Három új versenyző jött az Exatlonba

Tévéműsorok Három új versenyző jött az Exatlonba

“Azért ma még a villán kívül lesz ez meg az. Ugye három hete zajlik az Exatlon, eddig három párbaj volt, két kék és egy piros párbajra került sor. Itt az idő, hogy feltöltsük a csapatokat. Fogadjátok sok szeretettel új versenyzőtársaitokat” – mondta Palik László, majd besétált a három újonc lassított felvételben nagy taps és szájtátás közepette.

Ezzel megint mindkét csapat 8-8 tagú, ismét egyformák az esélyek.

A Kihívók új játékosa, Benedek Réka egyébként már az első futama során sérülést szenvedett.