Filmsor - Filmek, sorozatok, kultúra

Élőben közvetítjük, ahogy Elon Musk embert küld az űrbe

Helyi idő szerint szombat délután sikeresen felbocsátották Floridából a SpaceX Crew Dragon űrhajóját két asztronautával a fedélzetén.

Kilenc év után először indultak a Nemzetközi Űrállomásra űrhajósok az Amerikai Egyesült Államokból. Élő közvetítés:

A Crew Dragon nevű űrhajón Robert Behnken és Douglas Hurley veterán asztronauták foglalnak helyet; előbbi 49, utóbbi pedig már 53 éves.

 

Az amerikai űrkutatási és űrhajózási hivatal (NASA) ezúttal nem önerőből, hanem Elon Musk milliárdos SpaceX nevű magánvállalatával együttműködve bocsátotta fel az űrhajót. Ez az első alkalom az amerikai űrhajózás történetében, hogy a NASA magáncéggel együttműködve indít űrexpedíciót.

Az indításnál jelen volt Donald Trump amerikai elnök és Elon Musk, a SpaceX dél-afrikai születésű elnök-vezérigazgatója.

“Ez hihetetlen” – mondta a fellövés utáni pillanatokban Trump, hozzátéve, hogy “ez még csak a kezdet”.

A kilövéssel már szerdán megpróbálkoztak a floridai űrközpontban. Akkor azonban a viharos időjárás miatt alig húsz perccel a start előtt elhalasztották az indítást. A NASA szombat reggel hozta meg a döntést a szombati felbocsátásról, amely a rossz időjárás miatt még délben is kétséges volt.
A start rendben zajlott: a fellövés után a Falcon rakéta első fokozata levált, és megindult vissza a Föld felé. A rakéta Föld körüli pályára állt, és óránként több mint 27 ezer kilométeres sebességgel tart a Nemzetközi Űrállomás felé. A dokkolás a start után 19 órával várható.

“Nem lehetsz első a Földön, ha második vagy az űrben” – jelentette ki az amerikai elnök a floridai Kennedy Űrközpontban tartott beszédében szombaton, miután sikeresen felbocsátották a SpaceX űrrakétáját, fedélzetén két amerikai asztronautával.

Donald Trump hangsúlyozta, hogy a modern világot azok az emberek építették fel, akik mertek kockázatot vállalni. Közéjük sorolta Elon Muskot, a SpaceX magánvállalat alapítóját és vezetőjét is, majd leszögezte, hogy a kreatív magánszektorral történő együttműködés lesz az amerikai űrkutatás és űrhajózás jövője.

Trump emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok a Marsra készül expedíciót küldeni, a Holdra indítandó űrhajón pedig női asztronauta is helyet kap. Hangsúlyozta, hogy országa a világűrbe soha nem látott fejlettségű fegyverrendszereket telepít majd, amelyek tervezése már folyamatban van.

Azt mondta, az Egyesült Államok visszanyerte a világban betöltött vezető szerepét és tekintélyét.

“Semmilyen területen nem leszünk másodikak” – jelentette ki, hozzátéve, hogy kormányzata teljesen újraépíti az ország haderejét, ennek keretében pedig űrhaderőt hoz létre.

Az ünnepségen Trump mellett jelen volt Elon Musk is, akinek egyébként a sikeres szombati felbocsátás előtti napon indításkor felrobbant az egyik kísérleti rakétája egy dél-texasi telepen. A detonációban senki sem sérült meg.

A Crew Dragon ûrhajó
A SpaceX amerikai űrkutatási vállalat Crew Dragon űrhajója az égen Salgótarján Somoskő településrészéről fotózva 2020. május 30-án este. A hosszú expozíciós idővel készült felvételen az űrhajó mozgása halvány szakaszként látható. MTI/Komka Péter

A SpaceX Demo-2 küldetés első fele a végéhez közeledik. A Crew Dragon kapszula magyar idő szerint nagyjából délután fél ötkor csatlakozik majd a Nemzetközi Űrállomáshoz. A küldetésről látványos animációt tett közzé a SpaceX vállalat.

Sikeres a dokkolás!

dragon-crew-iss
A dokkolás előtti pillanatok. Fotó: NASA

Közben az is kiderült, hogy a két űrhajós nevet is adott a Crew Dragonnak. Mostantól az űrhajót Endeavour (Törekvés) néven kell szólítanunk.

Közben a beszélgetésfoszlányokból azt lehetett kihallani, hogy valami gond van Robert Behnken szkafanderével, mintha rosszul záródna. De úgy tűnik nincs probléma.

Jelenleg öt kisebb űrhajó csatlakozik egyébként a Nemzetközi Űrállomáshoz. A Leni képen láthatjuk is, a Crew Dragon, vagyis Endeavour mellett a három orosz és egy japán űrhajót.

Doug Hurley jelenti, hogy a Dragon ISS-hez kapcsolódásának összes feladatát befejezték. Bob Behnken, majd Doug Hurley is átlebegett a Nemzetközi Űrállomásra.

SpaceX ISS Dragon csatlakozás

Miután kiünnepelték magukat élő konferencia keretében értékelték a küldetés első tapasztalatait a NASA, a SpaceX vezetői, az űrhajósok és a földi irányítás.

A NASA igazgatója, Jim Bridenstine arról beszélt, hogy milyen fontos a Dragon és a kereskedelmi partnerség sikere, mert ezek lendítik előre az űrkutatást a Hold és a Mars meghódítása felé.

Ne maradj le a friss hírekről, ide kattintva kövess minket a Facebookon vagy csatlakozz a Filmsor Light csoporthoz, ahol te is elmondhatod a véleményed!
Ez is érdekelhet:
<