Hír és közéleti magazin

Fanservice-re váltott a Sherlock 3. évada – spoileres

Nem azt mondjuk, hogy rossz volt az évad, de tulajdonképpen a nagy visszatérés a rajongók kiszolgálására ment rá, amivel sikerült leépíteniük Sherlock Holmes eredeti, zseniálisan következtető karakterét.

Nem azt mondjuk, hogy rossz volt az évad, de tulajdonképpen a nagy visszatérés a rajongók kiszolgálására ment rá, amivel sikerült leépíteniük Sherlock Holmes eredeti, zseniálisan következtető karakterét.

sherlock-season-3

Merthogy Sherlock Holmes-ból annyi maradt, hogy úgy old meg bűnügyeket, hogy egy téglával agyonveri az elkövetőt. Ha demagógak akarunk lenni, akkor azt mondjuk az alkotók egy közönséges gyilkost faragtak belőle. De nem akarunk azok lenni, mert mi a rajongók tényleg ki lettünk szolgálva.

A kissé gyenge első rész után, a második már erőteljesebbre sikerült. Visszahozott valamit a régi Sherlock zsenialitásából, pimaszságából, egyéniségéből – ráadásul igazán a 2. részben álltak rá arra a dramaturgiára, amit a harmadik évadban emeltek igazán magas szintre. Az első két epizóddal egyébként is a harmadik résznek ágyaztak meg – de a majdnemvégefőcím utáni jelenet után ki a fenét érdekel.

sherlock-season-3-finale-his-final-vow-lars-mikkelsen-recap-pbs

Na de visszakanyarodva kicsit az évadhoz elmondható, hogy Mary és Janice karaktere végre a helyére került, ahogy Magnussen (Lars Mikkelsen) behozatala is remek döntés volt, a Sherlockból mostanság éppen egy ilyen kaliberű ellenfél hiányzott – nagy kár, hogy végül ez a lufi kipukkadt.

Az említett dramaturgia viszont nagyon rendben volt, Sherlock ösztöneinek, gondolatainak vizuális megjelenítése sokat dobott az évad végső megítélésen különösen mosolyra állt a szánk a gumiszobás jelenetnél, amiből újfent kiderült Andrew Scott minimum zseniálisnak nevezhető színész, aki sokkal többre hivatott annál, mint amit eddig sikerült elérnie.

sherlock-moriarty

És akkor itt jön be a címben említett fanservice és a majdnemvégefőcím. Merthogy zseniális volt, amit az utolsó utáni jelenetben meghúztak az alkotók, hiszen a rajongók leginkább a Sherlock-Moriarty csatákért imádták/imádják a sorozatot. Vagyis, ha a bónuszjelenet nem beetetés, akkor szép számmal visszatérhetnek olyanok is, akik a gyengébb epizódok láttán lemorzsolódtak. De legalább ugyanennyi hátulütője is van a dolognak, hiszen eléggé elcsépelt módja ez a cliffhangereknek, amit sokak gyomra nehezen vehet be. Hogy kik vannak többen, az meg majd akkor kiderült, amikor a két főhősnek lesz ideje leforgatni a negyedik és esetleg ötödik évadot.

(Egyébként meg ki mondta, hogy Moriarty él, hiszen csak egy képet láttunk?!)

sherlock-his-last-vow-moriarty-miss-me