csütörtök, január 28, 2021

Ismét lopással vádolják a Stranger Things alkotóit

-

A gyártóstúdió olyannyira komolyan gondolja a lopást, hogy perre is vitte a dolgot és bíróság előtt próbálják bebizonyítani, hogy az ő forgatókönyvük több elemét vette át a Stranger Things.

A Totem forgatókönyvét Jeffrey Kennedy írta és a Stranger Things-hez hasonlóan az 1980-as években játszódik, de nem csak ebben, hanem a történetben is a karakterekben is komoly átfedések vannak.

A Totem története szerint egy sötét szellem rabolja el egy epilepsziában szenvedő katona feleségét, ő pedig az úgynevezett Gyógyszeres Emberhez fordul, hogy segítsen neki megtalálni és kiszabadítani a nőt. Persze ez alapján nem sok hasonlóságot találnia, de ha ehhez hozzávesszük, hogy a Totem főhőse az epilepsziás rohamai során egy párhuzamos világba kerül, ahol mindenféle sötét erők uralkodnak, már mindjárt más a helyzet. Ráadásul a Totemen dolgozott Aaron Sims is, aki a Stranger Things első két évadának koncepcióját is segített kidolgozni.

A Stranger Things alkotóinak nem ez az első ilyen pere. 2018-ban Charlie Kessler író azt állította, hogy a Duffer-testvérek a 2012-ben bemutatott Montauk című rövidfilmjéből koppintották a Stranger Things ötletét, abban ugyanis nagyon hasonló kormányzati kísérletek vannak. Ráadásul Kessler 2014-ben meg is kereste egy forgatókönyvvel a Duffer-testvéreket, de azok nemet mondta az együttműködésre.

Kapcsolódó bejegyzések

Egy kannibál klón egy makettvárosba költözött – avagy meghoztuk a sorozatos híreket

A mai sorozatos hírblokkban is foglalkozunk nézettséggel, szereposztással, elkaszált és új évadra berendelt sorozatokkal, epizód és évadelőzetesekkel, poszterekkel, na...

Nem szarozik a sorozatokkal a Netflix

Nagyon úgy tűnik, hogy nem csak hogy igazi sorozatgigász lesz a Netflix, de néhány eljöhet az az idő, hogy...

Friss

Technikai problémák miatt állt le az HBO GO

Ha nem megy az HBO Go, a hiba nem a te készülékedben van, hanem a szolgáltatónál vannak fennakadások.

Válik Az Esernyő akadémia sztárja

Elliot Page (korábbi nevén Ellen Page), Az Esernyő Akadémia sztárja, tavaly decemberben jelentette be, hogy transznemű.

Ha Shonda Rhimes visz elég könyvet a nyaralásra, el sem készül A Bridgerton család sorozat

Julia Quinn, A Bridgerton család alapjául szolgáló Bridgerton-regénysorozat írója elég vicces sztorit osztott meg a napokban.

39 évesen meghalt Jeanette Maus

Jeanette Mausnál 2020 áprilisában diagnosztizáltak vastagbélrákot.

A Hírstart ajánlata