illetve Andrea Roth és Sterling Jerins) bele is vágott az adaptálásba, de nem véletlen, hogy nem sikerült akkora hullámokat felvernie, mint a Holtodiglant rendező David Finchernek. Pedig az alapsztori iszonyúan erős.

dark_places

A hét éves forma Libby Day az egyetlen túlélője egy 25 évvel ezelőtt egy kansasi farmházban történt mészárlásnak, amely során bátyját Ben-t életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, ugyanis Libby maga is azt vallotta, hogy testvére ölte meg édesanyját és két lánytestvérét. Libby azóta más emberek sajnálatából él, semmire nem vitte az életben, mintha azóta sem tudna túllépni a történteken. Egy napon megkeresi őt egy legendás gyilkosságokkal foglalkozó klub egyik tagja, hogy menjen el hozzájuk és idézzék fel együtt a több mint két évtizeddel ezelőtt történt eseményeket, ugyanis nekik szent meggyőződésük, hogy nem az akkor a korszakra jellemzően szektás-drogos vonalon mozgó Ben hajtotta végre a gyilkosságokat. Libby kénytelen-kelletlen (na jó egy kis lóvé reményében) belemegy a dologba, idővel pedig már maga is tudni akarja, hogy mi is történt azon a tragikus éjszakán.

A Sötét helyek alapanyaga remek, a színészek szintén adottak ahhoz, hogy ebgből egy hasonlóan remek film legyen, csakhogy Gilles Paquet-Brenner nem hogy nem egy Fincher, de még középszerű rendezőnek sem mondható, az adaptáció minden fantáziát nélkülöz, tulajdonképpen felmondatta a színészekkel a regényt és ahhoz semmi plusz nem tudott hozzáadni. Innentől fogva pedig a Sötét helyek, mint film kábé értékelhetetlen, így kénytelen vagyok a Sötét helyekre, mint műre korlátozódni. Az meg mint olyan, nagyon megosztó.

Először is ott van, hogy a karaktereivel képtelenség együtt érezni. Valószínűleg Flynn szándékosan tette meg őket ilyennek, hiszen a félrenevelés, az átélt trauma és az a “mocskos Amerika”, amiben tengetik mindennapjaikat ilyen hatással volt rájuk. Ennek ellenére mint nézőnek igényem lenne arra, hogy szolidaritást érezzek valamelyik főhőssel, még akkor is ha az antihős. Ez nem történik meg, ez persze nem feltétlenül negatívum, csak érdekes megközelítés. (Mondjuk az érdekes, hogy a Mad Maxben ami kemény akcióorgia sokkal közelebb éreztem magamhoz Theron szintén zárkózott karakterét, mint ebben az elsősorban a karakterekre korlátozódó drámában, de át ez van.)

Nagy kár ezért az adaptációért, mert egy ügyeskezű rendező kezében több katarzist is átélhettünk volna, így viszont csupán egy meghökkentő történet, aminek legalább a filmváltozata is elkészült azoknak, akik nem szeretnek olvasni. 10/5