DEVS – Ezt tudni Alex Garland sci-fi sorozatáról

-

Eddig nem sokat tudtunk a sorozatról, de most már a címe is megvan, ráadásul azt is tudjuk, hogy mi áll majd a fókuszban.

A széria címe “Devs” lesz, ami a szoftverfejlesztőkre utal – a történet is velük fog foglalkozni: “A mai technológia egy bizonyos részletére reflektál majd, a Big Datára és a számítási kapacitásra, vagyis, hogy mi születik abból, ha a kettőt kombináljuk. San Francisóban fog játszódni a sorozat, és erősen technológiafókuszú lesz.” – idézi az IGN.

Garland azt is elárulta most, hogy mindössze egy évadra tervez, lezárt történetet szeretne, bár most elismerte, hogy bizonyos szálak lehetőséget adnak majd a folytatásra.

Garland azt is elárulta, hogy fél éven belül belevágna a forgatásba.

Kapcsolódó

A Vatikán Isten létezését kutatja egy másik bolygón A vezércsel és a Csernobil alkotóinak közös sorozatában

Készül a The Sparrow sorozat Mary Doria Russell azonos című regénye, a Verebecske alapján

Danny Boyle és Maisie Williams hozzák a Sex Pistols sorozatot az FX-re

Danny Boyle tévésorozatot rendez a hetvenes évek nagy hatású brit punkegyüttese, a Sex Pistols történetéről a banda gitárosa, Steve Jones memoárja alapján.

Matthew MCConaughey kiszállt a Redeemerből

A sorozatból sem lesz semmi a jelek szerint.

Minisorozat készül Reagan és Gorbacsov reykjavíki találkozójáról

James Foley rendezi az 1986-os izlandi szovjet-amerikai csúcstalálkozóról szóló minisorozatot.

Most a címlapon

Kárpáti Rebeka megmutatta a fenekét, hogy önbizalmat öntsön másokba

Kárpáti Rebeka arra próbálja meg felhívni a figyelmet, hogy az emberek ne legyenek elégedetlenek önmagukkal.

Három új versenyző jött az Exatlonba

Ezzel megint mindkét csapat 8-8 tagú, ismét egyformák az esélyek.

Wonder Woman 1984 filmkritika

A Wonder Woman 2017-ben bemutatott első része attól volt jó, hogy volt szíve. Filmtechikailag abban is találhattunk kivetni valót,...

Sorozat lesz a Dungeons & Dragons-ból is

Az Entertainment One (eOne) leszerződtette Derek Kolstad írót, hogy a Dungeons & Dragons világában játszódó sorozaton dolgozzon.

A Hírstart ajánlata

Jöhet a következő?Neked ajánljuk
Ez is érdekelhet