Hír és közéleti magazin

Előzetest kapott a sztárszereposztással készült Halál a Níluson

Agatha Christie remekművének új feldolgozása még idén bemutatkozik a mozikban.

Kenneth Branagh a Gyilkosság az Orient expresszen után egy újabb Agatha Christie-adaptációt készített, amely a szintén nagy népszerűségnek örvendő Halál a Níluson (Death on the Nile) című regény azonos című filmváltozata lesz.

Halál a Níluson

Ki irigyelhette szépségét, gazdagságát, boldogságát? Mindenki. Kinék lehetett több-kevesebb oka a gyilkosság – sőt gyilkosságsorozat elkövetésére? A hajón szinte mindenkinek. S ha már Egyiptomban, régészeti leletek felkeresésére indult útnak gazdag utasaival a hajó, a „véletlenül” fedélzetén tartózkodó Poirot is régészeti módszerekkel kezd a bűntény felderítéséhez: először minden zavaró, fölösleges elemet eltávolít, aztán minden kétséget kizáróan bebizonyítja, hogy az a gyilkos, akire (természetesen) a legkevésbé sem gyanakodhatunk.

Vonat után ezúttal tehát egy másik jármű, egy hajó lesz a helyszín, a filmben pedig olyan színészek szerepelnek, mint Gal Gadot, Armie Hammer, Rose Leslie, Russell Brand, Tom Bateman, Letitia Wright, Sophie Okonedo és Annette Bening.

A Halál a Níluson a tervek szerint október 23-án kerül a mozikba.