Horror: Agyevő amőba fertőzött meg egy embert

A floridai egészségügyi hatóságok nem közölték, hogy a megbetegedett személy férfi-e vagy nő, és nem hoztak nyilvánosságra részletesebb információkat sem az esetről. Viszont a szombati felhívásból kiderül, hogy a nyugati parti Tampa környékén történt az eset.

A hatóságok ugyanis Hillsborough megye egész területére érvényes figyelmeztetést tettek közzé és ez Tampa környékén van.

Minden lakost és turistát figyelmeztettek, hogy kerülje a nem tengervizeket és a strandokat, a csapvizet csakis felforralva használja, és kerülje, hogy bármilyen víz az orrába jusson. Az egysejtű amőbák meleg vízben tenyésznek, tavakban, folyókban, csatornákban és az orron keresztül jutnak be az emberi szervezetbe, ahol tönkreteszik az agysejteket. Emberről emberre nem terjednek.

Az agyevő amőbával (Naegleria fowleri) megfertőződött emberek magas lázzal, fulladással, fejfájással, nyaki merevséggel és hányással, majd hallucinációval küszködnek, és a fertőzéstől számított egy héten belül elhunynak.

Kapcsolódó cikkek

Ezt is ajánljuk

Jön a Túl a vörös kanapén A nagy pénzrablás alkotójától

A nagy pénzrablás sorozat alkotója, a White Lines-t követően újabb sorozatot készít a Netflixnek, ezúttal Esther Martínez Lobato-val közösen.

Spike Lee kapta az Amerikai Cinematheque életműdíját

Spike Lee kapta idén az Amerikai Cinematheque életműdíját a nonprofit szervezet virtuálisan megrendezett 34. díjátadó ceremóniáján.

Elhunyt Mona Malm svéd színésznő

Elhunyt 85 éves korában Mona Malm svéd színésznő.

Emma Thompson is szerepel a Netflixnél készülő Matilda-musicalben

Az Oscar-díjas Emma Thompson és Alisha Weir is szerepel a Roald Dahl Matilda, a kiskorú boszorkány című regénye nyomán a Netflix számára készülő musicalfilmben.

Zajlik a Hunyadi-film szereplőválogatása

Újabb mérföldkőhöz érkezett a készülő Hunyadi-film, immár zajlik a szereplőválogatás.

VV Vivi feladja a ValóVilág10-et

A szombati adás előzeteséből úgy tűnik, hogy a napok óta depresszióval (és jó eséllyel szerelmi bánattal) küzdő VV Vivi feladja a ValóVilág 10. évadát.

Hirdetés

Most a címlapon

Hírstart

Hirdetés