Hosszabb lesz az Álarcos énekes utolsó adása

Eddig is végtelen reklámszünettel tarkították az Álarcos énekest és olyan is előfordult, hogy a papíron 19:00-kor kezdődő műsorban csak 35 perc után kezdtek el azzal foglalkozni, hogy valakit megmutassanak a színpadon, de úgy tűnik, hogy még ezt is el tudják húzni, ugyanis a Röfi, a Banán és a Zebra párbaja 22:00-ig tart majd.

 

Ez azt jelenti, hogy az Életünk története utolsó része csak 22:00-kor kerül adásba, ennek a Nyerő Párosban is látott Járai Máté és Járai Kíra lesznek a vendégei.

Mivel most hétvégén a döntő következik, december 13-án vasárnap tehát már nem kerül képernyőre az Álarcos énekes, hanem filmeket láthatunk majd. A Bosszúállók: Végjáték mellett a Kurszk című film került az RTL Klub képernyőjére.