Hír és közéleti magazin

‘Harbinger Down’ kritika

Vannak filmek, amelyeknek előzetesei pontosan azt ígérik, amit majd 1,5 órán keresztül is kapni fogunk. A “rajongói” pénzből finanszírozott Harbinger Down is pont ilyen, pontosan az az oldschool szörnyhorror, amelynek már az első promóciós anyagok alapján is tűnt és amelynek Alec Gillis és Tom Woodruff Jr. a kezdetektől ígérve, mondván ez nem CGI-orgia lesz, hanem házibarkács.

Harbinger-Down

Esetünkben a Harbinger egy nagy halászhajót jelöl, amelynek legénysége a Sarkvidéket járja elsősorban rákászás miatt, de ezúttal a hajón van a kapitány unokája is, aki meg a bálnákat jött megfigyelni és magával hozta néhány társát és egyik professzorát is. (A lényeg, hogy pont annyian vannak, hogy a film végéig eltartson a levadászásuk.)

Bálnák és rákok mellett valami egészen különlegesre is bukkannak, méghozzá egy a nyolcvanas években a tengerbe zuhant szovjet űrroncsra, amelybe emberi maradványok mellett mindenféle űrbéli finomságok vannak belefagyva, amit fokoz, hogy “a tengerben megfordult élőlények mindegyikének dns-e ott van a tengerben”. Ezt nem mi találtuk ki, ez a filmben hangzik el, de éppen ez teszi a Harbinger Down-t azzá ami. Persze a film nem paródia akar lenni, csupán éppen annyira intelligens és drámai, amennyire egy ilyen filmnek kell lennie.

Az Alien-generáció persze már előre tudja azt, ami meg is történik, hogy amíg a hajó kapitánya, az unoka és a pökhendi professzor a felfedezés tulajdonjogán vitatkozik, addig nevezett felfedezés kiolvad és megpróbál még több dns-t begyűjteni – na nem a tengerből, hanem a hajó utasaiból. Szóval megindul a küzdelem az egyre csak növő csápos valami ellen, amelynek “spórái” már bárkiben ott lappanghatnak.

Egyszerre dicséretreméltó és ad hiányérzetet, hogy a film karakterei a nullával egyenértékűek. Nincsenek nagy karakterfejlődések, mindenki olyan, amilyen, a karakterek aztán tényleg nem lettek túlgondolva, persze ha úgyis egy csápos valami áldozatává válnak, akkor minek is. Persze még így becsúsznak olyan monológok, mint a “Nagyanyád 3 hónapja halott, de mondtam el, mert nem akartalak felzaklatni”, aminek igazából semmi jelentősége nincs a filmben, de ugye fokozni kell a drámát. Pedig dráma az nagyon nincs ebben. A gond az, hogy még feszültség sem sok, a Harbinger Down leginkább olyannak tűnik, mintha nem profik csinálták volna rajongóknak, hanem rajongók tisztelegnének az Alien-filmek és a Dolog előtt. (Pedig a filmet készítő Gills és Woodruff az Amalgamated Dynamics vezéreiként olyan filmeken dolgoztak, mint a Tremors, az Alien 4, az X-akták, a Pókember, A hihetetlen Hulk, a Godzilla vagy éppen az X-men filmek, vagyis nagyon nem ma kezdték – igaz íróként és rendezőként meg kábé tegnap.)

De mondom, ez nem feltétlenül rossz dolog, sőt éppen ennek tudatában ajánlom nyugodt szívvel minden szörnyhorror rajongónak, ugyanis igazi agykikapcsolós belezős horror, Lance Henriksen beszólásokkal és egy kemény ruszki csajjal.

10/5