Hír és közéleti magazin

Ez történt eddig a Házasodna a gazdában

A gazdák belevetették magukat a randizás örömeibe, a héten Betti gazdasszonnyal, Peti, Roland és Szabolcs gazdával is izgalmas dolgok történtek.

A Házasodna a gazda első négy adásába is elég sok izgalom és intrika szorult, de már van olyan gazda, akinél kirajzolódni látszik kit választana.

Roland gazda egy medencés partit adott lányoknak, amit követően egy lányt haza is küldött, majd traktorozni vitte Szilvit. A hét végére aztán mégis mintha Nikihez került volna közelebb.

Szabolcs gazda csak három lányt választott ki, akiből egyet haza is küldött azonnal. Pontosabban nem haza, a lány ugyanis Pisti gazdának is írt levelet és Pisti is kiválasztotta őt, vagyis hamarosan újra láthatjuk. Szabolcs gazda elég jól halad az ismerkedéssel, mint kiderült az egyik lány, Edina elég bevállalós volt fiatalabb korában, többször is láthattuk képernyőn és meztelenül is.

Peti gazdánál azonban még izgalmasabb dolgok történtek. Az egyik kiválasztott lány köszönte a lehetőséget és inkább hazament, a vele maradt három lány pedig azonnal egymás torkának esett. A Virág és Anett között kirobbanó ellentét még tettlegességig is fajult, van egy olyan sejtésünk, hogy Virág nem fogja annyiban hagyni a dolgot…

Betti gazdasszony is bemutatkozott, ő hat férfit választott ki, akik közül többen azért nem olyanok, mint azt a levél és a mellékelt fotó alapján gondolta volna. Kettejüket haza is küldte, miután egy kicsit megdolgoztatta őket és egyelőre nagyon élvezi, hogy ennyi férfi rajongja körbe.