Filmek, sorozatok, tévéműsorok és sztárhírek

Ez a sorozat nem ez a sorozat akart lenni # Helix 1. évad

A Helix még véletlenül sem az a sorozat lett, aminek vártuk, mégsem lehetünk csalódottak az alapján, amit az első évadban kaptunk. Csak azt nem tudjuk, innen hogyan viszik tovább a történetet?

A Helix még véletlenül sem az a sorozat lett, aminek vártuk, mégsem lehetünk csalódottak az alapján, amit az első évadban kaptunk. Csak azt nem tudjuk, innen hogyan viszik tovább a történetet?

helix-cast

A Helix eredeti görög jelentése: csiga, mai jelentése minden európai nyelvben: csavarvonal. Csak, hogy tisztázzuk, mert én mondjuk a Helix szó kapcsán valamiért rögtön valami éltető folyadékra gondoltam, fogalmam sincs miért. És úgy még lett is volna értelme.

Persze így is van. Csak hát nem annak indult a történet, amivé kikerekedett.

Én például egy klasszikus kutatólaboros horrorsztorit vártam, amit az évad első felében meg is kaptam. Valahol a sarkkörön, egy titkos kutatóbázis, ahol különböző vírus-ellenszer kísérleteket folytatnak a tudomány és a kormány nevében, aztán valami félresikerül és a bázist ellepik a fertőzöttek. Mondhatnánk, hogy a zombik, de a feketét köpők nem azok a szó klasszikus értelmében – bár bizonyos szemszögből nézve nem sok választja el őket a fogalomtól.

helix final daniel

És egy fél évadon át tényleg az volt a Helix, aminek vártam. Persze végig kérdéses volt, hogy meddig lehet érdekessé tenni egy olyan történetet, ami mondjuk A dolog című filmben másfél óráig izgalmas, de a Ron D. Moore-ék megugrották ezen elvárásomat és még ha logikai és történeti bakiktól hemzsegve is, pocsék történetszálakat és annál is pocsékabb karaktereket írva is, de simán lekötötték a figyelmem.

Aztán, hogy a sorozat ne legyen olyan egyhangú irányt váltottak. Jöttek az ezüst szemek, a családi szálak, meg a halhatatlanság kérdése mint olyan. Hogy ez jó vagy rossz döntés volt azt elég nehéz eldönteni. Onnantól kezdve feketén nyáladzókat csak elvétve láttunk a képernyőn, vért meg éppen annyit, ami még egy péntek esti Helyszínelők epizódban is elfér. A téma, amit körül akarnak járni viszont érdekes és értékelhető volt, kár hogy maguk sem tudták mit kezdjenek ezzel az újonnan felvett iránnyal.

Helix final Julia

Pedig voltak remek momentumai a sorozatnak. A patkányos, a majmos, amikor a hordozók csapatmunkában kezdték terjeszteni a vírust… Na, ez tényleg jó volt. Mi az, hogy! Még Hatake és Daniel, Hatake és Julia, Hatake és Alan Alan és Julia, Alan és Peter, Alan és Sarah, Peter és Julia, Daniel és Balleseros, Anana és Balleseros ostoba és semmibe kifutó párbeszédeit is megbocsátottuk a sorozatnak. Egészen addig a pillanatig, amíg minden pillanatban benne volt a levegőben, hogy a NARVIK-fertőzöttek nekikugranak.

Aztán jött az Ilaria és tönkre vágott mindent. Mármint mindent, amit addig hittünk a sorozatról és valami egészen új irányt hozott. de olyat, hogy azon sem lepődtünk volna meg, ha Duncan Macleod is feltűnik a sorozatban. Jött helyette a szintén nyakban utazó kaszás, néhány vörös hering és most ott tartunk, hogy nem hogy nyáladzó fertőzötteink nincsenek, de már kutatóbázisunk se.

Helix alan

A fináléra egy egészen új alaphelyzetet teremtettek a karakterek és ez csak a változás első hulláma, mert jó eséllyel tippelhetünk arra, hogy a 2. évadra semmi nem marad a “zárt helyen elszabadul a pokol” -ból. Már csak az a kérdés, így mennyire tud érdekes maradni. És mennyire tud érdekes maradni azoknak, akik mondjuk pont az évad első feléért szerettek bele?

10/6

<