szerda, január 27, 2021

Érkezik A zátony folytatása

-

Andrew Traucki rendező 2010-ben mutatta be A zátony (The Reef) című cápás horrort (nem összekeverni a Blake Lively főszereplésével készült, 2016-ban bemutatott The Shallows című cápás filmmel, ami szintén A zátony címen került magyar forgalmazásba).

A rendező bejelentette, hogy már dolgozik a forgatáson és akárcsak az első filmet, úgy a második részt is ő veti papírra.

A The Reef: Stalked címre hallgató folytatásban négy búvárkodni és kajakozni induló barát kerül összetűzésbe egy vérszomjas fehér cápával valahol a Csendes-óceán térségében. Vagyis a történetben semmi extra nem lesz, de a megvalósításban talán lehetnek újdonságok, hiszen Traucki az első filmnél ragaszkodott az igazi cápák használatához – emlékeztet a Bloody Disgusting.

Kapcsolódó bejegyzések

Bejelentettek 10 színészt a Vikingek: Valhalla sorozathoz

A Netflix már javában dolgozik a Vikingek folytatásán, a Vikingek: Valhalla sorozaton, amelyhez most kapásból 10 szereplőt jelentettek be.

Új előzetest kapott a Raya és az utolsó sárkány

Március 5-én debütál a Disney+ streaming-szolgáltatás Magyarországon is, és éppen ezen a napon mutatják be a Raya és az utolsó sárkány című animációs filmet is.

Halálom napja filmkritika

A Fűrész-filmek rendezője ezúttal áldozati szertartást tart.

Liam Neeson ismét megnyerte a hetet a mozikban

Liam Neeson új filmje, a The Marksman ezúttal sem talált legyőzőre.

Friss

Technikai problémák miatt állt le az HBO GO

Ha nem megy az HBO Go, a hiba nem a te készülékedben van, hanem a szolgáltatónál vannak fennakadások.

Válik Az Esernyő akadémia sztárja

Elliot Page (korábbi nevén Ellen Page), Az Esernyő Akadémia sztárja, tavaly decemberben jelentette be, hogy transznemű.

Ha Shonda Rhimes visz elég könyvet a nyaralásra, el sem készül A Bridgerton család sorozat

Julia Quinn, A Bridgerton család alapjául szolgáló Bridgerton-regénysorozat írója elég vicces sztorit osztott meg a napokban.

39 évesen meghalt Jeanette Maus

Jeanette Mausnál 2020 áprilisában diagnosztizáltak vastagbélrákot.

A Hírstart ajánlata