Filmek, sorozatok, tévéműsorok és sztárhírek

Híres rapperek, akik színészként is kipróbálták magukat

Az előadóművészet és a színészet közeli rokonságban állnak egymással. Mondhatni egymás unokatestvérei. Nem csoda hát, hogy egy tucat sikeres és híres rapper is feltűnt már bizonyos hollywoodi filmekben vagy akár sikeres sorozatokban. 

A mai cikkben olyan híres előadókat veszünk górcső alá, akik bizony színészként is abszolút sikeresen vették a megpróbáltatásokat.

EMINEM

Kezdeném is a leginkább magától értetődő szereplővel a listán. Szerintem senki sem vonja kétségbe, hogy Eminem mögött sokszínű és kiemelkedően sikeres karrier áll.

Eminem több, mint 70 millió albumot adott el az évek során világszerte, ezzel tehát egyértelműen ott van az élmezőnyben. 

 Az évek során ugyanis több Grammy díjat és egy Oscar-t is bezsebelt. Ezen felül széles rajongótáborral rendelkezik, és sokan egyenesen legendának tartják Em-et. 

Legismertebb filmszerepe egyértelműen a 8 mérföld, aminek betétdaláért egyébként magát az Oscar-díjat is nyerte 2003-ban. 

A Lose Yourself című dal tehát egy Oscart ért Em számára, amin Jeff Base-szel és Luis Resto-val osztozott. Érdekesség még, hogy Em nem vett részt ekkor az Oscar ceremónián, így magát a dalt sem adta elő annó. Ezt a közel 20 éves adósságot idén, a 2020-as Oscar-on törlesztette, ahol végül sor került a Lose Yourself eltolására is. Jobb később, mint soha, ahogy a bölcs mondás is tartja. 

A 8 mérföld pedig nagy vonalakban a saját életére reflektál, így nem csoda hát, hogy színészként is abszolút hitelesen tudott alakítani a filmben.  

MACHINE GUN KELLY

A listát egy újvonalas rapperrel folytatnám, akinek volt is egy kisebb adok-kapokja a közelmúltban Eminemmel. Bizonyára már kitaláltátok, hogy Colson Baker-ről ismertebb nevén Machine Gun Kelly-ről van szó.

MGK leginkább a Netflix bombasikeréből, a 2018-as Birdboxból lehet ismerős. A nagy sikert arató posztapokaliptikus filmben egy Felix nevű balhés punk srácot alakított. Ezen felül a 2019-es Elabolt világ című filmben is kapott egy kisebb szerepet.

Colson a 2019-es Mötley Crüe filmben is szerepet kapott, ahol az együttes dobosát, Tommy Lee-t alakíthatta. 

És olybá tűnik, hogy színészi karrierje az elkövetkező években is szépen folytatódik majd, 

MGK imdb oldalán ugyanis több jövőbeli filmszerepe is fel van már tüntetve.

LUDACRIS

Ludacris neve bizonyára ismerősen cseng a ’90-es és 2000-es évek gyermekeinek, a rapper ugyanis ebben az időszakban volt karrierje csúcsán. A 2010-es években aztán Justin Bieber hatalmas port kavaró Baby című dalában featelt. 

2003-ban szerepet kapott az akkor épp szárnyait bontogató Halálos iramban széria második részében, ahol Parkert alakította. 

Ludacris visszatérő szereplőként aztán feltűnt több Halálos iramban filmben is Parkerként, így tehát mára már ő is a nagybetűs Toretto-féle CSALÁD oszlopos tagjának tekinthető.

50 CENT

6bev: Listánk következő szereplője Curtis ’50 Cent’ Jackson is inkább a 2000-es évek elején aratott nagy sikereket rapperként, azóta pedig számos filmben is feltűnt.

Szerepelt a 2015-ös Melissa McCarthy nevével fémjelzett A kém című vígjátékban, 

A Mélyütés című drámában pedig a főszereplő Jake Gyllenhaal menedzserét alakította.

50 Centként feltűnt a Last Vegas című vígjátékban is, valamint 2005-ben saját főszereplésével egy külön videojátéka is megjelent Bulletproof címmel.

Kijelethető tehát, hogy 50 Cent a szórakoztató média több területén és több különböző műfajban is kipróbálta már magát az évek során.

ICE CUBE

A színészkedéstől bizony az N.W.A. révén ismertté vált Ice Cube az sem áll távol. 

Az évek során ugyanis több tucat kisebb nagyobb filmben is szerepet kapott, és jelenleg is aktívan tevékenykedik.

Legismertebb szerepei közé tartozik a XXX (tripla X), a 21 Jump Street, és annak folytatása, illetve a Pofázunk és Végünk filmek is. Ezen kívül szinkronhangként szerepelt még az Élet könyve című animációs filmben, illetve a Call of Duty Black Ops című epizódjában is. 

Ice Cube leginkább komikus képességeit villantja meg ezekben a filmekben. A mogorva rendőrkarakterek állnak igazán közel a szívéhez.

T.I.

Clifford Joseph Harris Jr, ismertebb nevén T.I. is jópár filmben feltűnt már, rapkarrierével párhuzamosan.

Első filmszerepei közé tartozott egy kisebb szerep az Amerikai gengszter című 2007-es filmben. 

T.I ezt követően feltűnt a 2010-es Tökéletes bűnözőkben is, a fiatal Anakin szerepéről híres Hayden Christensen és Chris Brown mellett. 

A legtöbb mozirajongó és Marvel fan azonban valószínűleg a Hangyában figyelhetett fel T.I-ra.

A rapper ugyanis mindkét Hangya filmben a címszereplő egyik spanját Dave-et alakította. Igaz csak mellékszereplőként, de elmondhatja magáról, hogy 2 nagy sikert arató blockbusterben is feltűnt. 

Legutóbb pedig a 2019-es A Nevem Dolemite című Eddie Murphy főszereplésével készült filmben szerepelt, ahol egyébként Snoop Dogg is feltűnik. 

Will Smith

A lista végére hagytam talán a legnagyobb nevet a listáról, már ami a színészi karriert illeti. Will Smith-t manapság már inkább színészként, mintsem rapperként tartjuk számon, hiszen csak 2019-ben nem kevesebb, mint 3 nagyköltségvetésű filmben kapott szerepet.

A nagyot hasaló Gemini Man-ben, a Disney-féle élőszereplős Aladdin remake-ben, és a Kémesítve című animációs filmben. 

2020-at pedig egyből a Bad Boys 3. részével kezdte. Will Smith karrierének áttekintése simán megérne egy külön Hogyan robbantak be epizódot is. Olyan régóta a köztudatban van már, hogy az bizony egy maratoni videó lenne. Az idő rövidsége miatt azonban most csak egy-két fontos pillanatról emlékezzünk meg. 

Will Smith egy rapduoban kezdte pályafutását még a ’80-as években, The Fresh Prince művésznéven, DJ Jazzy Jazz társaként. 

Smith a 90-es években debütált a tévében, a Kaliforniába jöttem című sitcom sorozatban. Ezt követően pedig jöttek szépen sorban a kisebb nagyobb filmszerepek is. 

Legismertebb filmjei közé tartozik a Függetlenség napja, a Sötét zsaruk, és a Bad Boys is. Smith-t egyébként két Oscarra is jelölték az évek során, ám ezekből végül egyet sem válthatott szoborra.

Láthatjuk tehát, hogy számtalan sokoldalú rapper van, aki a zeneiparon kívül a tévéképernyőn és a nagyvásznon is megtalálta a számításait. 

Nektek ki a kedvenc rapper-színészetek? Írjátok meg a kommentszekcióban. 

<