Hír és közéleti magazin

Egymásnak esett Hollywood egyik legnagyobb mozihálózata és az egyik legnagyobb filmstúdiója

Az AMC nem vetíti többé a Universal stúdió filmjeit!

Ahogy mi is beszámoltunk róla a Universal stúdió úgy döntött, hogy nem halasztja el a Trollok a világ körül című animációs filmjének premierjét, hanem bemutatja azt a VOD-szolgáltatásokon keresztül.

A dolog nem is sült el rosszul, csak az USA-ban több mint 100 millió dolláros bevételt hozott a digitális premier, aminek kapcsán a Universal stúdió elnöke be is jelentette, hogy mostantól a filmjeiket a mozipremier napján digitálisan is elérhetővé teszik.

Igen, ez már nagyon úgy tűnik, hogy a koronavírus-járvány utáni változások egyik előszelét jelentik a filmiparban. Főleg úgy, hogy az USA-ban legtöbb mozit üzemeltető AMC mozihálózat bejelentette, hogy rendben, de akkor nem is fogjuk bemutatni ezeket a filmeket a moziban, vagyis egyszersmind kijelentették: az AMC által üzemeltetett moziban nem kerülnek vetítésre a Universal stúdió filmjei, így például a Halálos iramban filmek és további blockbusterek sem.

Az AMC vezetője, Adam Aron nyílt levélben közölte ezt a Universal stúdióval, megvádolva a stúdiót azzal, hogy valójában nem is a koronavírus-járvány miatt döntöttek így, hanem már régóta el szerették volna tüntetni a mozibemutatók és a digitális elérhetőség közötti 2-4 hónapos időszakot.

Mindkét fél álláspontja érthető: a Universal több bevétel szeretne filmjei után és azzal, hogy átlag 20-25 dollárért digitálisan is elérhetővé teszik biztosítja ezt magának, hiszen azok is fizetnek a filmért, akik félnek vagy más okból nem akarnak moziba menni.

Az AMC-nek pedig komoly bevételkiesést okozhat, hogy a Universal a VOD-platformokon is elérhetővé teszi a filmet, hiszen ezáltal valószínűleg sokan döntenek majd úgy, hogy a mozi helyett inkább az otthonukban filmeznek – csupán kényelmi okokból.

Aron hangsúlyozta, hogy ez nem üres fenyegetés illetve nem alkupozícióba próbálnak kerülni ezzel, hanem egy azonnali hatállyal életbe lépő döntés, ami az AMC valamennyi moziját érinti az USA-ban, Európában és a Közel-Keleten.

Az AMC azt is bejelentette, hogy a döntés nem csak a Universal filmjeire vonatkozik, hanem más stúdiók is így járnak majd, akik a Universalhoz hasonló egyoldalú döntést hoznak.

Közben a Universal is reagált, nem engednek a döntésből és csalódottak, hogy “az AMC és az amerikai mozihálózatok szövetsége összehangolt támadást indított” ellenük.