Filmsor - Filmek, sorozatok, kultúra

DREDD BÍRÓ ÉS BRITANNIA KAPITÁNY képregényt is hoz a Fumax

De érkezik Halo Jones balladája is és folytatódik több már elindított szuperhős-sorozat.

A Fumax kiadó eddig sem spórolt a jobbnál jobb képregények kiadásán, nemrég pedig leszerződtek a 2000AD magazinnal, aminek köszönhetően újabb remekművek érkeznek a hazai könyvesboltok polcaira.

A Fumax elsőként a Judge Dredd: Every Empire Falls (Dredd bíró: Minden birodalom elbukik) című kötetet hozza, az előzetes tervek szerint nagyjából 240 oldalon. A 2017-ben megjelent Michael Carroll által írt, illetve Henry Flint, P. J. Holden, Paul Davidson és Colin MacNeil által illusztrált képregény azt követően játszódik, hogy Mega-City One megsemmisül a Káosz Napján, a bíráknak egyre nehezebb fenntartani a rendet, ráadásul egy új veszély is leselkedik a rendre, a Thorn által vezetett mutáns csoportosulás képében.

Ezt megelőzően még jön a szintén a 2000AD égisze alatt futó, Alan Moore és Ian Gibson által megalkotott Halo Jones balladája, amely a nyolcvanas évek közepén jelent meg először és nem mellesleg az 50. században játszódik. A Fumax egy egészen új, frissen színezett verziót vesz át, ami csak tavaly jelent meg angolul

A Fumax emellett Alan Moore egy másik remek képregényét is elhozza, méghozzá Britannia Kapitány személyében, amely a Marvel égisze alatt jelent meg. A Britannia Kapitány méltó az írója hírnevéhez, Alan Davis pedig remek munkát végzett benne rajzolóként. A Fumax azt írja a képregényről, hogy a kötet tartalmazni fogja Moore összes, 1982 óta szerzett Britannia kapitány történetét, plusz extrákat is.

Ezek mellett októberben a képregénybörzére időzítve szeretnék kihozni a leghíresebb John Constantine történetet, a Káros szenvedélyeket, amely a Keanu Reeves főszereplésével készült filmnek is alapjául szolgált, ráadásul ez a leginkább a Prédikátorral elhíresült Garth Ennis első Hellblazer képregénye, amely úgy indul, hogy Johnnál halálos tüdőrákot diagnosztizálnak; még szeptemberben érkezik a Kick/Ass és az Orgyilkos osztály 3. része; jön az Ölőhang a Deadpool-alakulathoz; nem mellesleg a napokban jelent meg a Thor: A mennydörgés istene című képregényük.

 

Ne maradj le a friss hírekről, ide kattintva kövess minket a Facebookon vagy csatlakozz a Filmsor Light csoporthoz, ahol te is elmondhatod a véleményed!
Ez is érdekelhet:
<