Filmek, sorozatok, kultúra

Hidegrázós előzetest kapott a The Walking Dead 11. évada

Ha a The Walking Dead utolsó, 11. évada csak fele olyan epikus lesz, mint az előzetes, már nyert ügye van a rajongóknak.

Az AMC tegnap este bejelentette, hogy a 11. évadot követően nem folytatja a The Walking Dead sorozatot, amihez egy fantasztikus felvezetőt is kiadtak.

Ebben ugyan mindössze egyetlen képkockát láthatunk a 24 részesre tervezett 11. évadból, de emellett 45 másodperc alatt végigveszik az eddigi 10 évadot.

És lehet, hogy egyes szezonokban a The Walking Dead kissé megfáradt volt, de ez az előzetes akkor is rendesen odaszab.

A The Walking Dead alkotói egyébként bejelentették, hogy Carol és Daryl karakterének főszereplésével egy új testvér-sorozatot indítanak, emellett pedig érkezik egy antológia-sorozat is, amelyben több már elhunyt szereplő is visszatérhet.

A fenti előzetes egyetlen új képkockája egyébként megerősíti, hogy a The Walking Dead 11. évadában tényleg jön a Nemzetközösség, róluk itt írtunk korábban:

Nemzetközösség – Erre számíthatunk a The Walking Dead 11. évadában

<