Filmsor - Filmek, sorozatok, kultúra

Barátság hullákkal – Halott vagy sorozatkritika

Jen és Judy hullákra és hazugságokra építve köt életre szóló barátságot, miközben a világ egyre inkább összeszűkül körülöttük. De hogyan és meddig lehet ilyen súlyos teherrel élni?

Christina Applegate és Linda Cardellini főszereplésével nemrég megérkezett a Halott vagy 2. felvonása. A sorozat már tavaly is az egyik leginkább alul értékelt gyöngyszeme volt a Netflix kínálatának, de a második évadával is bizonyította, hogy sokkal nagyobb média- és közönségfigyelmet érdemelne.

Halott vagy kritika

Mivel szinte lehetetlen spoilerek nélkül írni röviden legyen elég annyi: adott egy negyvenes, kétgyerekes édesanya (Christina Applegate), aki megözvegyül, miután férje cserbenhagyásos gázolás áldozata lesz. A veszteséget nem nagyon sikerül feldolgoznia, gyászterápiára jár, de ez sem sokat segít neki, azon túl persze, hogy megismerkedik egy vele egykorú és hasonló veszteséget átélt nővel (Linda Cardellini) és egy nagyon érdekes kapcsolat alakul ki a két sérült ember között.

A két nő ugyanis nem teljesen őszinte egymással, mindketten súlyos titkokat őriznek a másik előtt is, de ezzel együtt minden helyzetben számíthatnak egymásra, a lelki társsá válásuk felé vezető utat pedig rengeteg vicces és síros jelenetsor kövezi ki, amely során egyre dinamikusabb duót alakítanak ők ketten. Szerencsére a két színésznő között is kiváló a kémia, ahogy a körülöttük feltűnő szereplők is kiválóan kapcsolódnak be kettejük történetébe.

Halott vagy sorozat kritika

A Halott vagy tipikus csajos sorozat, ennek ellenére egy nekifutásra ültem végig a második évadot, ugyanis lehetetlen abbahagyni. Abszurd és nem feltétlenül életszagú szituációkba vezetnek be minket, de ez kifejezetten jól áll a sorozatnak és a 2. évad első részének utolsó jelenetét vagy a 2. évad utolsó jelenetét elnézve már nyilvánvaló, hogy tudatosan rá is játszanak erre a lehetetlen helyzetre.

Mostanra már valamennyire kiismerhetőek a sorozat – véletlenen is alapuló – fordulatai, de ez semmit nem vesz el az értékéből, hiszen hiába látjuk előre ezeket a fordulatokat és összefüggéseket, arról fogalmunk sincs, hogy hogy fogják ezeket feloldani.

Halott vagy sorozat

A két színésznő eközben hihetetlen őszintén játszik a vásznon, a hangsúly nem is igazán a párbeszédeiken van, hanem az apró mimikákon és gesztusokon, ami mostanra a sorozat egyik legnagyobb jellemzője lett.

Időnként a Braking Badhez, a Better Call Saulhoz, vagy éppen a Fargohoz lehetne hasonlítani az abszurd szituációit, de más összefüggésben is hozzámérhető az előbb felsorolt sorozatokhoz, hiszen a történetben komoly szerepet kapnak a bűncselekmények, a hazugságok és a főhősök közötti véd és dacszövetség.

Halott vagy sorozat Netflix

A Halott vagy klisékre épít, viszont kiválóan használja fel azokat a karakterek közt meglévő dinamikának köszönhetően. Nem csak az Applegate-Cardellini, de az Applegate-James Marsden és a Cardellini-Marsden jelenetek is kiválóan működnek, de igazából bárki is bukkan fel a sorozatban, legyen az egy szomszéd, egy idős gondozott, egy meleg barát vagy egy rendőr, egyszerűen minden karakter tökéletes illik ebbe a közegbe.

A Halott vagy sokszor teátrális, de talán ennek köszönhetően tud egyszerre feelgood és szomorú lenni és ebben rejlik a zsenialitása.

Ne maradj le a friss hírekről, ide kattintva kövess minket a Facebookon vagy csatlakozz a Filmsor Light csoporthoz, ahol te is elmondhatod a véleményed!
Halott vagy (Netflix)
100%
Tökéletes

Remélem az idei évben már többen felfigyelnek a sorozatra, ugyanis nagyon sokáig szeretnénk még követni Jen és Judy történetét.

  • Szerintem
Ez is érdekelhet:
<