Exatlon Hungary: Hatalmas a nyomás a Kihívókon és egyre több a súrlódás is

Egyre nagyobb a tét az Exatlonban, a kiélezett küzdelem mindenkire másképp hat. Van, akit felspannol, van, akit görcsössé tesz. Kővári Viktor olyan szinten befeszül, hogy emiatt fontos pontokat sem sikerül behúznia. De nemcsak ő szerepelt rosszul, a többi fiú sem brillírozott. Emiatt Ferenc Vivien na­gyon kiakadt, számon is kérte a csapattársakat.

Nagyon nehéz pozitívan gondolkodni egypárbajról– árulta el a Borsnak Viktor, majd hozzáfűzte: Mivel már van benne tapasztalatom, így egész másként gondolkodok róla, mint a játék elején. Tudtam, hogy idővel nem lehet elkerülni, de most már inkább úgy vagyok vele, hogy szeretnék a döntőig menetelni, nagyon hozzászoktam az itteni mindennapokhoz, megszerettem a többieket, és ez sokkal nagyobb nyomást rak rám – tette hozzá és azt is kiemelte, hogy megpróbál higgadt maradni és félretenni az érzéseit.

“Fontosnak érzem, hogy átbeszéljük azt is, ha valaki éppen gyengébben teljesít. Nekem is felhozták anno, amikor rástresszeltem a futamokra és nem sikerült hoznom a pontokat. Ebből én is tudtam meríteni és tanulni. Most beszélgettünk a lányokkal, és rájöttünk, hogy kicsit a fiúknak is jobban aktivizálniuk kell magukat” – véli Ferenc Vivien. Ma pedig kiderül, hogy ez miként sikerül nekik.

Az Exatlon Hungary Kihívók csapatát erősítő Szente Gréti sem rejtette véka alá a véleményét a tegnapi játékot látva.

“Őszintén megmondom, szerintem egyikőnk sem számított rá, hogy így le fogunk szerepelni… A mai teljesítményünk kritikán aluli volt.” – mondta Gréti, aki csapattársával, Annával elsősorban azt nehezményezte, hogy a fiúk a szurkolás helyett többen inkább a bajnokokkal beszélgettek.